Jogi esetek: Felejtés parancsszóra

Csakhogy a bíróság nekiállt takarékoskodni, és úgy gondolták, ennek a pénznek máshol is jó helye lenne, ezért szépen visszavonták a pótlékokat.

Erre a bíró olyat tett, ami a legritkább esetben vezet jóra: beperelte a bíróságot. Azzal érvelt, hogy bíró, orvos és közgazdász létére műhibapereket és nagy gazdasági ügyeket tárgyal, a bíróság ezeket szignálja ki rá. A gazdasági pereknek gyakran vannak nemzetközi vonatkozásai, ilyenkor számos angol nyelvű dokumentumot kell elolvasni, melyeket a bíróság szép lassan és borsos költségen ugyan lefordíttathatna, de minek, amikor a bíró ezeket egyébként képes elolvasni – már persze, ha erre a munkáltatója utasítja és ezért kifizeti a nyelvpótlékot is. Vagyis mind a szakértelmére, mind a nyelvtudására szükség van, ezért a pótlékok is járnak neki.

A bíróság – vagyis a munkáltató – viszont azzal érvelt, hogy a bírók jogállásáról szóló törvényben az áll, a bíró akkor kap nyelvpótlékot, ha megvan a nyelvvizsgája, az elöljárója arra utasítja, hogy a munkája során használja a nyelvet, és ez meg is valósul. Mivel a bíróság visszavonta a pótlékot, ez azt is jelenti, hogy arra utasítják a bírót, a meglévő nyelvtudását a munkája során a világért se használja. Ezt nyilvánvalóan hasonló módon kell alkalmazni a szakképzettségre is – vagyis, ha megvonják a pótlékot, azt olybá kell venni, hogy a munkáltató arra adott utasítást: a bíró az orvosi, illetve a közgazdasági egyetemen hat, illetve öt év alatt ráragadt tudást zárja ki az elméjéből, amikor műhibaperekben és gazdasági ügyekben ítélkezik.

A bíró erre azzal tromfolt: ha ez lenne a munkáltatói utasítás, akkor nyilván nem habozna ezt a bíróság írásba adni, azonban hiába kéri, csak azt adják írásba, hogy nem fizetnek pótlékot.

Az ügy a Kúriáig ment, amely eldöntötte, hogy a munkáltatónak van igaza, és ha a bíróság megvonta a pótlékot, az azt is jelenti, hogy azt a sok felesleges tudást nem kell tovább használni. Hogy a felejtést a bíró úr hogyan oldja meg, az rá van bízva.