A legízesebb a kékhátú, de vigyázat: majdnemgalambgombák nem léteznek!

Eligazodni a galambgombák között nem egyszerű. A Kárpát-medencében a nemzetség mintegy 80-100 faja él, azonosításukhoz kell némi tapasztalat. Szerencsére a természet segít: galambgombáink között halálosan mérgező nincs, gyomorrontást pedig csak a piros fajok okoznak, melyekkel éppen ezért nem érdemes babrálni. Emellett nő számos csípős galambgomba is, ezeket értelemszerűen nem fogyasztjuk. A fennmaradók között a legízletesebb és legsajátosabb a kékhátú galambgomba.

Tudnivaló, hogy a galambgombák (és a tejelőgombák) egyik legfőbb ismérve, hogy a húsuk pattanva törik, míg a többi kalaposgombáé nem. Ez azért van így, mert e gombákat nem kis részben gömbölyű sejtek alkotják, míg a többit hosszúkásak (némileg hasonlóan a lombos fák és a fenyők különbségéhez). Ha lemezeiket megsértik, a tejelőgombák nedvet bocsátanak ki, míg a galambgombák nem.

De hogyan azonosítjuk a kékhátú galambicát? Némi támpont, hogy a kalapja sosem kék: lehet ibolya, bíbor, zöld, rózsáslila, zöld, de akár több szín is keveredhet egy-egy kalapban. Nyugat-európai népek szénégetőnek nevezik, mondván, a színe olyan, mint az izzó faszéné. Ha úgy gondoljuk, hogy kékhátú galambgombát találtunk, további két jegyet kell ellenőriznünk.

Az első: míg a többi galambgomba lemezei összevissza törnek, ha az ujjunkat végighúzzuk rajtuk, a kékhátú rugalmas lemezei nem. A második: kalapbőre alatt a húsa halvány lilásbíbor színű.

Ha utóbbi két sajátossága megvan, biztosan kékhátú galambgombába botlottunk. Azért ne mulasszuk el a klasszikus leírást sem. Vastag húsú, 5–15 centi átmérőjű kalapja fiatalon félgömb alakú, majd kilapul; közepe bemélyedő, széle aláhajló, idősen hullámosan kiterülő. Felszíne eleinte síkos, később száraz és hálózatosan ráncos lesz. A lemezek közepesen sűrűn állók, kissé lefutók, és – ismételjünk – érintésre nem törnek szét. A tönkje zömök, vastag, hengeres, merev, 5-10 centi hossza mellett 1,5-4 centi vastag; legtöbbször fehér, de néha ibolyás árnyalatú lehet. A gomba húsa fehér (kivéve a kalapbőr alatt), merev, nem színeződik. Nyersen is kellemes, dióra emlékeztető ízű és szagú. Néha csípős, olyankor mondjunk le róla.

Figyelem: a galambgombáknak nincs se gallérjuk, se bocskoruk, s nem bunkós a tönkjük alja. Majdnemgalambgombák pedig nem léteznek!