Derecskei pitypalatty

Bár a derecskei Szabó Gábor vidéki, azon belül is az Alföldön született, de a gyerekkorát leszámítva egyáltalán nem találkozott fürjekkel. Bádogosként, utóbb pedig fajátékkészítőként ugyanis semmi dolga nem akadt a határban, munkája a városhoz kötötte – a fürj pedig köztudomásúan nem igazán szereti a zajos településeket. Az ötvenhez közelített már, amikor először alaposabban szemügyre vehette őket. Az ország másik szegletében, Mosonmagyaróváron, az egyik rokonuknál. Az ugyan nem mondható, hogy szerelem volt első látásra, de azért megmozgatta a fantáziáját.

Akkor már nagyban gyártotta a különféle fajátékokat, hintát, gyermekvárat, sörpadot, filagóriát, de a telep nagy része kihasználatlanul állt. Valamikor üvegcsiszoló üzem működött ott, de a rendszerváltás után megszűnt, Szabó Gábor megvásárolta, berendezte a faüzemet, ami tűrhetően ment ugyan, de maradt még bőven szabad kapacitásuk. A magyaróvári rokonlátogatás után különös ötletük támadt: meg kellene próbálni a fürjtenyésztést.

A szomszédban jól menő keltetőüzem működik, az ötlet megvalósítását valószínűleg az ott szerzett tapasztalatok is megtámogatták, de a legfőbb motivációt az a remény jelentette, hogy a fürjtojás és a -hús rendkívül egészséges. Gazdag különféle ásványi anyagokban, segíthet sokféle betegség leküzdésében, a tünetek enyhítésében.

Tíz éve a monori piacon vettek hát harminc csirkét és tenyésztésbe fogták őket. Eleinte természetesen szigorúan csak saját célra, de hamarosan jelentkeztek az érdeklődők. Kezdték hát felszaporítani az állományt, s hamarosan eladhatták az első tojásokat.

– Ma is ez a legfőbb profilunk – fogad a gazda a város szélén lévő telepükön –, de ma már rengeteg élő állatot is értékesítünk.

A kétezres törzsállományt egy nagyobb teremben a maguk által készített dróthálós ketrecekben, a kiscsirkéket pedig melegítőlámpák alatt nagy ládákban tartják. A felnőtt madarak kiabálását már messziről, az udvaron is hallani.

Egyáltalán nem ijedősek, ellentétben a kiscsirkékkel, melyek nagyon is félős, kényes állatok. Szabó Gáborék ezért is igyekeznek lebeszélni a hozzájuk betérőket a csirkevásárlásról. A felnőtt madarak viszont egyáltalán nem finnyásak – igaz, speciális, a szokásos baromfitápoknál magasabb fehérjetartalmú takarmányt igényelnek.

– De meghálálják – állítja Szabó Gábor –, hathetes korukban már tojnak. Háromhetente általában nyolcszáz csirke kél ki, a tojóállományt nyolchavonta cseréljük.

Vendéglátónk szerint megélni még ilyen nagy szám mellett sem lehet csupán a fürjből, de jó keresetkiegészítés. Naponta egy segítővel két-két órát foglalkoznak velük, idejük másik felében viszont piacoznak Berettyóújfaluban és Hajdúszoboszlón. Egy időben gondolkoztak a közeli Nagyvárad piacán is, de annyi portékájuk nincs, hogy kielégíthetnék a kétszázezres város igényeit, ráadásul a határ túloldalán is kezdik felfedezni a fürjtenyésztés előnyeit.

Nekik azonban nem nagyon kell tartaniuk a konkurenciától. Pár hónapja a derecskei tésztagyártók a Szabó-féle fürjtojásra alapozva speciális tésztaféléket is készítenek – a kereslet pedig nagy.