Utolsó szalmaszál

Az 1840–50 között, késő klasszicista stílusban épült kétszintes udvarház sokáig tüdőkórházként működött, majd miután az bezárt, két évtizeden át üresen tátongott. Egy uniós pályázaton nyert 500 millió forintos támogatás okos felhasználása révén viszont ma már a Tiszántúl egyik legimpozánsabb kastélya, ahol igen színvonalas kiállítások várják az érdeklődőket. A székely hadosztály emlékezete, 1918–1919 című állandó kiállítás úttörőnek mondható, hiszen az I. világháború végén megalakuló katonai egység működését sokáig elhallgatták a magyarok előtt.

Az Osztrák–Magyar Monarchia katonai összeomlását és a forradalmat követő kaotikus állapotokat kihasználva a későbbi kisantant államok azonnal megtámadták a történelmi Magyarországot, amely egyáltalán nem volt felkészülve a korábbi szövetségesek alattomos támadására. Tetézte a bajt, hogy Károlyi Mihály egy olyan embert nevezett ki az őszirózsás forradalom idején hadügyminiszterré, akinek hírhedt mondását ma is gyakran idézik honvédberkekben. A gyászos emlékű Linder Béla azt mondta, hogy „nem akarok látni katonát”.

A teljes összeomlás megakadályozásáért egyedül Székelyföldön kezdődött meg a szervezkedés, mert oda már 1918 decemberében betörtek a románok. A Kolozsváron tartózkodó székely tartalékos tisztek november végén indultak a székelyföldi toborzóútra, és december 1-jén már ki is gördült az első páncélvonat az ágostonfalvi állomásról, amely a székely önkénteseket vitte Kolozsvárra.

Mellettük a demarkációs vonalon túlról visszavonuló nemzetőrök, csendőrök, hadapródiskolások, tiszti különítmények, a korábban bevonultak képezték a hadosztály magvát, amely 1919 januárjában kapta a székely hadosztály elnevezést.

Szentkereszthegyi Kratochvil Károly, a híres magyar királyi nagyváradi 4. gyalogezred, majd a nem kevésbé híres 37. gyalogdandár parancsnoka lett a hadosztályparancsnok, aki tizenkétezer emberével vette fel a harcot a három hadosztállyal támadó románokkal. A hatalmas személyi és emberi fölényben lévő ellenség támadását hónapokon át eredményesen lassította, hiányos fegyverzetű székely katonái több csatában is legyőzték a románokat.

Áprilisban azonban már értelmetlenné vált az ellenállás, a fegyverletételi megállapodást épp itt, a baktalórántházi (akkori nevén nyírbaktai) kastélyban írták alá. A románok a katonákat deportálták, a kastélyt pedig kifosztották – mint tették később Budapesttel is.