Min nevettünk? - Riadalom a nagy szőrös miatt, és enciánért megy a szomszéd...

JULISKA ÉS A NYUSZI
A '70­es években a kamuti Béke Tszben még nem hálózták be a határt az öntözőcsatornák, öntözni csak a homokbánya tavából, a Leninről elnevezett üzemegységben lehetett. Ide olyan növények kerültek, melyek egész nyárra munkát adtak a nőknek. A fő növény évről évre a paprika volt.

A történet egy forró augusztusi napon esett meg paprikaszedés közben. Tíz­tizenöt nő szedte a paprikát szótlanul egymás mellett. Én brigádvezetőként hátulról közeledtem feléjük, senki nem vett észre. Derékmagasságig ért a szépen fejlett növény. Abban a sorban mentem, amelyben a történet főszereplője, Juliska szedte a paprikát. Már elég közel jártam a csoporthoz, amikor egy kis nyúl ugrott ki előttem a fészkéből. Csak egyenesen, a két paprikasor között tudott futni, mivel a sorok olyan sűrűek voltak, hogy gyors irányváltoztatásra nem volt lehetősége. Juliskához érve a lábai között futott át, és az előtte lévő vödröt nagy csörömpöléssel felborította. Óriá si sikoltás következett a nagy csendben, majd Juliska hosszú ideig meg sem tudott szólalni. Társai részvéttel kérdezgették, hogy mi történt. Miután kissé megnyugodott, így szólt: – Valami nagy szőrös ment át a lábaim között…!

Ami ezután következett, az felért egy kabaréval. Nagy nevetés, visítás, kiáltozás támadt. (Juliskáról el kell mondani, hogy már elég régen az eladó lányok sorába tartozott.) Jöttek a szaftos megjegyzések: – Persze, csak szeretnéd. – Miért nem fogtad meg? – Éhes disznó makkal álmodik... – és ehhez hasonlók.

Egy biztos: annak a forró, szótlan nyári délutánnak a hangulatát ez a kis növendéknyuszi változtatta derűssé. Az eset hosszú ideig téma volt az asszonyok között.
 

KÉK FESTÉK
A valamikori falusi, tanyasi emberek tavasszal hozták rendbe a házukat és annak környékét. Meszeltek, festettek, takarítottak. A közlekedési nehézségek miatt abban az időben nagy gondot okozott a tanyavilágban a festéshez szükséges anyagok beszerzése. Ha a szomszédok közül valaki a városba ment, szokás volt megkérni rá, hogy ezt vagy azt, ilyen vagy olyan festéket hozzon.

Az alábbi történet szereplőjét is megkérte a szomszédaszszonya, ha már bent jár a városban, hozzon neki enciánkék festéket. A szomszéd kissé szokatlan színnek találta, de azt hitte, hogy nem fogja elfelejteni. Be is nyitott a festékboltba, beállt a sorba.

Amikor rákerült a sor a kiszolgálásban, csak az jutott az eszébe, hogy kék festéket kell vennie. Azt is kért az eladótól. – Jó, jó, de milyen kéket kér? – kérdezte az eladó férfi és a társa. – Mert abból többféle van... Gondolkodott, gondolkodott a vevő, majd eszébe jutott valami. – Amit én kérek, az puncikék – mondta határozottan az eladóknak.

A két fiatal férfi elmosolyodott: – Sajnos azzal nem szolgálhatunk. Bár nekünk is kék...

Ekkor vette észre a szegény, hogy mit is kért. Igen­igen zavarba jött, és dolgavégezetlenül kisietett a boltból.