Küszre vág a csér

Gondolhatnánk, hogy a tó legközönségesebb madara, pedig az egész országban csak mintegy ezer pár fészkel. A Balatonon kívül találkozhatunk vele minden nagyobb hazai vízen, de sehol sem tömegesen.

Mint a csérek általában, a küszvágó is az északi félteke madara. Elterjedési köre Európa, Ázsia és Észak-Amerika nagy részét fogja át. Vonuló madár, nálunk áprilisban jelenik meg, ám igen rövid ideig marad, az óvatosabb példányok már július végén, augusztus elején vándorútra kelnek. Rokonai közül röpte gyorsaságával és sokoldalúságával tűnik ki, bár ebben a tulajdonságában egyes fajok – mint például a kenti csér is – felülmúlják. Táplálékát apró halak, békák, békalárvák, férgek, pajorok és mindenféle rovarok szolgáltatják.

A halakat (mint a küszöket vagy más néven sneciket is) rájuk levágva, bukás útján szerzi meg, a földön lévőket röptében kapja el. Nálunk kivétel nélkül halas vizek mentén fészkel. Ott is előnyben részesíti az állóvizeket, de a folyók, főleg a Duna zátonyain is meg-megtelepszik.

A magasabb fekvésű területeken csak átvonuló, a hegyeket pedig messze elkerüli. Hazánkban csak ritkán alkot nagyobb fészektelepeket, a tengerpartokon azonban gyakran sok százan költenek együtt. A varjak és a hollók – illetve a tengeren a nagyobb termetű rokonaik – veszélyeztetik, habár az öregek hősiesen védelmezik a tojásokat és a fiókákat.

Állatkertekben vagy állatkedvelőknél akadnak ugyan fogságban tartott küszvágó csérek, de nemigen maradnak meg, minthogy életszükségletüket nehéz kielégíteni. Hosszú távú vonuló, ami azt jelenti, hogy gyakran a Szaharát is átrepüli. Bár egyes példányok Dél-Európában is áttelelhetnek, de a többség sok ezer kilométerre repül. A vonulásukról keveset tudunk, de mióta nálunk is feltűntek a geolokátorok (a madárra rögzíthető apró adatrögzítők), remélhetően hamarosan kiderülhet a titok: megtudjuk végre, hol is telelnek vizeink éles hangú halevői.