Matuska, a magányos farkascsorda - A 85 évvel ezelőtti merényletről

Szinte azonnal elindult a vizsgálat. Kiderült, hogy a személyvonat előtt egy teherszerelvénynek kellett volna érkeznie, de mivel 15 percet késett, a gyorsvonatot előreengedték. Samarjay Lajos, a MÁV elnöke aznapi jelentésében gróf Károlyi Gyula miniszterelnöknek és a vasutat felügyelő dr. Kenéz Béla kereskedelmi miniszternek azt írta: „Közvetlenül a viadukt előtt egy robbanóaknát helyeztek el a jobb sínszálon, mely körülbelül a 2. vagy 3. kocsi alatt a sínt felrobbantotta. A kocsik kisiklottak, a 26 méter magas viaduktról lefordultak, magukkal rántották a mozdonyt, a szerkocsit és az első hat kocsit. Öt kocsi a vonattól elszakadva a vágányon maradt.” A vasútműszaki jelentés megállapította:
„A völgyhídnak a Budapest felőli hídfőjénél a vágány jobb oldali sínszálának egy 12 méter hosszú sínjéből egy 7,10 méteres darabot nagy szakértelemmel kirobbantottak.”

Rögtön elkezdődött a merénylő(k) utáni nyomozás is. A rendőrségi jelentés szerint:
„A merénylet színhelyén talált és a munkásokhoz intézett felhívásból arra kellett következtetnünk, hogy a merényletet kommunisták követték el.” A megtalált felhívás kissé fura szövege így szólt: „Munkások! Nincs jogotok, hát majd mi kierőszakoljuk a kapitalistákkal szemben. Minden hónapban hallani fogtok rólunk, mert a mi társaink mindenhol otthon vannak. Nincs munkaalkalom, hát majd mi csinálunk. Mindent a kapitalisták fizetnek meg. Ne féljetek, a benzin nem fogy el. A fordító.”

Másnap Horthy Miklós kormányzó elnökletével tanácskozást tartottak, amelyen részt vett a miniszterelnök, Gömbös Gyula honvédelmi, Keresztes-Fischer Ferenc belügy- és Zsitvay Tibor igazságügy-miniszter. A megbeszélés eredményeképpen szeptember 20-án érvénybe lépett a statárium kiterjesztéséről szóló rendelet, amely a rögtönbíráskodás hatálya alá vont több bűncselekményt, továbbá az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló 1921. III. törvényben bűnténynek nyilvánította a forradalmi tevékenységet.

A zaklatott politikai és gazdasági légkörben – a világgazdasági válság újabb hullámai érték el Magyarországot is – a merénylet helyszínén talált felhívás miatt a gyanú elsősorban a kommunistákra terelődött. Az Új Nemzedék 1931. szeptember 27-én írta: „A kéthetes fáradságos nyomozás kétségtelenül megállapította, hogy a merényletet feltétlenül külföldi kommunisták, egyenesen moszkvai utasításra, tökéletes szervezettséggel és felkészültséggel hajtották végre.

A merénylők személyét a rendőrség éppen a nagy szervezettség miatt egyelőre nem tudta megállapítani.” A merénylet áldozatainak a Vérmezőn tartott gyászünnepségén az igazságügy-miniszter azt mondta: „Az elvetemült törpe minoritás farkascsordája marcangolja az ártatlan százmilliókat.” Aztán nemsokára megtalálni vélték a tettest Leipnik Márton műszerész, kommunista ifjúmunkás személyében, akit letartóztattak.

A nyomozók közül többen is úgy vélték, hogy a biatorbágyi eset több elemében is rendkívüli azonosságot mutat a korábbi ausztriai és németországi merényletekkel. Az osztrák, a német és a magyar bűnüldöző szervek hatékony együttműködése eredményeképpen október 10-én Bécsben őrizetbe vették Matuska Szilveszter 39 éves bécsi gyárost. Kiderült, a közelmúltban robbanóanyagot, gyűjtőzsinórt, vascsöveket vásárolt, amit azzal magyarázott, hogy kőbányája van, majd azt állította, a gyárának kéményét akarta felrobbantani. Hat nappal később aztán beismerte az ausztriai és németországi merényleteket is: a vonatkisiklást Anzbachnál és a robbantást a Berlinhez közeli Jüterbognál.

Az osztrák fővárosba érkezett magyar nyomozóknak elmondta: azt gondolta, a tehervonat elleni merénylet után „a bécsi gyors mindenképpen megáll, és én a zűrzavarban a gyorsvonatra fogok felszállni és így utazom tovább”.

Matuska az álsebeit bekötözve, kormos arccal téblábolt a merénylet helyszínén a roncsok között (a fényképe megjelent a lapokban), különös viselkedése többeknek is feltűnt, amikor szakszerű magyarázatot tartott arról, miként történhetett a robbanás. Lelepleződött, hogy nem volt a vonat utasai között.

Kissé zavaros vallomásában utóbb azt mondta:
„Nem bántam meg, azt akartam, hogy mindenki egyenlő legyen és mindenkinek legyen ennivalója. Ne legyenek szociáldemokraták, sem kommunisták, sem keresztényszocialisták. Minden ember legyen egyenlő. Tévedés történt, egy tehervonatnak kellett volna lennie és nem gyorsvonatnak. Az erős hang azt mondotta, hogy tehervonat jön…”

Matuska bécsi pere 1932 júniusában zajlott le, ahol elmebajosnak mutatta magát, új világvallásról szónokolt. Az orvos szakértői vizsgálatok épelméjűnek nyilvánították, a bíróság hatévi börtönre ítélte. A magyar igazságügy kérésére kiadták, de feltételül szabták, hogy amennyiben halálos ítélettel sújtják – ami biztosra vehető volt –, nem végzik ki.

A Budapesten 1934 novemberében kezdődött  főtárgyaláson a hallgatóság soraiban számos híresség is megjelent: Csortos Gyula, Márai Sándor, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes (utóbbiak tudósítást, publicisztikát is írtak). Szóba került, hogy volt-e társa, vagy magányos merénylőként cselekedett – a rendőrségi megállapítás szerint Matuska minden esetben egyedül dolgozott. (A nyomozásról és a perről izgalmas beszámolót ad Vargyai Gyula A biatorbágyi merénylet című kötetében.)

A beszámíthatóság is alapvető kérdésként vetődött fel, pró és kontra készültek szakvélemények. Végül a bíróság arra hajlott, hogy Matuska színleli az elmebajt, ezért büntethető.

A Pest vidéki törvényszék 1934. november 20-án 22 rendbeli gyilkosság és 14 rendbeli gyilkossági kísérlet bűntette miatt (büntetlen előéletét és degenerált alkatát enyhítő körülménynek találva) főbüntetésül halálra, ezen felül 10 évi hivatalvesztés mellékbüntetésre ítélte. A verdiktet Horthy Miklós kormányzó – az osztrákokkal kötött előzetes megállapodás értelmében – kegyelemből életfogytiglani szabadságvesztésre változtatta.

Matuska a váci fegyházba került, találmányain dolgozott, kislányának képeket festett, „propaganda-forgatókönyveket” írt. 1944 novemberében, a szovjet csapatok bevonulásakor a fegyintézet néhány órára őrizet nélkül maradt, ekkor megszökött. Csantavéren látták utoljára 1945-ben.


ÁLDOZAT VAGY TETTES?
Matuska Szilveszter – sokak szerint az első magyar terrorista – 1892-ben a vajdasági Csantavéren született. Iskolai tanulmányai után Püspökhatvanban tanítóként helyezkedett el. 1913 októberében önként vonult be a szabadkai 6. honvédgyalogezredhez.
A világháború után hazatért szülőfalujába, tanítóskodott, polgárőrséget szervezett. Kereskedőnek állt, sót, petróleumot, cukrot, gyufát és festéket árult, jól ment a bolt. 1922-ben felvette a magyar állampolgárságot és a családjával Budapestre költözött. Ingatlanokkal üzletelt, fűszerüzletet nyitott, italmérési engedélyt kapott, beszállt egy fa- és szénkereskedésbe, tőzsdézett. 1928-ban Bécsbe tette át a székhelyét.
Két évvel később megbicsaklott az élete.
Szeretőket tartott, kétes vállalkozásokba fogott. Az elkerülhetetlennek tetsző csődöt találmányai értékesítésével akarta elkerülni, ám nem sikerült. Labilis idegrendszere sodorta bele a robbantásokba, ám a valódi indítékokra sosem adott magyarázatot. A bírósági eljáráson sokkal inkább érezte magát áldozatnak, mint tettesnek.