Színházat játszanak - Csapatépítő tréningnek sem utolsó!

– Hallottátok? A fél város azt beszéli, hogy milyen jók vagyunk – hozza a hírt Szellemfi, vagyis Szalay Zsolt vállalkozó. Majd azzal folytatja, egy ismerőse azt mondta neki, akár még egy televíziós szappanoperában is el tudná őt képzelni szereplőnek. Udvariasságból mondott volna ilyeneket? Nem ez a lényeg. Sokkal fontosabb, hogy jegyet váltott, megnézte a darabot és jól szórakozott.

A nagy érdeklődésre való tekintettel már a főpróbát is nyilvánossá tették, s három előadást kellett tartaniuk a premier előtti napokban. A sikerhez szükséges egy ismert vígjáték, ez esetben Szigligeti Ede Liliomfi című remeke. És az sem elhanyagolható szempont, hogy a fordulatokban gazdag történetet olyanok játsszák el, akik eleve „húzónevek”, mint például a város polgármestere vagy alpolgármestere. Ha ők színésznek állnak, annak önmagában is hírértéke van, és egykettőre elterjed a településen. Vitték is a jegyeket, mint a cukrot.

Nyoma sincs a bemutató előtti izgalomnak, nagyokat kacagunk a büfében a Terembura Színjátszó Kör tagjaival, az este hétkor kezdődő Liliomfi szereplőivel. Persze a jó hangulathoz szükséges egy kis szíverősítő is, amivel tökéletesen lehet oldani a feszültséget. Dr. Szalay László polgármester és Lehel Endre alpolgármester elárulja, hogy ők már a gimnáziumban is jártak színjátszó körbe, éppenséggel választhatták volna ezt a mesterséget, de az élet másfelé sodorta őket. Amikor két éve Janák Farkas, a helyi vagyongazdálkodási kft. ügyvezetője felvetette nekik, hogy szívesen rendezne egy amatőr színházi előadást, azonnal igent mondtak rá.

Aztán barátok, rokonok, szomszédok csatlakoztak hozzájuk, de olyanok is jelentkeztek, akiket előtte nem ismertek. Gyorsan összeállt a csapat, és lassan munkához láttak.

– A tavalyi városi napokon léptünk először közönség elé, A fátyol titkai című darabot mutattuk be – újságolja a polgármester. – Nemcsak a városi napokkal, hanem a színjátszó köri fellépéssel is hagyományt teremtettünk. Élvezetesek a próbák, szeretünk együtt lenni, ha végzünk, még órákig elbeszélgetünk.

– Csapatépítő tréningnek sem utolsó, amit teszünk – folytatja az alpolgármester. – Magunk készítjük a díszleteket, még a gyerekeink is bekapcsolódnak, ilyenkor mindenki csupa festék. Van köztünk egy varrónő, Lele Boglárka, neki köszönhetjük a ruhákat. Sok ember munkájára van szükség, mire színpadképes lesz egy darab.

Lelkesedésből csinálják, ezért a hobbiért nem jár fizetség. Mindannyian dolgoznak, csak a napi mókuskerék múltával tudnak a színészet oltárán áldozni. Akiknek pedig családjuk, gyerekeik vannak, azokra külön logisztikai feladat hárul, hogy senki ne érezze hiányukat, amíg próbálnak vagy szöveget tanulnak. Az nem kérdés, hogy megéri-e, nyilván azért választották.

Szekeres-Jelfi Emese arról mesél, hogy valaki helyett kellett beugrania Mariska szerepébe. Amikor elvállalta, nem is sejtette, milyen sok szöveget kell megtanulnia, ráment sok estéje.

A Kamillát alakító Schuszter Edinának ezúttal elég kevés a jelenése, csak az elején van színpadon, és a végén övé az egyszavas poén – ám tavaly A fátyol titkaiban ő volt a főszereplő. Lubowsky Regina szerint remek a társulat, a készülés során igazi közösséggé kovácsolódtak, tudnak örülni egymásnak.

– Hú, mennünk kell! – szisszennek fel egyszerre.

Néhány pillanat múlva az öltözőben folytatjuk. Egy pici lyuk az egész, ahová még egy zongorát is bezsúfoltak – legalább rá lehet pakolni a pogácsát meg az ásványvizet. A hölgyek már a jelmezükben forognak, az urak a díszletelemeket igazgatják.

Minden kellék a helyére kerül. Odakinn a közönség már várakozik, néhányan az oldalajtón beslisszannak, nehogy lemaradjanak bármiről is.

A technikus, Tuboly László a helyén, az előbb megsúgta, hogy számára is kihívás a világítás és a hangosítás, komplett színházi produkciót még nem vezényelt le, de a minőségi eszközökkel meg fogja oldani, begyakorolta az utolsó próbákon. „Azt csinálsz, amit akarsz, de pénz nincsen rá” – mindig ezzel biztatják.

Janák Farkas, a rendező magára is osztott egy szerepet, ő alakítja Gyurit, a pincért. Hét óra hét perckor felgördül a függöny, már visszaszámolnak, a társulat karéjban állja körül a csapatvezetőt. Középre nyújtják a kezüket, összekapaszkodnak és hangosan kiáltják: „Terembura”. Most már nem történhet baj.

– Ti vagytok a legjobbak! Vizet a szájba, öblögessetek! – és ezzel otthagyja őket a mesterük. Ahogy látom, víz nélkül is jól megy a gyakorlás, ami lényegében az arcizmok megmozgatását szolgálja, hogy a műsor során szépen artikuláljanak. Elcsendesül a nézőtér, kezdődik az előadás.

A kétfelvonásos komédia első negyven percét hiba nélkül teljesíti a csapat. Pont a megfelelő helyen nevet a publikum, ismerőseiket kellő fogadtatásban részesítik, mindenki megkapja a neki járó tapsot. Tetszenek a nézőknek az áthallásos beszólások is. Egy amatőr színházi estnek megvan a hamvas bája, ami hatványozódik, ha olyanok állnak a rivaldában, akiket a közéletben más oldalukról ismernek a helybeliek.

A szünetben Janák Farkassal erről is diskurálunk.

– Zseniális a brigád! Kiteszik a lelküket. Jó lenne együtt tartani őket.  Ehhez kellene egy állandó hely és megfelelő technikai háttér. Az 1980-as években országos méretekben zajlott az amatőr színjátszás, aztán lassan elhaltak a csoportok. Mostanában viszont újra erőre kapnak, például Szentesen, Debrecenben, Csongrádon is alakultak társulatok.

Hogy mi lesz a dunaharasztiak következő bemutatója, azt még nem tudni. Többen úgy vélekednek, hogy nemcsak vidám darabokat kellene elővenni, lehetne komolyabb produkciókkal, akár drámával is próbálkozni.

Ezen lesznek még viták, mint ahogyan azzal sem ért egyet mindenki, hogy miért ne vállalhatnának el más településeken is fellépéseket.

– Óriási dolognak tartom, hogy városunkban több korosztály érdeklődik a színjátszás iránt – értékeli a jelenséget Gáll Sándor, a közös igazgatás alatt álló József Attila Művelődési Ház és a Laffert-kúria vezetője. – Az általános iskolában, a gimnáziumban működnek csoportok, a kúriában pedig péntekenként Xantus Barbara foglalkozik fiatalokkal, és itt van a Terembura Színjátszó Kör. Szeretnénk a néptáncot is meghonosítani.

Vissza a színházterembe! A Liliomfi második felvonásában kibogozódnak a korábban összekuszálódott szálak, minden félreértett helyzet tisztázódik. A szereplők a reflektorfények kereszttüzében alaposan megizzadnak, de ettől még fáradhatatlanok és lelkesek. Még egy bakit is előnyükre tudnak fordítani. Vastaps, ováció, virágeső. A siker mértékét az is jelzi, hogy ötször-hatszor visszamennek meghajolni. A színfalak mögött és az öltözőben pihegnek a szereplők.

Előkerül egy üveg erősebb párlat, muszáj koccintani a sikerre. Jó látni az örömüket. Harasztin pár napig még lesz miről beszélni.