Már négy évtizede! Múzeumba került a történelmi rágógumi

Ha valaki a postán számlát kér valamelyik termékről vagy szolgáltatáskor, egyre gyakrabban kérdeznek vissza: vonalkódja van? Ha nincs, helyben nyomtatnak egyet. Ennek az a lényege, hogy országszerte elvileg bármely postán bemutatva egy pillanat alatt beolvassák a számítógépbe, az pedig az országos rendszerből azonnal előbányássza a vásárló nevétcímét – pikk-pakk.

A vonalkód nem éppen mai találmány: kereskedelmi karrierje éppen negyven éve kezdődött. Igaz, hogy a termékek automata felismerésének ötlete már az 1930-as években felvetődött, ám a technológia fejlettsége nem kínált lehetőséget a különböző elképzelések megvalósítására. Mígnem 1950-ben két végzős egyetemista, Bernard Silver és Norman Joseph Woodland egy helyi üzletlánc tulajdonosának felhívására kialakította az általunk is ismert vonalkódot. A diákok azt ismerték fel, hogy a távírók által használt rövid és hosszú jelekből álló Morse-kód remekül alkalmazható a termékek azonosítószámának kódolására – csak éppen pontok helyett keskeny és vastag csíkokat használtak. Egy kis csavarral: nem a fekete (sötét színű) vonalak, hanem a köztük lévő fehérek (vagy világosak) a hasznosak, mivel ezekről verődik vissza a leolvasó által kibocsátott fénysugár.

Ha már a kódolás megvolt, ki kellett dolgozni az olvasóberendezést. Bő húsz évig verejtékezett a feltalálók homloka, mire végül sikerült összehozni az első, akkor már lézersugárral működő kódfelismerő szerkezetet. De negyven évvel ezelőtt, 1974. június 26-án megtört a jég, és egy ohiói áruházban egyik termék árát a vonalkódja alapján vitték be a kasszagépbe. A kiválasztott áru egy csomag Wrigley’s Juicy Fruit volt – amelyet, rendes amerikai módra, mai napig múzeumban őriznek.

A vonalkódtól, mint általában az újításoktól, kezdetben sokan idegenkedtek, de ez nem állíthatta meg az elterjedését. Hazánkban harminc éve kezdte borzolni a vásárlók ízlését: az 1984-ben megnyílt Skála Metro vetette be elsőként a csíkrendszert. Mára a kereskedelemben nélkülözhetetlenné vált: világszerte naponta mintegy ötmilliárdszor irányít valaki leolvasót valamilyen vonalkódra.

A találmány idővel túllépett az árumozgatásban és kereskedésben játszott szerepén: különféle küldeményeket, repülőjegyeket, az egészségügyben gyógyszereket és vért jelölhetnek vonalkóddal. A tudatos vásárlók pedig a vonalkód első számjegyeiből felismerik az áru származási országát – a hazai termékek kódja 599-cel kezdődik.

A csíkok az évek során pontokká alakultak, és kifejlődtek a különböző kétdimenziós kódok – például a négyzet alakban látszólag kaotikusan szétszórt pöttyökből álló QR-kódok. Ezeknek beolvasására a legtöbb korszerű telefon is képes: használhatjuk múzeumokban a kiállított tárgyakról szóló leírások olvasására, ismeretlen városokban térképnek a telefonra töltésére, menetrendekbe tekinthetünk be, mobilszámlánk terhére fizethetjük különféle csekkjeinket. S közben örülhetünk a nemritkán művészi igénnyel megtervezett, szemet gyönyörködtető vagy éppen megborzongató kódokat szemlélve. Amíg le nem váltják a csipek és a rádiófrekvenciás azonosító rendszer. De addig még eltelik néhány esztendő.