Oscart ért a Saul fia - Válogatott háttérinformációink

„Egy emberről szól, aki a Sonderkommandóban dolgozik, s felismervén a fiát a halottak között, eldönti, hogy eltemeti” – Nemes Jeles László 2010-ben egy kávé mellett így foglalta össze barátjának tervezett első nagyjátékfilmje lényegét. Az ötletet a Hangok hamu alatt című könyv adta, tele az auschwitz–birkenaui Sonderkommando tagjainak emlékirataival. 

Az említett speciális munkacsapat a koncentrációs táborokban javarészt zsidó foglyokból állt, tagjait a meggyilkoltak holttesteinek elégetésére kényszerítették. 

Az ötlettől még öt hosszú évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Saul fia elkészülhessen. A mostani diadalmenet láttán nehéz elhinni, hogy annak idején senki nem hitt a tervben, minden produkciós cégtől elhajtották őket. Végül a Magyar Nemzeti Filmalap látott fantáziát benne, 300 millió forint erejéig. Nem a „szokásos” holokausztfilmet kapja az, aki jegyet vált rá. 

A film nagy erősségei – a Sault alakító Röhrig Géza tökéletes szerepformálásán kívül – a jól átgondolt és megvalósított technikai megoldások, például a kamera csakis a főszereplő érzelemmentes arcát követi, ahogy rója Auschwitz poklát, minden mást a háttérben látunk és hallunk. Saul, egy még járó, de lélekben már halott ember utolsó gesztusával a tisztességét akarja menteni. 

A stáb mindent elért, amiről filmkészítők csak ábrándozni mernek legvadabb álmaikban: szakmai és közönségsikerek, fesztiválgyőzelmek, belépő Hollywoodba, világhírű sztárok dicshimnuszai. És most felkerült a polcra az aranyszobor is. Los Angelesben, a 88. Oscar-gálán a köszönő beszéd közben akadozott a magyar elsőfilmes rendező hangja a meghatottságtól:
„Az emberiség legsötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, amely segít, hogy emberek maradjunk – erről a reményről szól ez a film.”


Összeválogatta: Szijjártó Gabriella