Az én képernyőm: Kapcsolatok, jobb híján

Elég csak a számokat látni, amikor egy-egy nagyobb kereskedelmi csatorna meghirdeti újabb valóságshow-ját: ezrek jelentkeznek résztvevőnek.

De most nem ezekről a realitykről beszélek, hanem a szolidabbakról, amikor valamilyen családi téma körül alakulnak az események. Ebben a TLC csatorna jeleskedik, néha több, néha kevesebb sikerrel. A most folyó ilyen sorozatokat inkább az enyhe unalom lengi be. Nem tisztességtelen ezek végkicsengése, mutatnak is értéket, csak éppen olyan terjengősek és bizony közhelyesek, hogy igazából nem pendíti meg a húrt a néző lelkében. Bár azért még mindig érdemesebb ezeket nézni, mint az ezerszer ismételt, idegesítő amerikai vígjátékokat.

Nem mintha ezek a valódi emberek nem lennének amerikaiak. Csak nem a hollywoodi daliák és szexbombák, hanem a közép-nyugat baseballsapkás, sörözős, agyontetovált pasijai, és itt-ott kis súlyfelesleges, de azért ápolt, csinos asszonyai. Ott használatos fogalom szerint: alsó középosztály.

Az egyik sorozat olyan kisvárosi apákról szól, akik egyedül nevelik egy-két-négy gyermeküket, de feleséget keresnek. E célból a neten ismerkednek, és találtak is olyan nőt, akivel szívesen összejönnének. Csak hát, ugye, a gyerekek. Nagy ország, óriási távolságok, nem lehet csak úgy a vakvilágba randira hívni valakit. A sorozat módszere, hogy amikor többhetes szkájpolás után sor kerül az első randevúra, az mindjárt a gyerekekkel való első találkozást is jelenti egyúttal. Ami eleve óriási hiba. Hiszen a gyerekekkel már csak akkor szabadna megismerkedni, ha kialakult és komollyá vált a kapcsolat. Akkor is nehéz, hát még így, ajtóstul a házba rontani. Az apuka egyszerre figyelne a nőre, aztán arra, hogy az miként viselkedik a gyerekekkel, aztán figyelne a gyerekek reakcióira és még arra is, hogy ők meg ne bántsák a vendéget. Mert hát bizony a gyerekek többsége ellenséges. Bár ki vannak éhezve egy anyára – a sajátjuk évekkel ezelőtt elhagyta őket –, de féltékenyek, kritikusak, gyakran undokok is. Az apukák esetlenkednek, nemigen tudják kezelni a feszültséget. Van, aki rögtön anyai érzéseket várna el a két napja megismert fiatal nőtől, más meg annyira fél a pimasz kamaszlányától, hogy egyáltalán nem tudja kordában tartani. A nők különféleképpen reagálnak. Minél szebb és fiatalabb, annál kevésbé alkuszik meg. Ha idősebb, nem is túl csinos, akkor lenyeli, hogy undok a gyerek, hanyagolja a férfi – láthatóan kétségbeesetten próbál megkapaszkodni. Még kanyarodhatnak a történetek más irányba, de egyelőre nem sok jövőt látok egyik számára sem.

A másik most indult sorozat a Házasság jobb híján. Itt két kapcsolat jut házasságig, talán egyiknek sem kellett volna… Az első történetben gyerekkori pajtások barátsága fordul szerelembe. Amúgy semmilyen vonatkozásban nem illenek össze. Sportos, izmos, határozott, szőke jenki lány és nyüzige, mexikói származású fiú, aki csupa érzelem, érzékenység. Halálosan megsértődik, amikor a jobb módú lány házassági szerződést javasol. Sírva költözik ki a családi otthonból, 29 évesen alig tud elszakadni a szüleitől és továbbra is őket tekinti elsődleges családjának. Aranyos, de elég puhány, úgyhogy ha behódol a feleségének, akár még sikerülhet is nekik a házasság. A másik párnál a felállás: háromgyerekes, de gyönyörű anyukát vesz el a nagydarab, kissé faragatlan férfi. Mindjárt neki akar látni az ellene berzenkedő kamasz megtörésének, amit a neje rossz néven vesz. Amúgy is nehezen szokik össze két középkorú ember. Aki akar, tanulhat ezekből a történetekből. De az már csak úgy van, hogy alig akad olyasvalaki, aki a más problémájából okul…