Volt egyszer egy stadion

Tervek és helyszínek  

Az első tervek a stadion építésére a megvalósulás előtt 50-60 évvel korábban születtek. Mégpedig az első újkori olimpiára, 1896-ra, melynek helyszínéül Budapest is szóba került. Olimpiához pedig stadion is dukál. Az elsőbbség természetesen Athént illette, ám az akkori görög kormány (is) anyagi gondokkal küzdött, ezért sokáig vacillált, vállalja-e a rendezést. Végül megtette, Budapest pedig – akárcsak a stadion építése – lekerült a napirendről. 

No, nem sokáig, mert pár év múltán megkaptunk az olimpia rendezés jogát 1920-ra. Kitört azonban a világháború, mi pedig a vesztesek oldalán harcoltunk, ezért büntetésből nemhogy olimpiát nem rendezhettünk, de még csak meghívást sem kaptunk Antwerpenbe. A stadionnak ismét lőttek… 

A lassacskán magához tért Magyarországon újra éledeztek a remények. Terv is született szép számmal, a helyszínre is akadt elképzelés bőven: a Vérmező, az óbudai Aranyhegy, a Margitsziget, a Városliget, a Pasarét, a Népsziget. Még a sportadót is bevezették a költségek fedezetére, ám a befolyt összeget végül másra költötték… 

A második világháború után még nagyobb elszánással épült a stadion – papíron. Végül egy szerencsés kimenetelű baleset hatására született meg a döntés az építkezésről: 1947ben a Magyarország–Ausztria labdarúgó-mérkőzésen 250 néző alatt leszakadt a tribün az üllői úti Fradistadionban. Senki sem vesztette életét, de tovább várni nem lehetett, a következő évben elkezdték a Népstadion építését – anélkül, hogy kész terveket tettek volna le az asztalra, majd kialakul menet közben… A tervező egyébként ifjabb Dávid Károly volt, aki akkor már a Ferihegyi repülőtér fogadóépületének megalkotásával bizonyított.



Katonák is építették   

A Népstadion építését 1948 nyarán kezdték, majd kisebb-nagyobb intenzitással folytatták. A hivatásos mestereken kívül számos önkéntes és kivezényelt dolgozó segédkezett. A végén már ezer katona is hordta az anyagot, csak hogy elkészüljön.  

Az építkezés során 664 ezer köbméter földet mozgattak meg, beépítettek 45 ezer köbméter betont. A világítást és az eredmény jelzését 18 ezer izzó szolgálta. Az összköltség akkori árakon 160 millió forintra rúgott. A megnyitóra végül 1953. augusztus 20-án került sor a Budapesti Honvéd és a Szpartak Moszkva összecsapásával (győztünk 3-2-re). 



Százezres remények

A stadiont 68 ezer férőhelyesre tervezték, az épület fokozatos lepusztulása miatt azonban ma már csak legfeljebb 56 ezer néző befogadására alkalmas. Pedig az eredeti elképzelések szerint a majdani bővítés során 100 ezer ülőhellyel számoltak. Ez a terv sosem valósult meg, de 1955ben egy magyar–osztrák mérkőzést 104 ezren izgulhattak végig – részben állva. (Megérte, válogattunk akkor 6-1 arányban bizonyult jobbnak nyugati szomszédunknál.) Ezt a nézőszámot sosem sikerült túlszárnyalnunk, az állóhelyeket hamarosan megszüntették. A bővítésről sokáig nem mondtak le, 1959-re 83 ezer nézőt is fogadhatott a létesítmény. A befogadóképesség mostani csökkenéséhez hozzájárult az életveszélyessé vált felső karéj lezárása.