Jöjjön el a birsnapra! - Prosperálás egy fejlettnek nem nevezhető régióban

Virág hátán virág, turistákat útbaigazító táblák tucatjai, mi merre található. Kastély számtalan helyen van az országban (nem egy az enyészeté), házi készítésű sajtokba, borokba, lekvárokba az ember szinte minden kilométernél belebotlik, ez sem számít újdonságnak. Az Egertől tíz kilométernyire fekvő Noszvaj hamar ébredt – magyarázzák többen, minek köszönheti a falu, hogy nem radírozták le a térképről. Mint lassan kiderül, az „ébredést” eléggé jó alapok segítették. Noszvaj üdülőövezete, Síkfőkút például a szubalpin klímája miatt már az 1930-as években kedvelt kirándulóhely volt. A mérőműszeres vizsgálatok szerint itt a legtisztább a levegő Magyarországon, a vendégek nagy része visszatér. De nyilván nem jönnének vissza, ha az őslakosok és a „gyüttmentek” egy része nem ötletelne, tervezgetne egyfolytában, hogy minden olyan muníciót kiaknázzanak, ami egyediséget adhat a falunak.

Tíz éve költözött családjával a fővárosból Noszvajra Benke Orsolya, aki jelenleg a falu turisztikai menedzsere. Nyugalomra vágytak, mint sokan a nagyvárosokban, és keresték a még meglévő falusi értékeket.

– Noszvajra egyáltalán nem érvényes a mondás, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Balogh Sándor és a felesége, Klári néni 1984-ben vásárolt egy házikót, amelyet átalakítottak vendégházzá – ez volt az első a faluban. És nem csak a turisták, inkább a filmesek miatt, akik imádtak ide járni. Rengeteg filmet forgattak a De la Motte-kastélyban, az ebben rejlő lehetőséget tökéletesen fölmérte az építészmérnöktanító házaspár. Ínycsiklandó házi kosztot főztek, sokszor kígyózó sorok várakoztak a panziójuk előtt. A siker láttán több család is kedvet kapott, hogy magánpanziót nyisson, vendégszobákat adjon ki. De azt is el kellett fogadniuk, hogy a vendégeknek már nem elég, ha éjszaka van hová lehajtaniuk a fejüket, nekik már attrakció és produkció is kellett.

Az országban Noszvajon alakult meg az első idegenforgalmi egyesület, nem sokkal a rendszerváltozás után az önkormányzattal közösen hozták létre a falu vezetői, a szállásadókkal és vendéglátókkal karöltve. Ma sem megy másképp, az együttműködés nélkülözhetetlen.

– A falusi turizmus lényege, hogy a helyiek azt mutatják meg a vendégeknek, miként élnek – mondja Czinkéné Szűcs Krisztina, a Noszvajért Idegenforgalmi Egyesület elnöke. – Nem hiteles, ha ez csak alkalomszerű „színjáték”. A hitelességre törekszünk, ezért arra biztatjuk a vendéglátókat, hogy az erre járókat engedjék be a mindennapjaikba. A XVIII. század végéig több kisnemesi család élt itt, ugyanakkor a lakosság zöme szegény, de dolgos parasztember volt. Azóta sem veszett ki a tartás és a szorgalom az itteniekből. A földet mindig sokra tartották, bár nem igazán jó minőségű. A talaj adottságai miatt szőlő- és gyümölcstermesztéssel foglalkoztak; a falu idősebbjei mesélik, hogy ha sok eső esett, és lehordta a víz a hegyre telepített szőlőtőkékről a földet, hátiban hordták vissza.

Hogy mennyit kellett dolgozni évtizedekkel ezelőtt, arra jól emlékszik Kovács Lajosné, Kati. Már a kisgyerekeket is munkára fogták, a gyümölcsszedésben aktívan részt kellett venniük. Az emberek maguknak csináltak mindent, háztájit műveltek, befőztek, eltettek, amit lehetett. Akinek több jutott az asztalra, vásározni ment Egerbe, szintén a hátiban vitték az eladni való portékákat. A piacozás együtt járt némi nyitottsággal – talán ezek a családok lettek azok, akik megértették az idő szavát, és megpróbálkoztak a turizmussal. A faluban 500 ház van, abból 50 működik vendégházként.

– A turizmus nem más, mint folyamatos ötletelgetés. Különben nem jön a vendég. Nálam hét vendégszoba van, tíz éve arról szól az életem, hogy visszaforgatom a pénzemet újabb és újabb fejlesztésekbe – mondja az 59 éves asszony, majd sorra mutatja a szobákat. Majd mindegyikhez külön fürdőszoba jár, egyszerűek, ízlésesek, nyoma sincs a giccsnek. – Rengeteg energia és munka, de megvan a hozadéka. A múltkor régi debreceni vendégeim hívtak föl, hogy jönnének, ha megint főznék nekik tárkonyos ragulevest. Lekvárt is főzök, nem is tudom, hányfélét – mutatja Kati néni a roskadozó polcokat, több mint tíz mázsa zamatos gyümölcs lapul az üvegekben.

Az asszony aktív tagja annak a magnak, amely a falu pezsgéséről gondoskodik, az ő ötlete volt az októberi birsnapok. Mert arra a hónapra még nem volt semmilyen „érdemleges” műsor. Azóta megszállottan főzi saját udvarában a birsalmás bablevest egy 80 literes kondérban. Egy csomó gyereket arra is megtanított, hogyan kell a házi rétest nyújtani az asztal lapján. A kapuja mindig nyitva áll, szilveszterkor például felajánlotta a fiataloknak, hogy kedvükre szánkózhatnak a hegyoldalra felkapaszkodó, hosszú udvarán. Szerinte több lábon kell állni. Szabad idejében vetette bele magát a konyhai faldíszek készítésébe, a frappáns bölcsességekkel és a hozzá illő képi világgal hímzett munkák egy udvari épületben díszelegnek.

A gasztronómia meghatározó vonzerő a falusi turizmusban, így Noszvajon is. Kemencés sütemények, ételek, gyümölcsök és kézműves termékek nélkül nincs program.

– Országszerte népszerűek a fesztiválok, de egyre több település tévesen úgy gondolja, ha megrendez egy hangzatos hétvégét, azzal kipipálta a falu turizmusát – mondja Benke Orsolya. – Nekünk is állandóan gondolkoznunk kell, hogyan tudunk évről évre új ötletet „bedobni” a repertoárba. De mindehhez biztosítani kell a pénzt is. A szakemberek, az önkormányzat, a szállásadók és az egyesület közös munkája mindez.

De Noszvajnak vannak olyan vonzó látnivalói, amelyek kedvéért a turisták, ha nem is szállnak meg a faluban, erre kanyarodnak. A XVIII. században épült De la Mottekastélyt kissé megviselték a változó idők, de még azt is túlélte, hogy az államosítás után a téesz csirkekeltetőnek meg lóistállónak használta. Nem lett romhalmaz, ma múzeumként működik. A kastélyhoz tartozó továbbképző intézet is megújul, szállodaként üzemel hamarosan.

A XIX. században alakulhattak ki azok a tufába vájt barlang- és pincelakások, amelyekbe a mérhetetlen szegénység miatt költöztek a rászorulók. A Kádár-rendszerben felszámolták a telepet, az enyészeté lett egészen 1996-ig, amíg képzőművészek létre nem hozták a Farkaskő Művésztelepet. Horváth Ottó kőszobrász, az egyesület elnöke a mesteriskola elvégzése után a barlanglakások miatt költözött ide az ország másik feléből. Az évek során Balázs Péterrel, az egyesület másik alapítójával és művész barátaival igencsak átalakították a barlangokat, falakat bontottak és építettek, az egykori szoba-konyhás lakásokat kitágították. Ha nyugaton lennénk, belsőépítészek már biztosan lecsaptak volna, és elérhetetlen áron kínálnák mindet mint extra luxuslakást. A vizet, a villanyt bevezették, csatornáztak, az elmúlt években többször utaztak ide távol-keleti képzőművészek szimpóziumokra. Munkáik ma is láthatók.

Horváth Ottóéknak is meg kellett küzdeniük azzal a dilemmával, hogy távol tartsák-e maguktól a turistákat, és elvonultan csak az alkotásra koncentráljanak, vagy inkább látogathatóvá tegyék a barlanglakásokat. Az utóbbi szempont győzedelmeskedett, 300 forintért bárki megnézheti a különleges létesítményeket.

– Noszvajra nem jellemző a munkanélküliség, jelenleg 17 közmunkásunk van. Nemrég készült egy felmérés az észak-magyarországi települések idegenforgalmáról, a 11. helyen végeztünk, még Sárospatakot is megelőztük. Pedig ott is lenne muníció bőven, amivel odacsábíthatnák a vendégeket – vélekedik Szabó Péter alpolgármester, aki tíz év budapesti kitérő után keveredett vissza a szülőfalujába, egy online marketing céggel a zsebében. Fiatal, agilis, aki tudja, megfelelő szürkeállomány nélkül ma már életképtelen egy település. De ha csak az van, az sem elég. Kellenek a régiek a tudásukkal együtt, amelyben az egyedi vonzerő rejlik. És a külső adottságok, amelyeket tudni kell kiaknázni.

Hogy mit jelent az őslakosok tudása, arra jó példa a 73 éves Lukács Imre bácsi. Ő az egyetlen az országban, aki még tudja, hogyan kell mogyorófa vesszőből hátit, vagyis háton viselhető kosarat fonni.

– Apám mindig mondta, tanuld meg, fiam, de én azért sem. Aztán az asszony 16 éve azt mondta, olyan ronda a hátija, hogy ő abban nem viszi a körtét az egri piacra. Akkor nekiálltam, és azóta csinálom – mondja Imre bácsi az egyszerű portán. A hátik és a különböző méretű kosarak, ládák egy használaton kívüli ólban láthatók; annyi a megrendelés, hogy Imre bácsi alig győzi. – Nagy keletje van, de a fiatalok közül mégsem akarja megtanulni senki, hogyan kell csinálni. Pedig az idegenek kapkodnak érte, nekik különlegesség. Orsolya még a Budapesti Történeti Múzeumba is vitt négyet. Én nem tudnám az interneten leírni, mi az a háti, azt sem tudom, hogyan kell bekapcsolni azt a gépet. De ezt Orsolyáék megcsinálják, én meg fonom a hátit. Így egészítjük ki egymást.