Rózsaillat a rothadó diktatúra éveiben

A szocializmus idejében, amikor a külföldi, különösen a Nyugatra való utazások lehetősége szigorúan szabályozott volt, a Balatonnak kellett pótolnia a vágyott tenger hiányát. A szerencsés üdülőket egy csapásra meghódította a vidék klímája, az északi part hegyes-völgyes tája, történelmi borvidéke, romantikus várromjai, kis falvai. Alig akadt olyan író, költő, aki meg ne fordult volna a magyar tenger partján.

Lipták Gábor író és felesége, Gyapai Piroska balatonfüredi házát a II. világháború utáni írónemzedék nyaralásainak egyik jeles helyszíneként jegyezték, irodalmi szalonként emlegették. Megfordult itt többek között Boldizsár Iván, Déry Tibor, Illyés Gyula, Keresztury Dezső, Németh László, Örkény István, Passuth László, Szabó Lőrinc, Tamási Áron és Weöres Sándor. Járt itt a Nobeldíjas Salvatore Quasimodo is magyarországi látogatásakor

A nyári nagy vendégjárás a házigazda születésnapjával (június 30.) vette kezdetét. Nem küldtek meghívót, mindenki eljöhetett, aki egy jó vagy rossz szót akart mondani. Mindenkinek járt egy adag a háziak híres lángosából és borából, ezenkívül szépen fogytak a vendégek hozta „drága whiskyk s egyéb erős italok” a délutántól éjfélig tartó búcsújárásban. A köszöntő beszédet legtöbbször Illyés Gyula mondta – ugyan készült róla magnófelvétel is, de a felcsattanó nevetéstől a szavait alig hallani.

A Lipták-ház kedélyessége, szabad szellemiséget árasztó atmoszférája a tollforgatókon kívül festőket, színészeket egyaránt vonzott. A vendégek szállást kaphattak a tágas, népművészeti tárgyakkal, rajzokkal, festményekkel díszített, népi és polgári bútorokkal berendezett villában. Örkény egyszer így fogalmozott: „Akiből a sznobizmust kioperálták, azt a Liptákékhoz kell küldeni utókúrára.”

Kedves Gabus! 

Ne haragudj egy ideges bolondra. A háborúban átlőtték a bal fejemet, épp ott, ahol a józan eszem utolsó maradványa székelt. Ennek köszönhető, hogy ott felejtettem valahol a rövid ujjú nejlon ingemet. Kérem Maxit, tegye egy borítékba, Melinda ragassza le, Gabus címezze meg és Pulcsi leheljen rá csókot, mert a testemen hordom a szóban forgó inget. (…) Sokszor ölel agylövéses barátod 

Pista 1959. július 16.

Kedves Gabus! 

Ne haragudj egy ideges bolondra. A háborúban átlőtték a bal fejemet, épp ott, ahol a józan eszem utolsó maradványa székelt. Ennek köszönhető, hogy ott felejtettem valahol a rövid ujjú nejlon ingemet. Kérem Maxit, tegye egy borítékba, Melinda ragassza le, Gabus címezze meg és Pulcsi leheljen rá csókot, mert a testemen hordom a szóban forgó inget. (…) Sokszor ölel agylövéses barátod 

Pista 1959. július 16.

A forró nyári napok az ötveneshatvanas években leginkább Lipták barátja, Horváth Boldizsár orvosprofesszor Addio III. nevű vitorlásának fedélzetén teltek, a tréfás szellemi tornákban bővelkedő esti összejövetelek, ünnepségek pedig a házban és a kertben zajlottak.

Lipták Gábor végrendeletében meghagyta, hogy füredi otthona a Művészeti Alap kezelésében és a magyar állam tulajdonában legyen. A Lipták-ház napjainkban a magyar irodalom külföldi fordítóit látja vendégül hosszabb-rövidebb időre.

Ugyancsak emblematikus intézményként működött az alkotóház Szigligeten. A kastélyt 1952-ben az Irodalmi Alap vette át a Földművelésügyi Minisztériumtól, hogy írói alkotóházként hasznosítsa. Írók, irodalmárok – szigorúan beutalóval! – egész évben igényelhették szolgáltatásait. Az alkotóház 1968- tól a mai napig társművészetek alkotóit is fogadja. Lehetetlen felsorolni, ki mindenki fordult meg itt, Fekete Istvántól Kassák Lajoson, Pilinszky Jánoson és Vas Istvánon át Zelk Zoltánig!

A szigligeti kastélypark rózsakertjében nyíló rózsáknak határozottan rózsaillata volt még a rothadó diktatúra éveiben is. Szigliget afféle vámszabad területként funkcionált, ahol egy-egy szabadabb gondolat nem vont azonnali rendőrségi eljárást maga után. A rózsakert mögött tornyosuló filagóriában pedig sok és különféle történések mentek vala végbe. Igaz, ezek később abbamaradtak. Nem mintha az erkölcsök szilárdultak volna meg olyannyira. Csíptek a szúnyogok. 

(Orbán Ottó: Szerelmem, Szigliget)

T., a költő már négy hete tartózkodott az alkotóházban, már hazakészült, de még egyetlen sort sem alkotott. Az utolsó délelőtt kisétált a faluba, s egy cégtáblán ezt látta: Bakos Miklós lakatos. – Akkor már jobb volna: Lakos Miklós bakatos – gondolta T., és megnyugodott, hogy nem hiába volt itt. 

(Karinthy Ferenc: Változtassátok meg a világot!)

Ezekben az évtizedekben egyre több író épített vagy vásárolt saját házat a Balaton partján, illetve vette birtokba és alakította át a család korábbi nyaralóját. Illyés Gyuláék tihanyi, alsó-kopasz-hegyi háza az író apósáé volt, ezt formálták fokozatosan a maguk képére. Déry Tiborék Lipták Gábor segítségével bukkantak rá a felújításra szoruló füredi villára és kertre. Németh Lászlóék sajkodi házát a család építette fel. Passuth Lászlóék Tihanyban vásároltak telket, erre építkeztek. Bertha Bulcsu Balatongyörökön, Veres Péter és Kodolányi János Akarattyán, Rónay György Szárszón, Tüskés Tibor Fenyvesen, Tatay Sándor pedig Badacsonytomajban találta meg a pihenést és a csendet, a természet közelségét, valamint – Tüskés Tibor szavaival – az „alkalmat a munkára, témát az írásra”.

gy szeretek írni: hogy tollam hegyét, ha vastagon fog, eleven szöllőlevélbe törölhetem. Itt szeretek írni fent a szöllőhegyen. A  hegy lábánál a Balaton. Ha tollam nem töltőtoll volna, az antracinkék tavat képzelhetném tintatartónak. Itt szeretek írni a felhők mozgó mennyezte alatt, a  júliusi enyhe széljárásban, a szabadban, ahol tudvalevőleg nem lehet írni, hanem csak elmélkedni. 

(Illyés Gyula naplójegyzete, 1948. július 30.)

Fekete-fehér fényképek mesélnek arról, hogyan nyaraltak a magyar írók, költők a Balatonnál az ötvenes, hatvanas, hetvenes években. A kérdésre a válasz: ugyanúgy, mint sokan mások. Fürödtek, napoztak, horgásztak, vitorláztak, kirándultak, társasági életet éltek. A családjukkal, a barátaikkal, ismeretlen hölgyekkel. A hírességek civil arcukat, hús-vér valójukat mutatták. Bertha Bulcsu hatalmas halzsákmányt tart a kezében. Illyés Gyula kerti nyugágyban pihen. Boldizsár Iván kisunokáját fogja a sekély vízben. Sarkadi Imre rutinos kapitányként, magabiztosan dől hátra hajója kígyóként tekeredő kötelei között. Szabó Lőrinc fiatal lányt bűvöl az Addio III. fedélzetén. Örkénnyel Radnóti Zsuzsa, Ottlik mellett Nemes Nagy Ágnes, Nagy László csónakjában Szécsi Margit látható.

A fényképek többsége az önfeledt kikapcsolódás pillanatait örökítette meg, csak néhány írót – Veres Pétert, Déry Tibort, Németh Lászlót – kaptak lencsevégre alkotómunkájuk közben is. Apropó, lencsevég! Örkény István és Bernáth Aurél Lipták Gábornak írott, tréfás hangú leveleiben többször ugratták vendéglátójukat a hol sikerült, hol sikerületlen fotográfiái miatt. A festőművész az egykori városligeti gyorsfényképész nevét ragasztotta Liptákra: kedves Helfgott fotográfus úr. Örkény viszont nem kegyelmezett:

Kedves Gabus! 

A fényképezés nemcsak abból áll, hogy szuszogva leguggolunk és egy csomó bélzörej szabadon bocsátása után megnyomjuk a kioldót. Tudom, hogy ez téged meglep, de művészi beállítás, távlati hatás, a kép egyensúlya is számottevő tényező. Továbbá nem szokás fekvő alakot úgy fényképezni, hogy a lába beleér az objektívbe. Mindezt nem tudhatod, de én mindig figyelmeztetni foglak a hibákra. Az a néhány kép, melyeknél hallgattál utasításaimra, kitűnően sikerült. (…) Csak azt nem bírom megérteni, hogy én miért vagyok ilyen csúnya a képeken. Biztosan mesterkedtél valamit, hogy elrontsd vonásaim összhangját. 

(Örkény István levele Lipták Gábornak, 1960-as évek)

Főként derű és vidámság árad a PIM kiállításának képeiről – e szempont szerint válogattam az eddigi idézeteket is. Merthogy még borúra leginkább hajlamos írók is a derűsebb arcukat mutatják a fotográfiákon.

Még ha olvasóként tudjuk: bizony, olykor csalóka ez az idill.

(…) mert élnünk kell, harminckét foggal kell harapnunk a napfényt, és mérgeznünk, fogyasztanunk magunkat, hogy érettek legyünk a halálra. (…) Bizonyos, hogy a levegő és az eledel, a szerelem és a napfény, melyek nélkül nincsen élet, egyképpen égetnek, fogyasztanak, mérgeznek bennünket. Méreg az arzén és méreg a szenvedély, méreg a szépség és méreg a boldogság. Méreg a kávé és méreg a vágy, egy Kosztolányimondat is az, egy Ady-verssor is: mindez mégis kell, mindez mégis az életünk veleje. 

(Ottlik Géza: Méreg)