Ezek nem kispályás bűnözők - Mindhalálig rács mögött

Elmarasztalta Magyarországot elsőfokú ítéletében az Európa Tanács (ET) égisze alatt Strasbourgban működő Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a tényleges – vagyis a felülvizsgálat lehetőségét kizáró – életfogytiglani szabadságvesztés (tész) büntetés miatt. A bíróság a különféle erőszakos bűncselekményekért (köztük kétrendbeli emberölésért, valamint rablásért) elítélt Magyar László indítványára hozta meg döntését: a későbbi szabadlábra helyezés eshetőségét kizáró ítélet megalázó bánásmódnak minősül, és így sérti az emberi jogok európai egyezményének 3. cikkében foglalt előírásokat.

Mit jelent ez a gyakorlatban ránk nézve? A strasbourgi döntés nem azt jelenti, hogy az 1966-os születésű férfit a magyar hatóságoknak szabadon kellene engedniük. Még csak arról sincs szó, hogy valaha elhagyhatja a fegyintézetet.

Az EJEB „csupán” arra próbálja rávenni a magyar államot, hogy jogalkotással iktasson a büntető törvénykönyvbe egy „kiskaput”: egy előre meghatározott időpontban egy testület vagy bíró megvizsgálhassa, az illető megfelel-e a feltételes szabadlábra helyezés követelményeinek. Ha nem, az eredeti ítéletnek megfelelően élete végéig börtönben marad. (Hacsak a köztársasági elnöki kegyelem intézményének keretén belül nem enyhítik a büntetést; ez az államfő egyéni mérlegelésén múlik, nincs indoklási kötelezettsége sem.) Az EJEB ítéleteit az ET-tagországok kötelesek végrehajtani, törvénymódosítást ellenben nem írhat elő a strasbourgi bíróság.

Az unióban nemcsak nálunk van érvényben a tész: Franciaországban, Észtországban, Ausztriában, Bulgáriában, Dániában, Írországban, Olaszországban, Hollandiában és az Egyesült Királyságban is alkalmazzák.

A tész-t az alaptörvényünk is tartalmazza; az erről szóló nemzeti konzultáción a válaszadók több mint 90 százaléka támogatta. A bíróságok eddig 46 vádlottra rótták ki, 33 ítélet már jogerős.

A hazánkban kiszabható legsúlyosabb büntetést kivétel nélkül olyan gyilkosok kapták, akik több ember életét oltották ki, tettüket előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, aljas indokból vagy nyereségvágyból követték el.

NEM KISPÁLYÁS BŰNÖZŐK!
Intelligensebbek, műveltebbek, mint a többi rab. Az évek múltával már csak a szülők tartják velük a kapcsolatot. A tényleges életfogytiglanra ítéltek közül ketten lettek öngyilkosak. Ilyen megállapításokra jutott az Országos Kriminológiai Intézet életfogytosok között végzett kutatása.

Az életfogytosok négy típusba csoportosíthatók. Az elsőbe tartozók feladják, és reménytelenül élik napjaikat, adandó alkalommal öngyilkosságot követnek el. A másodikat alkotók bíznak a jogszabályok megváltozásában. A harmadik típust az életösztön viszi előre, dolgozik, elutasítja az öngyilkosságot – mert azt mondja, az a bátor, aki nem végez magával –, esetleg a szökésben reménykedik. A negyedikbe sorolhatókat semmi nem érdekli, tudatuk beszűkült, csak a vegetatív funkcióikat működtetik.

Ami valamennyiükben közös: nem kispályás bűnözők. A kapcsolattartás az évek során először az ismerősökkel, barátokkal, távolabbi rokonokkal, majd a testvérekkel, házas- vagy élettárssal szűnik meg, csak a szülők tartanak ki a végsőkig. Akik évtizedeket töltöttek már a rács mögött, azok egynegyede kísérelt meg öngyilkosságot. Az életfogytosok közül kettőnek sikerült.