Kapituláció feltétel nélkül, Sztálin dührohamaival - Szignók és indulatok

Az öngyilkos Hitler utódja, Karl Dönitz admirális, a hadiflotta főparancsnoka megbízásából von Friedeburg tengernagy május 4-én Bernard Montgomery tábornagy, a brit hadseregcsoport főparancsnoka előtt aláírta az Észak-Németországban harcoló, illetve a Dániában és Norvégiában állomásozó német egységek megadását. Ezzel egy időben a lengyel származású Konsztantyin Rokosszovszkij marsall 2. belorusz frontja a dán határ felé nyomult, hogy a Vörös Hadsereg bevegye Koppenhágát. Mindeközben az Észak-Alpokban harcoló német G hadseregcsoport Jacob Devers amerikai tábornok előtt kapitulált. A németek mindenhol arra törekedtek, hogy az angolszász csapatok előtt tegyék le a fegyvert.

Sztálin tombolva értesült arról, hogy az angol–német megadási egyezmény lehetetlenné tette Dánia szovjet megszállását. Winston Churchill állította, hogy a generalisszimusz több ponton is megszegte a jaltai megállapodást, amelyben a szövetségesek a háború utáni Európát befolyási övezetekre osztották fel. Ugyanekkor Dwight Eisenhower ötcsillagos tábornok, a szövetséges expedíciós erők főparancsnoka nem engedte, hogy az amerikai csapatok bevonuljanak Prágába, és Tirol előtt is megállította a seregeit. Így Bécs, Prága és Berlin egyaránt szovjet kézre került.

Még május 1-jén hajnali 4-kor Hans Krebs tábornok, a német szárazföldi haderő új vezérkari főnöke – a Hitler-utód Karl Dönitz tengernagy felhatalmazása alapján – felvette a kapcsolatot a Berlinben harcoló Vörös Hadsereg parancsnokságával, hogy tárgyalásokat kezdjen a tűzszünetről. A szövetségesek a feltétel nélküli megadást követelték, amire nem terjedt ki Krebs mandátuma. A tábornok visszatért a kancellária épületébe, és öngyilkosságot követett el. Másnap reggel Helmuth Weidling tábornok, a berlini védelem utolsó parancsnoka törzsével együtt a fogságot választotta, és a rádióban megparancsolta az ellenállás beszüntetését. Aznap délután a német katonák letették a fegyvert.

A nyugati hadszíntéren az első általános, a teljes német haderőre érvényes feltétel nélküli megadás aláírása május 7-én Reimsben, Eisenhower franciaországi főhadiszállásán zajlott le. A kapitulációt a kora hajnali órákban amerikai részről Bedell Smith tábornok, a főparancsnok vezérkari főnöke, a német haderő képviseletében pedig Alfred Jodl vezérezredes, a Wehrmacht vezérkarának hadműveleti főnöke, míg szovjet részről az Európai Szövetséges Expedíciós Erők Legfőbb Parancsnoksága mellé összekötőnek kinevezett Iván Szuszloparov tábornok a „szovjet felső vezetés nevében” látta el a kézjegyével. (Egyébként Szuszloparov nem kapott engedélyt Moszkvától, hogy aláírja a kapitulációs dokumentumot, sőt még tanúként sem jegyezhette volna ellen az okiratot. A kapituláció után hamarosan hazatért – és nyomtalanul eltűnt a Szovjetunióban.)

Már május 7-én, a nyugati szövetségesek tevékenységi sávjában minden német erő letette a fegyvert. Eisenhower tábornok arra törekedett, hogy a békenyilatkozatot egyszerre adják ki Washingtonban, Londonban és Moszkvában.

Amikor a reimsi aláírás híre megérkezett Moszkvába, Sztálin ismét dührohamot kapott. A május 7-i fegyverletételi egyezményt „a kapituláció előzetes jegyzőkönyvének” nevezte – ekkor a német katonák keleten még folytatták az ellenállást. Követelte, hogy a német megadásról szóló okmányt Berlinben írják alá, a megvert ellenség megadását a háború legsúlyosabb terheit viselő Vörös Hadsereg fogadja el.

A legyőzött Harmadik Birodalom fővárosának keleti negyedében, Karlshorstban, a katonai-műszaki tisztiiskola volt éttermében a Szovjetunió képviseletében Georgij Zsukov marsall, a szovjet fegyveres erők legfelsőbb főparancsnokának (Sztálin) helyettese, míg a szövetséges expedíciós haderők főparancsnoksága részéről Arthur W. Tedder, az angol légierő marsallja, Carl Spaatz tábornok, Eisenhower főparancsnokhelyettese, az amerikai hadászati légierő főparancsnoka és Jean de Lattre de Tassigny tábornok, a francia hadsereg főparancsnoka látta el kézjegyével. A német véderő-főparancsnokság részéről Wilhelm Keitel tábornagy, a német hadsereg főparancsnoka, Hans-Georg von Friedeburg tengernagy, a haditengerészet főparancsnoka és Hans Jürgen Stumpf vezérezredes, a légierő helyettesítő főparancsnoka szignálta a dokumentumot. Május 9-én 0 óra 43 perckor fejeződött be a kapitulációs okmány aláírása.

A győztes katonák ujjongtak, zúgtak a harangok, ismeretlenek ugrottak egymás nyakába, világszerte felszabadult ünneplés vette kezdetét.

Csakhogy ezután is harcok folytak a baltikumi Kurland-félszigeten, ahol von Saucken tábornok katlanba zárt egységei még nem tették le a fegyvert. Schörner tábornagy közép-hadseregcsoportjának maradványai Csehországban május 13-ig harcoltak. A Balkán-félszigeten Joszip Broz Tito partizánhadserege az ott rekedt német csapatokat támadta, majd szovjet támogatással Trieszt felé vette az irányt, hogy a stratégiai jelentőségű, olasz közigazgatás alatt álló adriai kikötővárost Jugoszláviához csatolja. Ekkor Churchill a brit 8. hadsereg közbelépésével fenyegetőzött, mire Tito visszakozott.

Lényegében ekkor kezdődött el a fegyvernyugvást követő, csaknem fél évszázadig tartó hidegháború...