Vízmarasztalók – Készül a gát a csatornán, munkában az egyetemi hallgatók

Mert jobb helye volna itt, a kiskunsági tájban, ahol valaha volt is belőle elég. De a korabeli leírásokból tudjuk, már a 17. században tiltakoztak a kiskunok „a vizek gyors elengedése” miatt. Ma pedig a lecsapolások, a csatornázások hosszú sora következtében a Duna–Tisza közi Homokhátság egy részén ott tartunk, hogy ilyenkor, nyár elején már elengedni sincs mit: Bugacon és környékén például már száraz a Kalmár-csatorna medre.
Az Alföld déli része, hazánk területének több mint egytizede lassan sivataggá válik, ha hagyjuk. A talajvíz szintje errefelé 20-25 év alatt 6-7 méterrel csökkent, s ezen nem változtat egy-egy csapadékosabb év sem.

Sarok Edit, a gödöllői Szent István Egyetem hallgatója diplomadolgozatában már tíz évvel ezelőtt arról írt, hogy a jánoshalmakiserdei tanyavilágban – Jászszentlászlótól ötven kilométerre délnyugatra – negyven olyan kút közül, amelyből a nyolcvanas évek közepén még meríteni lehetett a vizet, húsz esztendő elteltével csupán kettőben csobbant a göröngy.

Eördögh Andrásék azonban meg akarják őrizni a földjükön, a talajban, a kiskunsági tájban az éltető vizet. Jászszentlászlón létrehozták a Dong-ér–Kelő-ér Vize Egyesületet, melyhez a helyi önkormányzat mellé csatlakozott a szanki és a móricgáti is. Elnöke a szintén gazdálkodó Toldi Csaba, aki most itt ül a traktorán, markolja a földet. Eljött Fricska Zsolt egy másik tanyáról két fiával, de Lantos Tamás – az Ormánság Alapítvány vezetője – például a Dráva mellől, Markócról érkezett gyermekével, alig ötvenlelkes faluja (melynek szociológusként, gyümölcsész biológusként polgármestere) hasonló gondokkal küszködik. És itt van Molnár Géza Tisza-kutató, „a projekt” szellemi atyja, aki mindig táj-víz-éghajlat-növény-állat-ember-élet egységben gondolkodik, s a klímaváltozás egyre durvuló szélsőségei közepette keresi az alkalmazkodás lehetőségeit.

Eördögh András, akinek a csatornaszakaszán zajlik most a munka, magyarázza: az év nagy részében a Dong-ér – amelybe errefelé három csatorna folyik – percenként ezer-kétezer liter vizet visz el Jászszentlászló határából, miközben az országból évente 6-10 köbkilométerrel több víz távozik, mint amennyi érkezik. Tavaly decembertől megint nagyon kevés a csapadék, félő, hogy a legelő egy része kiég, éhezni fognak az állatok, a kertekben, a földeken már látszik az aszály. Jászszentlászló és a környező községek vezetőin kívül a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés is azon van, hogy megmaradjon itt a víz, s az Ativizig (Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság) engedélyt adott az ideiglenes lezárásra.

Megtisztítva a nádtól, sástól a medret, homokzsákokkal zárják el a Dong-ér felé folyó víz útját, a gát – ha elég víz van a határban – bármikor elbontható. Várhatóan rövidesen pályázat jelenik meg zsilipek építésére, melyen egyenként és szövetségben (konzorciumban) is részt vehetnek a gazdák. Eördögh Andrásék egy öttagú konzorciummal szeretnének indulni ezen.

Eördögh gazda Budapesten nőtt fel, aztán tanító lett, s végül itt, a Kiskunságban találta meg önmagát – a falutól hat kilométerre élnek párjával, Kertész Györgyivel és gyermekeikkel. Nevét ma már országszerte ismerik, főleg kunfakó lovai révén. Izgatják a lovak a Szent István Egyetem hallgatóit is, akik tanárukkal A tanya tárgy keretében érkeztek ide. Ám amikor megtudják, hogy milyen munka lesz itt ma, első szóra ugranak: finom női kezek markolják a lucskos növényzetet a csatornában, gallyakat, ágakat raknak, férfikezek fogják a lapátot, karók kerülnek a mederbe, gyűlik a föld. Van itt ifjú kolléga az Eötvös Loránd Tudományegyetemről – Harasztos Péter majd méri is a „vízmarasztalás” eredményeit –, és az apák, a nagyapák mellett a munkában részt vesznek a gyermekek, az unokák. Közben erősödik a brigádbarátság, s ebéd után eljön a lovaglás ideje is.

Eördögh Andrást, a „marcona” lovast nem úgy ismerem, mint aki úton-útfélen elérzékenyül, de a hangjában most meghatottságot érzek, amikor visszatérünk a csatornapartra.

Mert ezek a fiatalok megértettek valamit – néz rám a kalapja alól –, tudnak dolgozni is, nem csak beszélni. Tőlük nem kell félteni a jövőt...