Készül már a velencei oroszlánt ábrázoló maszk - Csipesz macska modellt ült

Lagúnapartok ünneplőit idézik a maszkok az óbudai panel falain. Csipesz, a házigazda macskája nyugodt méltósággal sétál le s fel a sejtelmes álarcok között, mint számtalan velencei társa a maguk terepén.

„Tizenegy éve dőlt el a dolog”, akasztja le a falról a Zöld Jokert, első munkáját Nemes Károly alezredes, a maszkkészítés honi mestere.

Meséli, akkor utazott el először egy barát unszolására a velencei karneválra. Nemes Károly azt mondja: ismerősnek érezte a várost. Látványát, neszeit, illatait, minden részletét.

Pedig a negyvenhárom éves katonatiszt más világban cseperedett.

Távolabbi múltat idézve kiderül: Dunaújvárosban és Mezőfalván végezte az általánost. Felmenői között olasz nem akad, csak egy délvidéki atyai nagyapa. Aki amúgy a vám- és pénzügyőrség tisztje volt, s foglalkozásával unokájának is irányt szabott.

Tizennégy évesen került a székesfehérvári Honvéd Kollégiumba. Persze azért is, mert édesanyja három gyereket nevelt egyedül. Károly „kiképzését” legalább az állam állta. Különben Karcsi kissrácként mívesen rajzolt, csak abban senki nem látott perspektívát.

Katonai kollégistaként, majd a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola vegyvédelmi szakának hallgatójaként Nemes Károlynak a néptánc maradt arra, hogy kiélje a művészet iránti vonzalmát. Míg egy rossz modorú társulatvezető el nem vette kedvét a dologtól.

Ami meg a vegyvédelmet illeti: mindig volt érzéke a kémiához is. Diplomás vegyvédelmi katonaként Aszódon kezdte a szolgálatot. Pár év után elvégezte az Államigazgatási Főiskola igazgatásszervező szakát, majd a jogi egyetemet. Újabb képesítései kapcsán került Pestre.

Főállásban ma is a HM Hatósági Főosztály főtisztje, és a Honvédségnél szolgált már annak a bizonyos első, 2006-os velencei kiruccanásnak az idején is. Igaz, még őrnagyi rangban, de ez mindegy. Katonaként semmiképpen sem lenne ildomos azon merengenie: talán előző életei okán érezte magát azonnal otthon a karneváli Velencében. Ahol különben nem ragadta magával a forgatag, rendre ott fogta valami egy-egy maszkkészítő mester műhelyénél.

Fortélyaikat akarta mindjárt ellesni. Ahogy pár leütött zongorabillentyű képes meglódítani képességes gyermeket a zeneszerzés felé, úgy talált a magyar katonatiszt az olasz maszkkészítő mesterek között második hivatására.

Persze a nyelvtudás hiánya és a mesterségük titkait féltőn óvó álarckészítők titkolódzása nem könnyítette meg a dolgát. Azért vett egy pénztárcájához mérve megfizethető, tetszetős darabot mintának. Évekkel később, már alaposabb tudással csak mosolygott egykori önmagán: kínai tucatárura költötte akkor a pénzét.

Első velencei útjáról hazatérve négy-öt évig kísérletezett. Könyveket bújt, interneten kutatott. Karnevál idején Velence lagúnáit rótta.

Az óbudai panelban pedig előbb tépett újságpapírból, fecniket egymásra ragasztva próbált maszkalapot készíteni a Velencében beszerzett műanyag klisékben. Ám ahogy kikerültek a klisékből – az álarcnak formát adó „negatívból” –, hamar foszlottak darabokra.

Idővel rátalált a papírfőzéses módszerre. Nemes Károly úgy tapasztalta: apróra tépett tojástartó dobozok adták ki a legjobb anyagot a papírgyurmához. Kifőzve, turmixolva, némi ragasztóanyaggal összekeverve. Előbb tapétaragasztóval javított a papírmassza állagán, de az kiszáradva, összehúzódva túl rücskössé tette az álarc felületét.

Utóbb rábukkant a megfelelőbb adalékra. Úgy már könnyebben ment az arc alapjának elsimítása. Jöhetett a karaktert kiadó többi applikáció. Főként nemes, mintás papíranyagok, kelmék. Meg az arcot körülvevő tollak vagy éppen kártyakoszorú; homlok felett feszülő kalapok, csörgősipkák, egyebek.

Az őrnagyot a maszkkészítés technikája mellett azok eredete is érdekelte. A hagyományos velencei álarcok formái a tragikus epizódjaiban is komikus műfaj, a commedia dell’arte karaktereinek jellemvonásait tükrözik, színeik is azok tulajdonságaira utalnak. Így hát, mire a katonatiszt elkészítette első önálló darabját, olyan alapos tudással bírt az emberi létezés fonákságait illetően, amely bármely korszakban hasznára válhat bárkinek.

A Zöld Joker tehát jó pár év tanulás és kísérletezés után került ki Nemes Károly keze alól. Az volt az első, amelyre azt merte mondani: akár velencei műhelyben is készülhetett volna. Sokat tudott már a mesterségről.

Azt is például: nem kis pénz kell ahhoz, ha még mívesebb darabokat akar készíteni. Tollal díszített álarcaihoz revükellékeket áruló boltban talált fekete kakastollat. Eleinte húsz-harminc centit vásárolt a méteres csíkokban árusított, méterével nyolcezer forintért kínált kellékekből. Amikor hírét vette, hogy a bolt bezár, akkor több tízezret költött évekre való tollmennyiségre.

Van persze, amire sehogyan sem futja: a legszebb eredeti velencei álarcok rendes dísze a méterenként hatvan-hetvenezer forintba kerülő, fémmel átszőtt brokát. A honi mester addig járt utána, amíg rátalált egy hasonlóan látványos, de lényegesen olcsóbb megoldásra.

Egy éve, túl a sokadik kiállításán, annak a papírnak a forrására is rábukkant, amilyet az olasz mesterek is használnak, de lelőhelyét el nem árulták. Olcsónak az sem olcsó, de még a pépesített tojástartó dobozoknál is szebben lehet megmunkálni. Arra nem sajnálja a pénzt.

Az időközben alezredessé előléptetett Nemes Károly újabb szakmai ugrás előtt áll. Készülő, velencei oroszlánt ábrázoló maszkjához nincs eredeti minta. A papírmasé negatívjának gipszöntvényéhez maga készített agyagmintát, az oroszlán portréjához macskája, Csipesz szolgált modellként. Mára csak egy dolog maradt, ami Nemes Károlynak nem megy: üzletet csinálni a maszkkészítésből. Azt mondja, a maszkok szinte hozzánőnek, miközben megszületnek.

Amit a maszkkészítésbe fektet, azt munkái elismerése ellensúlyozza.

Az alezredes néhány honvédségi kollégája inkább fegyvert gyűjt vagy ólomkatonát, ám társuk szenvedélyét ők is nagyra tartják. Egyik álarckiállításán dandártábornok is mondott már beszédet a honvédség Stefánia úti kultúrpalotájában. Más alkalommal pedig Gina Giannotti, a budapesti Olasz Kultúrintézet direktora fogalmazta meg: lenyűgöző, hogy a minden ízükben velencei mestereket idéző, finoman megmunkált olasz maszkok egy katonaember keze munkái. Aki, ráadásul, magyar.