Lecsapolták a tavat is

Az eucharisztia a katolikus és az ortodox szóhasználatban a kenyérrel és borral végzett liturgikus szertartás, amelynek során a kenyér és a bor Jézus Krisztus valóságosan jelen lévő testévé változik. Ez utóbbi esetében azonban már nagybetűvel írandó Eucharisztiáról, Oltáriszentségről beszélünk. Az e köré szerveződő mozgalom, amely négyévenként a világtalálkozóban csúcsosodik ki, Krisztus hatalmát, valóságos földi jelenlétét hivatott hirdetni a világban.

Az első kongresszust a szociálisan különösen érzékeny pápa, XIII. Leó egyházfősége idején, 1881-ben tartották a franciaországi Lille-ben. Mivel a mozgalom francia eredetű, az első találkozókat még általában francia nyelvterületen szervezték, szinte évenként, innen terjedt szét a világban. A 8. kongresszust 1893-ban azonban már az akkor oszmán fennhatóság alá tartozó Jeruzsálembe hívták össze. Jelentőségét érzékelteti, hogy ekkorra már a pápa is képviseltette magát.

Miért éppen Budapesten tartják a 2020-as kongresszust? Az bizonyos, hogy a városok egyházi elöljárói kérni szokták a lehetőséget a Szentszéktől. S hogy éppen Budapestre esett a pápa választása, az mutatja, hogy Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek továbbra is a világegyház erős emberének számít, jó a kapcsolata a Vatikánnal.

Így lehetett ez a két világháború között is Serédi Jusztinián akkori katolikus egyházi vezető és XI. Piusz pápa között, az első budapesti eucharisztikus világkongresszus megtartása idején. Az ötletet, hogy Budapest is helyet adjon a találkozónak, már elődje, Csernoch János bíboros is felvetette a grandiózus 1926-os chicagói találkozót követően. Mintegy próbaképpen nemzeti eucharisztikus találkozót tartottak 1928-ban. Ez igen jól sikerült – 200 ezren vettek részt rajta –, ezért az elhatározásukban megerősödtek az egyházi vezetők. A szervezőmunka azonban már utódjára, a következő évtől esztergomi érsek Serédire maradt, aki céldátumul 1938-at, Szent István halálának 900. évfordulóját jelölte ki. Sikerrel: 1937-ben, akkor is éppen a Fülöp-szigeteken, Manilában megtartott kongresszuson jelentették be, hogy a következő találkozó helyszínéül Budapestet jelölte ki a pápa.

Az akkori találkozó jelentőségét az 1896-os millenniumi ünnepségsorozathoz hasonlították a krónikások.

Ez vélhetően erős túlzás, hiszen a honfoglalás ezredik évfordulóját akkora építkezésekkel ünnepelte a főváros, amelyek arculatát alapvetően máig meghatározzák. Ilyesmiről 1938-ban nem volt szó, az viszont kétségtelen, hogy a katolikus templomok állagát nagymértékben javították az eseményre: 14 templomot – köztük a fővárosi bazilikát – újítottak fel, és a körmenet útvonala is rendbe tétetett. Az alkalomra némileg átalakították a Hősök terét: az oltár, a díszítés kihelyezése mellett a városligeti tavat lecsapolták, ugyanis kellett a hely a padok számára.

Minderre 450 ezer pengőt szánt a székesfőváros. Soknak számított ez az összeg vagy kevésnek? Nehéz megítélni, az azonban bizonyos, hogy a rendezvény költségvetésének tervezése során összesen két és fél millió pengővel kalkuláltak. Ezt az akkori kormány erősen túlzónak tartotta, és a maga részéről 100 ezer pengővel járult hozzá a kiadások fedezéséhez. A főváros a már említett 450 ezer pengő mellé még hozzátett ugyanennyit, a többi kiadás az egyházi büdzsét terhelte.

Amúgy 1938 májusának utolsó hete valóban pompásra sikerült a magyar fővárosban, minden a nagy katolikus ünnepről szólt. XI. Piusz pápa ugyan nem tette tiszteletét – akkoriban még korántsem voltak annyira mobilak Róma püspökei, mint manapság –, két leendő egyházfő azonban részt vett. A pápa követe – legátusa – az az Eugenio Pacelli, akit egy évvel később már XII. Piusz pápa néven ismert meg a világ. S hogy valóban Pacelli volt a legátus, arról a pápa egy brévét – rövid levelet – írt Serédi Jusztinián bíborosnak. A levelet a protokollnak eleget téve Giovanni Montini helyettes államtitkár olvasta fel a Mátyás-templomban, aki 1963-tól már VI. Pál pápa néven foglalta el Szent Péter székét.

Pacelli bíborost mindenesetre államfőknek kijáró tisztelettel fogadta a Keleti pályaudvaron Horthy Miklós kormányzó, Imrédy Béla miniszterelnök és természetesen a teljes magyar katolikus püspöki kar, élén Serédivel. Az esemény fővédnöke is maga a református kormányzó katolikus felesége, Purgly Magdolna volt.

Az esemény jelentőségét jól mutatja, hogy a világ minden részéről – 33 országból – sereglettek hívők a magyar fővárosba. Tucatnál több bíboros és csaknem száz püspök is részt vett az eseményen. Két ország azonban nem képviseltette magát: az egyik a hivatalosan ateista Szovjetunió, a másik az újpogány náci Németország.

E két ország nélkül is félmillió zarándok jött el a felemelő, ugyanakkor színpompás rendezvénysorozatra. Az egyházi ünnepség május 25-én kezdődött a Hősök terén, ahol alig több mint egy évvel a II. világháború előtti egyre feszültebb helyzetben nem lehetett nem érinteni a világpolitikai helyzetet.

A pápai legátus az egyház tanításainak megfelelően burkoltan mind a bolsevizmussal, mind a nácizmussal való szembenállás szükségességére utalt. Az elkövetkező napok is felejthetetlenek maradtak a résztvevők számára: több mint 150 ezer iskolás áldozott a Hősök terén, a Dunán színpompás körmenetet tartottak kivilágított hajórajjal, később éjszakai szentségimádással, vallási események sorával.

Az eucharisztikus világkongresszus május 29-én zárult – hogy aztán kezdődjék a Szent István-év, első királyunk halálának 900. évfordulója tiszteletére.

Magyarország akkor még a béke szigetének számított az egyre forrongóbb és feszültebb Európában...