Sok vértanú közt az első

Az aradi megtorlások sora valójában az ő halálával kezdődött.

„…tegnapelőtt megkezdődött a dolog, felakasztattam egy Auffenberg nevű egyént, aki valamikor hadnagy volt a Mazzuchelli ezredben, aztán ezredes és Kossuth segédtisztje – Kiss, Leiningen, Poeltenberg, Vécsey stb. is követni fogja, mihelyt megérkezik. Az eljárás a lehető legrövidebb lesz, megállapítjuk az illetőről, hogy tisztként szolgált nálunk, és fegyveres szolgálatot teljesített a lázadó hadseregben. Ekképp az eljárásokat a legrövidebb időn belül befejezzük… Egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyarországon, ha kell, a fejemmel szavatolok érte, mert gyökerestől irtom ki a gazt.” Ezeket a sorokat Julius Jacob von Haynau írta Schönhals tábornoknak 1849. augusztus 24-én, két nappal Ormai Norbert kivégzése után. A történészek talán ezért is őt tartják az első aradi vértanúnak.

Haynau Auffenbergnek nevezi az ezredest, ami az ő császári logikája alapján helytálló, hiszen ezen a néven született Morvaországban, 1813-ban, német származású, arisztokrata családba. Apja is katona volt, századosi rangban szolgált a császári és királyi hadseregben, kitaposva ezzel az utat fia karrierje előtt – akit 1848 előtt mindenki Auffenberg néven szólított.

Kortársai ambiciózus, ám megosztó személyiségnek ismerték az olmützi katonaiskola elvégzése után hamar hadnagyi rangot kapott Auffenberget. Felnőttként szinte többet ült börtönben, mint amennyi időt tényleges katonai szolgálatban töltött. A szintén szabadságukért küzdő galíciai lengyel hazafiakhoz fűződő viszonya miatt 1840-ben hétéves vizsgálati fogságba került, majd 1847-ben – felségsértés vádjával – 14 év várfogságra ítélték. Utólag nézve alighanem hosszabb élet jutott volna neki, ha a börtönben marad, de 1848-ban Budapesten kitört a forradalom, s mivel az ezt követő események megkívánták, hogy képzett tisztek álljanak a seregek élén, szabadon engedték. Nem a császári erőkhöz tért vissza. Kossuth Lajos segítségével már októberben honvéd századossá léptették elő, majd őrnagy lett, s nem mellesleg Kossuth segédtisztje; 1849 áprilisában pedig ezredes, a honvéd vadászezredek főfelügyelője.

A vadászezred akkoriban olyan katonai alakulatnak számított, mint manapság a kommandó. Válogatott, jól kiképzett, gyors reagálású haderőnek. Munkáját azonban meglehetősen kapkodva, nem mindig jól előkészítetten végezte, más haderőkből próbált elszipkázni katonákat, egyedi módszereket alkalmazott a beszerzéseknél, ami még Görgey Artúr tábornok rosszalló figyelmét is felkeltette. Kossuth sokáig kiállt nagy életet folytató, mulatós kedvű segédtisztje mellett, akit egy időben még sikkasztással is vádoltak, valamint azzal, hogy szemrevaló feleségén keresztül próbálta megkörnyékezni a hadügyminisztérium előléptetésekért felelős osztályának vezetőjét.

A szabadságharc bukásának árnyékában 1849. augusztus 8-án lemondott minden tisztségéről. Augusztus 7-én benyújtott még egy elszámolást azokról a pengőforintokról, amelyeket Kossuthtól kapott kézifegyver beszerzésére, de ekkor már nyilvánvaló volt, hogy súlyos adósságokkal küzd. Ügyeit szerette volna tisztán rendezni, de augusztus 12-én császári fogságba esett. Sorsa megpecsételődött. Másnap Görgey Artúr Világosnál letette a fegyvert az orosz tábornok, Fjodor Vasziljevics Rüdiger előtt, Haynau pedig megkezdte véres megtorlását.

Auffenberg Ormai Norbert a bíróság előtt ezt mondta vallomását követően: „Mivel nem meggyőződésből szolgáltam, hanem csakis a szegénységem miatt, kegyelmet kérek.”

Nem kapott. A jegyzőkönyv szerint a „vallomás megerősítése és aláírása után a vádlottat lelki vigaszra ideiglenesen átadták a lelkésznek”, majd halálra ítélték, és harminchatodik születésnapján felakasztották.