A cigánysághoz való viszonyulásunk jelzi: hol tartunk a hit útján?

– Meglepő tartalomhoz meglepő formát választott – tehet ilyet egy katolikus püspök?

– Nem marasztalt el érte senki, de miért is tette volna: minden püspök önállóságot élvez a saját egyházmegyéjében, a körlevelek küldése pedig bevett gyakorlat a katolikus egyházban – a pápa is gyakran él vele. És nem a semmiből érkezett ez a levelem. A cigány misszió régóta foglalkoztat, hiszen korábban olyan falvakban éltem és teljesítettem papi szolgálatot húsz éven át, amelyekben nagyszámú cigányság él. Nap mint nap szembesültem a gondjaikkal, azóta pedig tovább romlott a helyzet, amit itt, az egyházmegyében is tapasztalunk. Nógrád megye, ahol már több cigány gyerek születik, mint nem cigány, hozzánk tartozik. Amikor 2003-ban a Váci Egyházmegye püspöke lettem, az egyik első feladatom volt, hogy létrehozzak egy cigány missziós irodát, amely az elmúlt időszakban már egy egész gárdát nevelt ki magának. A vasárnapi körlevelet amúgy elég régóta szövegeztem magamban, az apropó pedig a soron következő ige, Jézusnak egy, a munkanélküliekről és az igazságos bérezésről szóló példázata volt. Hiszen ez a legégetőbb probléma ma Magyarországon a cigánysággal kapcsolatban.

– Mit szóltak papjai a feladathoz?

– E-mailben körbeküldtem a levelet nekik. Az első választ egy idősebb kollégámtól kaptam, aki azt írta, hogy amióta pap, ilyen őszinte beszédet még nem hallott. Másnap pedig írt egy másik pap, hogy ilyen felháborító körlevéllel ő nem találkozott, nem hajlandó felolvasni. Na, gondoltam, jól beletenyereltem. Aztán amikor nyilvánosságra került a levél, már nagyon sokféle reakciót kaptam. Meghatóan szépeket és nagyon durvákat is. Én mégis azt emelném ki, hogy felhívott egy cigány barátom, aki könnyezve mondta: köszönöm, hogy a nevünkben szóltál, mi is emberek vagyunk.

– Az ön szeme is elhomályosult most. Ennyire dolgoznak önben az elmúlt napok?

– Nagyon erősen hatnak rám a felkavart indulatok, és még jobban a téma, a feladat.

– Mi is ez a feladat? Mit kell elfogadnunk – ahogyan levelében fogalmaz –, hogy valóban kereszténynek nevezhessük magunkat?

– Azt, hogy ők, a cigányok is ugyanolyan embernek, testvéreinknek születtek. Ferenc pápa, amióta megválasztották, minden alkalommal előhozza: senki nem tehet arról, hogy hova születik. Számomra nagy bátorítást adnak Ferenc pápa mondatai. Megerősítette azt, ami korábban is bennem volt: mi sem választottuk meg, hol szülessünk. Egyedül Jézus Krisztusról valljuk azt, hogy benne a mindent teremtő Isten jött közénk, választva földi sorsát. Ezzel jelezte azt, amit az egész magatartása, tanítása megerősít: mi testvérként felelősek vagyunk egymásért. Aki többet kapott, az segítsen annak, aki kevesebbet. Örülök, hogy sokaknak ez a mondat ragadt meg: a cigánysághoz való viszonyulásunk lakmuszpapír, hogy hol tartunk a hit útján.

– Egy olyan ország olyan időszakában mondta ki ezt, ahol és amikor sokakban jól megfér a keresztény eszmeiség vagy annak a hangoztatása, illetve a rasszizmus. Ha egy ilyen embert szembesítenek azzal, hogy testvérként kellene tekintenie a cigányságra, és ez az ő kereszténységének a kontrollja, nem biztos, hogy mindezt egyszerűen megemészti. Segítsünk neki, hogyan fogjon hozzá!

– Értse meg: a börtön és a korbács nem lehet megoldás. Böjte Csaba szépen és okosan mondta: senkit se lehet jóvá szidni, csak jóvá szeretni. Megdöbbentő, amikor egy cigány gyerek azt kérdezi sírva a papjától: miért vert meg azzal az Isten, hogy cigány lettem? Ezt a gyereket szeretni és dicsérni kell nagy-nagy türelemmel, mert akkor bármit megtesz nekünk. Jó páran úgy reagáltak a levelemre: „ezekkel nem lehet semmit se csinálni”. Éppen ebben kéne segíteni, hogy ők is akarjanak. Mert annyira nyomorultak, hogy már akarni sem tudnak. Nincs jövőtudatuk. Eszükbe sem jut most, ma tüzelőt gyűjteni, mert csak a mai nap érdekli őket. Azért kell mellettük állni, kísérni őket például a vetőmagprogramunknál, vagy amikor krumplit ültetünk velük, hogy megmutassuk, ezek majd pár hónap múlva hoznak eredményt, hogy segítsünk nekik a jövőbe látni, a jövőt tervezni. Mert a saját hivatkozási pontjaikat, akár a régi életformához kapcsolódó feltételeket, akár a későbbi munkalehetőségeket, mindent elvesztettek. És ezzel együtt az önbecsülésüket, a méltóságukat is.

– Ön Ferenc pápát idézve azt írja: nem mi döntjük el, hogy ki méltó az irgalomra. Ezzel olyasmit fogalmaz meg, amit a keresztény politikai kurzus akár mint kritikát is fogadhat. Balog Zoltán tárcavezető arról beszélt, hogy a humán minisztériumában külön államtitkárságnak kellene foglalkoznia – szavaival élve – az önhibájukból, illetve az önhibájukon kívül segítségre szorulókkal.

– Nem hiszem, hogy kritikának fogják fel, én nagyon becsülöm az állami erőfeszítéseket. A politikai döntéshozókkal össze kell fognunk, hatnunk rájuk, felhívni a figyelmüket, hogy a foglalkoztatás a kulcsszó. Én azt gondolom, lehet értelmes munkát adni az embereknek, és ennek legfőbb forrása a föld. Van egy püspöki irodánk, nagyképűen vidékfejlesztési irodának nevezem, képzett szakemberekkel járjuk a vidéket, hogy hol lehet elindítani olyan mezőgazdasági programot, például gyógynövényprogramot, amivel adható valami perspektíva. Ez a levél nem pusztán segítésre szólítja fel a híveket, hanem arra is, hogy hagyják, ne nézzék rossz szemmel, ha mások segítenek – és sok-sok türelemre, hogy beérhessen a segítés gyümölcse.

– Miközben fogy a hívők száma, egyre nő az elesetteké. Mire kell koncentrálnia az egyháznak: hívők toborzására vagy a rászorulók megsegítésére?

– Akkor fogjuk megszólítani az embereket a hit útján, ha valamit csinálunk. Van egy durva mondatom: hagyjuk abba az önszórakoztató egyházmodellt! A szórakoztatóipar-jellegű egyházat, amit még mindig csinálunk. Megdicsérjük az embereket, hogy milyen jó katolikusok, hogy elmennek Lourdes-ba, Fatimába. Nem ezt várja az Úristen! Itt mutassátok meg, hogy jó emberek vagytok! A megélt és megvalósított szolidaritáson keresztül. Azt mondod, lopja a cigány a gyümölcsöt, ezért inkább veszni hagyod a kertet. Inkább hívd be cseresznyét szedni vagy ültess az ő kertjébe is fát.

– Hiába vannak kormányon a kereszténydemokraták, mintha inkább csak a formát, a rozsdás kereteket adnák az eszmeiséghez, például a hitoktatással, amelyet maga Erdő Péter érsek is bírált, nem pedig a kereszténység legfőbb üzeneteit, mint például az említett szolidaritást tűzik zászlajukra.

– A hitoktatás jó szándékú kezdeményezés, de belementünk ebbe a csapdába. Nagy hiba volt. Elég lett volna a kötelező erkölcstan, aminek keretében ott lehettünk volna sokan keresztényként is. Az ilyen típusú, vallásnépszerűsítő intézkedések negatívan hathatnak az egyházra. A gyorsan változó világban rugalmasnak kell lennünk. Ki kell lépnünk a szolgáltató modellből is, nem csak a szórakoztatóból. Például a keresztelés kérdése a cigányoknál nagyon fontos dolog, szinte minden gyereket megkereszteltetnek. Ferenc pápa azt mondja, senkit ne utasítsunk el, de ha egyszer megfogtuk a kezét, akkor ne engedjük el. A kísérés, a kapcsolat a lényeg. És közöttük élni, belülről hatni. Arról próbálom meggyőzni a papokat, legyenek bátrak, legyenek nagylelkűek. És erre kérek mindenki mást is. Pár éve hirdettem egy programot, amelynek lényege, hogy mindenki válasszon magának egy családot, azt segítse, azzal foglalkozzon. Ennyi is elég.