Lehet, hogy mostantól két szúrófegyver emlékeztet majd a diadalokra...

A MÁV Kórház alorvosaként kezdte, majd sebészszakorvosként, klinikai adjunktusként dolgozott. 1974-től elismert rákkutató lett, akit nem csak itthon tiszteltek: az Amerikai Egyesült Államokban, a Virginiai Rákkutató Intézetben kutatóként és orvos-igazgatóként is harcolt a gyilkos kórral. Tragikus paradoxon, hogy ez a betegség vitte el rövid idő alatt, lélekben fiatalon, 72 éves korában. Irigylésre méltó ember volt szép családjával, remek fellépésével.

Nem lehetett vele úgy beszélni a sikereiről, hogy ne említette volna meg mesterét, Bay Béla bácsit és kollégáját, vívótársát, későbbi főnökét, Kamuti Jenőt. Bay Bélának, a BVSC mesterének három szenvedélye volt: a lovak, a vívás és a vadászat. Hát persze, hogy a tanítványai is vadászpuskát fogtak, s amikor rajongott tanítójuk 1999-ben, 92 évesen eltávozott, róla nevezték el a somogybabodi vadásztársaságot. Amikor Béla bácsi ágynak esett, a tanítványai immár elismert orvosokként tüsténkedtek körötte. Az agg mester megkérdezte tőlük, mennyi ideje van még hátra? Mikor megtudta, hogy azt nagyon szűkre szabták, egyetlen kívánsága volt: „Fiúk, vigyetek ki Somogybabodra, hadd lőjek még egy vaddisznót.” Kérése teljesült. A Bay Béla vadásztársaság vadászházában, a kandalló előtt egy megviselt párbajtőr is őrzi az emlékét. Néha-néha valaki a tüzet piszkálja vele, de akik tudják, ki volt a gazdája, ereklyeként veszik a kezükbe. Lehet, hogy mostantól két szúrófegyver emlékeztet majd a BVSC és a magyar vívósport egykori sikerhalmozóira, miközben a gazdáik jókat beszélgetnek az örök vadászmezőkön?