Barangoló: Krasznai pucérkodás

Itt már a Meszes alatt vagyunk, ami a Mátra környékére emlékeztet. Legmagasabb csúcsa, a Perjési-tető 955 méter, de a hegység maga sokkal hosszabb, csaknem száz kilométer. Ezerszer elhatároztam már, hogy végiggyalogolom a tetőt, de hát ismerjük az ilyesféle elhatározásokat… Ráadásul „odafele” mindig szalad az ember, nincs idő a kóborlásra. A múltkor azonban végre-valahára nem hajtott a tatár, kényelmesen csorogtunk hazafelé Csucsa felől. Csucsa Ady és Boncza Berta faluja, a Boncza-kastély (képünkön) ma is ott áll a hegyoldalban, de az egykori gazdára meg Adyra csupán egy aprócska cselédházban berendezett pár vitrin emlékeztet.

A Kraszna-Varsolc felé vezető út gyönyörű. A minősége is pazar, de nem volt mindig az: vagy öt éve kipróbáltam, iszonyatos élményem maradt. Most viszont elsőrangú, ahogy a kilátás is! Keleten a Vigyázó, a Bihar-hegység 1800 méteres csúcsai, nyugaton a Szilágyság hepehupás tájai – azon túl pedig a Nyírség meg az Erdőhát akácosai, kaszálói.

A Kraszna forrásvidékén a bükk az úr, majd lejjebb a tölgy, a gyertyán, a hegyek lábainál meg a csontig rágott fű – erre ugyanis még rengeteg a birka. A Kraszna térdig ér és három-négy méter széles, de a rekkenő hőségben jólesik belehasalni. Csak úgy pucéron, mert lányok nincsenek velünk, a birkák is messze kolompolnak. Krasznahorvátra meg a környék talán legszebb templomába persze már rendesen felöltözve megyünk, és szerencsénk is van, mert a tiszteletes asszony meghallja a cinteremben a hangunkat, s kinyitja az ajtót. Igazi kis ékszer a templom, pompás gót ablakokkal, reneszánsz ajtókerettel. Harangja háromszázötven éves, a templom melletti fatoronyban lóg, ahonnan belátni az egész falut. Meg az azt övező szőlősdombokat, mert híres bortermelő vidék ez, a legtöbb boros rigmust is itt jegyezték fel a néprajzosok. Íme, az egyik, hogy jókedvre derüljünk:
„Ó, te szívvidámító, / Emberbolondító, / Asszonyrongyosító, / Erszényhorpaszító, / Kocsmárosgazdagító: / Nagy erővel bírsz te! / Tennap vót egy hete / Egyik sáncból a másikba / Vittél éngemet; / De én ezért megbüntetlek Tégedet! / Felviszlek egy nagy magas hegyre... / (A köszöntő felemeli a poharat.) / Vót apámnak egy ökre, / Meg egy szamara... / Most már: mars bele az áristomba!” (És kiissza a poharat.)

Legközelebb szüretkor kéne erre járnunk.