Dulai Sándor: Buszon

Ordít a sofőr a buszon.
Negyedórát késett, de
az utasok türelmesen állnak
a sorban, bár közben
megeredt az eső. A legutolsó törölgeti a
haját, és mikor az igazolványát is előveszi,
kiderül, hogy rossz jegyet kért. – Át akar
verni? – kérdi fennhangon a sofőr, mire az
utas annyit mond: – Bocsánat, tévedtem. –
De most meg a mérges sofőr ad rossz jegyet:
drágábbat, mint amit a halk utas másodszorra
kért. Kifizetné ezt is, de a sofőr nem
fogadja el: az ezrest nem hajlandó felváltani,
a drágább jegyhez elegendő aprópénze
meg nincs az utasnak.
A végállomás harminc kilométerre van,
ül az utas, néz ki az ablakon, furdalja a
lelkiismeret. Merthogy mégis rendes ez a
sofőr, nem szállította le – igaz, nem is lett
volna hozzá joga. A következő
állomáson ellenőrök
szállnak fel, és több utast
megbüntetnek, jegyzőkönyvet
vesznek fel. Fizethet a sofőr is, mert
nem volt mindenkinek jegye, bérlete, vagy
nem írta be az igazolványukba a dátumot.
Az utas, aki nem akar a világért sem
ingyen utazni, a végállomáson odamegy a
sofőrhöz: legalább most fogadja el az ezrest,
485 forint volt a jegy, kér vissza egy ötszázast.
A sofőr ismét üvölteni kezd, majd
látványosan kettészakítja az ezrest. – Cigány
vagyok, és mindenki csal, de én soha
nem loptam, mégis engem büntetnek meg...
– ordítja, és vissza akarja adni az utasnak
az ötszázast, de az nem fogadja el.
Leszáll a buszról, elköszön. Sajnálja a
sofőrt...