Előny a hátrányos helyzet - Nagyszerű dolgok történtek a Buvero médiatáborban!

– Világutazó riporter lennék, de foglalkoznék a hátrányos helyzetű térségben élőkkel is – mondja az egyik lány. Egymás után sorolják, mivel foglalkoznának, ha lehetőségeik határtalanok lennének. – Én mélyszegénységben élő roma gyerekekkel foglalkoznék, jó lenne kitörési lehetőséget mutatni nekik.

A vágyaknak, álmoknak se szeri, se száma. De ami a legfontosabb: akár meg is valósulhatnak. Árnyékos udvarban ülünk, lánykoszorú vesz körül. Mosolygósak, vidámak, de már nagyon fáradtak. Van, aki egész éjjel dolgozott. És az azt megelőző éjszaka is munkával telt. A dolgos nappalokról nem is beszélve. Két hete vannak Nagykőrösön, az itt töltött idő minden perce hasznosan telt.

A Buvero médiatábor ötlete már jó pár éve foglalkoztatja Bársony Katalint, a Romedia Alapítvány igazgatóját. Aztán három esztendeje az elképzelés valósággá vált. Az egész országból érkeztek Nagykőrösre 16 és 26 év közötti roma lányok, akik a két hét alatt a média alapjaiba tekinthettek be.

– Nálunk előny a hátrányos helyzet: olyan lányokat is beválogattunk, akikről tudtuk, a család anyagi háttere megnehezíti a továbbtanulást. Nekik is szerettünk volna lehetőséget adni.

De vegyes a társaság, van többgenerációs értelmiségi családból származó lány is. Persze a tehetség és az elszántság is nagyon fontos, anélkül nem is lehet végigcsinálni ezt a két hetet. Itt megtanulják, hogyan kezeljék a kamerát, hogyan vágják meg a video- és hanganyagot, hogyan tegyenek fel jó kérdéseket a riportalanynak, legyen az az utca embere vagy éppen magas rangú tisztviselő.

– Tisztában vagyunk azzal, hogy két hétben nem lehet csodát tenni, nem lesz a lányokból profi médiamunkás ennyi idő alatt – mondja Bársony Kata. Az a fajta ember ő, aki mintha mindig mindenhol jelen lenne, és úgy tűnik: soha nem fárad el. – Nyugat-európai munkamorálra szeretnénk szoktatni a lányokat: maximalizmusra nevelni őket. Magas színvonalú szakmai tudást kapnak, de mindemellett megtanulják, hogy foglalkozzanak bár életük során akármivel, egy művész a céljai elérése érdekében mindent megtesz.

Még akkor is, ha nem minden a tervek szerint alakul. Ha például a riportalany a megbeszéltek ellenére nem jelenik meg a helyszínen, ha kora hajnalban kell kelni, vagy éppen menet közben derül ki, másról szól majd az anyag, mint ahogyan eltervezték.

– Pár éve egy roma festőről forgattunk volna – meséli Ágnes, aki idén csak vendégként érkezett a táborba. – Azonban kiderült, nem elég a téma a film elkészítéséhez. De nem volt gond, máshol forgattunk: egy nagyon szegény és javarészt cigányok lakta településen. Rossz híre volt a környéken, hát odamentünk, megnéztük magunknak. Végül a település lelkészéről forgattunk: akinek nem kis szerepe volt abban, hogy a hiedelem szerint bűnözők által lakott faluról kiderüljön, rendes emberek lakják.

A lányok eltökéltek – noha többségük most vett életében először kamerát a kezébe. És profi riportalanyként nyilatkoznak. Amikor szóvá teszem, mosolyognak: hiszen már két hete ezt tanulják. Méghozzá a legjobbaktól: például Szirmai Norberttől, Galyas Gyulától, Daróczi Jánostól.

– Fontos lenne, hogy több roma szerepeljen a médiában, nem csak háttérmunkásként – magyarázza Kata. – Biztos vagyok benne, hogyha az időjárást reggelente egy csinos roma lány mondaná el, vagy a beszélgetős műsort egy értelmiségi cigány nő vezetné, lassan megváltozna a többségi társadalomban kialakult negatív kép.

Nem feltétlen csak a média felé terelnék a lányokat. A fontos, hogy képzett szakemberek legyenek, akik képesek kommunikálni a környezetükkel, legyenek a mikrofon bármelyik végén. Szandra például orvos szeretne lenni – és ha megvan a diploma, még a médiáról is tanulna. Tizennyolc éves sincs még, mégis komoly tervei vannak.

– A barátaim egy része nem is cigány, és rólam sem tudták sokáig, hogy az vagyok. Tudod, azért nagyon fájt, amikor a társaságomban a cigányokat ócsárolták. Mégsem álltam ki magunkért. Aztán tavaly a Buvero önbizalmat adott. Megtanultam, van mire büszkének lennem. Azóta nem hallgatok, ha igaztalanul vádolnak minket. Már tudják a barátaim, hogy roma vagyok, és teljesen elfogadnak.

Szandra színjeles tanuló, az idei táborban a többieknek segített. És, mintegy mellékesen, összedobott egy rövid horrorfilmet: írta, rendezte, megvalósította.

– Károsnak tartom, ha az ember üldözött szerepben éli le az életét. Nem előremutató állandóan az áldozatszerepben tetszelegni, mégis, sokan beleesnek ebbe a hibába – vélekedik Kata. – Mi itt, a táborban azt tanítjuk a lányoknak, hogy harcolni kell a céljainkért. Biztos vagyok benne, hogyha látják a pozitív példát – és itt látják, hiszen professzionális, kitűnő roma szakemberek között vannak –, az őket is ösztönzi majd. Rádöbbennek, hogy érdemes tanulni, és így is lehet élni, lehet dolgozni.

A szakmán túl az érzelmek is összekötik a lányokat. Ha előfordul is némi vita – mert ha több lány van összezárva, bizony, előfordul –, azt hamar megoldják. Nem lacafacáznak, kibeszélik a gondjaikat. Vagy éppen megfilmesítik: a tábor egyetlen animációs kisfilmje négy lóról szól, akik négyfelé húznák a szekeret. De végül rájönnek, együtt könnyebb. Még a tábor után hónapokkal is szoros a viszony – nemcsak a táborozókkal, de mentoraikkal, előadóikkal is tartják a kapcsolatot.

– Érzelmekben gazdag heteken vagyunk túl. A legnagyobb bók, amit a lányoktól kaphattam, az volt, mikor kijelentették: én már nem is számítok gádzsónak. Így hívják azokat a férfiakat, akik nem romák – mondja Asbót Kristóf. Arcán egyszerre látszik fáradtság, boldogság és szomorúság. Már lassan egy éve Norvégiában él, de a Buverót nem hagyná ki semmiképp. A korábban a Magyar Televízió operatőreként és főrendezőjeként dolgozó szakember több helyen tanít, ám – vallja – a Buveróban ő is rengeteget tanul.

Rendszerint megkérik a lányokat, hogy írják meg anyáik, apáik történetét. Ez lehet fikció és valós történet is. A falon már sorakoznak a tehetséges tollforgatók kész művei. Szerelmek, tragédiák történetei. Nem hiába a sok munka: a szervezők senkit nem engednek haza üres kézzel. Kapnak könyvet, DVD-t, de páran még tabletet is. Utóbbit azonban szigorú feltétellel: használni kell, és nem csak netezésre. A szervezők ugyanis az utánkövetésre is gondot fordítanak, a lányok nem maradnak mentorok nélkül a tábor után sem.

– Elvárjuk tőlük, hogy ha a lehetőséget megkapják, éljenek is vele, használják az itt megszerzett tudást – és bővítsék azt. Idén például többen részt vehettek a brit nagykövetségen a királynő születésnapja alkalmából adott fogadáson, sőt a videókat is ők készítették. Feladatokat kapnak, de összekötjük őket a lehetőségekkel is, különböző pályázatokra, ösztöndíjakra hívjuk fel a figyelmüket. Mindemellett a lányok gyakornokok lehetnek, méghozzá nem is akármilyen médiumoknál. Országos online hírportálnál, női magazinnál, országos terjesztésű havilapnál, regionális kiadványnál. A szakma legjobbjaitól tanulhatnak – éles helyzetben.

XXX

Hiába születtek bele a lányok a roma kultúrába, egyáltalán nem biztos, hogy ismerik is azt. Mert az iskolai tankönyvekből valahogy kifelejtődött a cigányság. Ha pedig tagjai szerepet kapnak, a megismerhető kép nem éppen hízelgő. A több száz éves együttélés ellenére kevesen tudják, sokan közülük milyen fontos szerepet töltöttek be történelmünkben. Például az 1848–49-es szabadságharcban, a háborúkban, az ’56-os forradalomban. Erődítményépítőként, sebborbélyként, tűzszerészként, kovácsként kivették a részüket a munkából. És nem utolsósorban minden zászlóaljnak saját cigányzenekara volt.

– Honnan is tudhatnák a lányok mindezt?! – teszi fel a költői kérdést Daróczi Ágnes kisebbségkutató, polgárjogi aktivista, aki a táborban a cigány kultúráról, történelemről tart előadásokat. – Hiszen a szüleik sem tudják. A cigány kultúra a mai napig a szóbeliségre épül; még ha családon belül tovább is adják a történeteket, az nem feltétlen fejlődik általános tudássá. Én egy tradicionális, a hagyományokat követő cigány családból származom. Fiatal feleségként mindent úgy csináltam, ahogyan azt édesanyámtól és a családom nő tagjaitól hallottam, láttam. De nem tudtam, miért csinálom éppen úgy. Később egy kedves barátom, egy prágai egyetemi professzor kutatást végzett a roma hagyományokról, a családban betöltött szerepekről. Amikor elolvastam, akkor döbbentem csak rá, minek mi az okozata, eredete.

Aki békességgel és harmóniával élheti meg a kisebbséghez való tartozását, annak a mindennapjai is könnyebbé válhatnak. Ez persze kétirányú folyamat: a többségi társadalomnak is nyitottnak kellene lennie, szembenéznie kirekesztő gyakorlatával, hogy megismerje a roma közösség által képviselt értékeket.

A lányok beismerik: itt jöttek rá, ők maguk is milyen keveset tudnak a társadalom többi, kisebbséghez tartozó csoportját érintő diszkriminációról, a kirekesztésnek azon vonatkozásairól, amelyek nem a romákat érintik. Hanem mondjuk a homoszexuálisokat. Vagy a fogyatékkal élőket...

XXX

– Édesanyám anyanyelvi szinten beszéli a nyelvet, jól ismeri a cigány hagyományokat, rengeteget tanultam tőle. Én már nem ismerem olyan jól a romani nyelvet, mint ő, a magyar az anyanyelvem. – Leila megtömi a kávéfőzőt, miközben mesél. Klasszikus roma szépség, hosszú fekete haj, sötét szemek. – Nemzetközi tanulmányok szakon végeztem, és ezzel is szeretnék majd foglalkozni, jövőre pedig a CEU-n, a Közép-európai Egyetemen angolt fogok tanulni. Külföldön is tanulnék, szeretnék a későbbiekben valamelyik döntéshozatali szervnél dolgozni. Voltam már többször a Buverón, ezúttal azonban csak segíteni jöttem.

A lányok a záróestre készülődnek. Előkerülnek a csinos ruhák, sminkek és frizurák készülnek. De a lányok szobájába bejutni nem egyszerű.

– A roma lányok szégyenlősek – magyarázza Leila. – Nem szívesen engedünk bepillantást a készülődés perceibe. A férfiak csak a végeredményt láthatják, amikor már készen vagyunk.

A lányok kitettek magukért, ragyognak a nagykőrösi záróünnepségen. De nem csak küllemükre lehetnek büszkék. Témától függően kellő komolysággal, humorral készítették el filmjeiket – a profi munkákat ezen az estén mutatják be a közönségnek.

Igyekszünk megjegyezni a nevüket. Biztosan hallunk még róluk.

HARDI JUDIT
RIPORTJA

NÉMETH ANDRÁS PÉTER
FELVÉTELEI