Húszból egy üt igazán - Ráhangoló a közelgő DumaFüredre

– Volt kitől örökölnie a humorérzékét?

– Egyértelműen az édesapámtól ered. Egy szivattyúgyár anyagbeszerzőjeként tulajdonképpen ugyanazt csinálta, amit most én: járta az országot és mindenhol beszélt. Ám ő, velem ellentétben, a végén megrakott teherautóval tért haza. Sok poénját őrzöm.

– Az iskolában az osztály bohócaként villogott?

– Nem, kifejezetten visszahúzódó voltam, és az osztály bokszzsákja. Duci kisfiúként a nálam soványabbak és a húsosabbak egyaránt találtak rajtam fogást, és mivel jól tanultam, ez újabb okot szolgáltatott a verésemhez. Egyetlen menekülő utat láttam ebből: ha kidumálom magam. A szereplés minden formája iránt vonzódtam, legyen szó iskolai feleltetésről, ministrálásról, néptáncról vagy gimnáziumi színjátszó körről.

– Tizenhat éves koráig papi pályára készült. Mi térítette el?

– A lányok. A ciszterci gimnáziumban a többdiplomás, fiatal szerzetes tanáraim fáklyaként világítottak, többünkben ébresztettek ilyesfajta elhivatottságot. Végül jogi egyetemre mentem. Diploma után egy évig hősiesen küzdöttem ügyvédjelöltként, ám a bírósági tárgyalók közönsége – a bíró és a népi ülnökök, továbbá az ellenérdekelt felek – nem volt elég. Visszamentem az egyetemre kutatni és tanítani. 2004 tavaszán épp csillogó szemű 20 éves lányokat szórakoztattam a jogtörténettel, amikor egy SMS érkezett Litkai Gergőtől, az alakuló Dumaszínházhoz hívott. Hobbinak indult, a humor szellemi menekülés volt a jogszabályok szabványvilágából. Egyvalami közös a színpadban és a katedrában: állsz középen, és piszok nehéz feladat lekötni a szemben ülők figyelmét. Egy idő után éreztem, választanom kell. A stand up mellett voksoltam. Az az igazság, hogy a hallgatók is kezdtek elszemtelenedni: úgy jöttek be vizsgára, mint egy fellépésemre, holott nekik kellett volna produkálniuk magukat.

– Könnyen jön az ihlet?

– Nekem? Fenét! A stand up olyan, mint az aranyásás: kemény munka van a „poénhajszolás” mögött. A szorgalmat tartom a legfőbb erényemnek; egyeseknek egy csettintésre jön a poén, nekem úgy tíz-húsz ötletből egy üt igazán. Viszont kitartóan, birkatürelemmel keresem az aranyat a sárban, és a sarat félre tudom tenni. Az én életem folyamatos anyaggyűjtés: a hétköznapi helyzetekben keresem a bolhát, hogy elefántot csinálhassak belőle. Arról mesélek, ami tényleg megtörtént körülöttem – ezáltal lesz hiteles, ettől látja meg benne a néző a saját élete fonákját is.

– Jól bírják a családtagjai, hogy gyakran ők is céltáblául szolgálnak?

– A közönség soraiból házasodtam, a feleségemnek briliáns a humora. Ott tartunk, hogy gyakran idézem a színpadon az aranyköpéseit, és már a kisgyerekeinkben is látom bimbózni – igaz, egyelőre inkább csak káröröm formájában – a humort. Remélem, idővel ez egészséges öniróniává fejlődik.

– Műsoraiban tudatosan kerüli a politikát?

– Igen, merthogy azt tapasztaltam, a politikai humor ma már nem nevettet. A nézők többsége annyira alultájékozott közügyekben, hogy egész egyszerűen nem érti a poént. Mások megcsömörlöttek a politikától, esetleg közömbösek iránta, azért nem kérnek belőle. Egyébként is ez érzékeny terület: a politikai humorizálás táborokra osztja a közönséget. Amúgy is nehéz lenne egyes politikusokon és celebeken köszörülni a nyelvemet, mert ők már akkora bohócot csináltak magukból, hogy kimerítettek előlem minden humorforrást.

– Hogyhogy csak elvétve teremnek női humoristák?

– Ebben ártatlan vagyok! Szerintem a stand up műfaja nem más, mint az örök játszma, a hódítás letükrözése. Az én szememben a közönség eleve nőnemű – nem hiába ül több nő a nézőtéren –, akit nekem férfiként az előadás idejére meg kell hódítanom, ezért szövegelek, fricskázok, villogok a színpadon. Mindenkit megnyugtatok: tessék bátran jönni, nagyon kevés nézővel kötök házasságot!

– Miért adta a fejét könyvírásra?

– Kamaszkoromban verseket írtam, az egyetem alatt novellákat, ezek itt-ott meg is jelentek. Bár jogra jártam, közben újságírói és szépírói terveket szövögettem, mert egyik szerkesztő se merte megmondani őszinte véleményét az irományaimról. Igaz, a két „komikus krimivel” nem sokat adtam hozzá az irodalomtörténethez, de jó buli volt írni, és remélhetőleg másoknak olvasni is. Eredetileg a Multigáz és a Médialom után terveztem harmadik részt is, de közben az ikrek érkezésével a gyerekeimből lett trilógia.

– Igazán beszédes címeket adott, nemigen maradt mondanivalójának árnyékban maradt részlete…

– A Multigáz cselekménye egy multinacionális cégnél játszódik, és humorba burkolva ugyan, de erős kritikát fogalmaz meg erről a világról. Gyakran hívnak meg nagy nemzetközi cégekhez fellépni, csapatépítő tréningtől a karácsonyi buliig, elég jól belelátok a működésükbe. Egyébként szentül hiszem, hogy a multinál dolgozók is látják maguk körül a felesleges bürokráciát és a túlszervezettséget, a sok tréninget és a tengernyi idegen szót. Emellett szinte elhanyagolható tényező maga az ügyfél. Regényért kiáltott a jelenség! Hozzáteszem: abban az évben épp halálosan összevesztem az internetszolgáltatómmal, megérett a bosszúm.

– Nem merem a Médialomról kérdezni!

– Maradjunk annyiban: hálát adok az égnek, hogy nem lettem újságíró, nem kell valamelyik tévénél dolgoznom!

– Örökmozgó, munkamániás, a magyar humor hobbitja – ilyen jelzőket olvastam a Dumaszínház honlapján önről. Meg sem lepődtem, hogy Szőke András Bakkerman című filmjében is szerepet vállalt.

– Ezt kár lett volna kihagyni! A forgatás pont olyan volt, mint maga Szőke! Megérkeztünk Taliándörögdre a tél közepén, a kezünkbe nyomott egy A4-es lapot, mondván, erről szól a film, de kár elolvasni, már nem is így van. Forgatókönyv, szövegkönyv? Semmi! Viszont említette, hogy akadnak bizonyos dramaturgiai hiányosságok, meg hogy a cselekményszálakat valahogy össze kéne varrni. És mondjam meg, mi akarok lenni! Az ÁNTSZ-ellenőrt választottam, és rögtönöznöm kellett, miért dőlt össze a kemence. Erre két percem volt, de kérte, hogy lehetőleg elsőre csináljuk meg jól, mert egy kétperces filmtekercs húszezerbe kerül, és kevés a nyersanyag. Ez ugyebár nyomós érv! Moziban nem mertem megnézni. Megvártam, míg 990 forintért adták a DVD-t, csak akkor áldoztam rá. Láthatóan a pánik összerántotta a produkciót, igazán jó film lett a vége.

– Harmadik alkalommal hirdetett a Dumaszínház nyári humorfesztivált, ezúttal Balatonfüreden. Mire számíthat a nagyérdemű?

– Tíznapnyi fergeteges röhögésre és tengernyi italozásra. Őszintén mondom, jobban várjuk, mint a közönség. Mert hiába toljuk látszólag együtt a Dumaszínház szekerét, valójában év közben külön-külön lépünk fel esténként, és járjuk az országot. Ilyenkor viszont tíz napot együtt töltünk, az esti fellépéseken túl családostól nyaralunk. Bocsánat, a tengernyi italozást kihúzhatja. Sokunknak ugyanis nagyobb a szája, mint a mája. Tudja, szakmai ártalom…