Krisztus teste

„Miközben ettek, vette Jézus a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem!” Hányszor hangzik el ez a szentmiséken, és mindig magától értetődő, hogy jut elegendő áldoztatóostya a katolikus hívek számára. Az áhítat pillanataiban persze senki sem morfondírozik azon, vajon kik és hol készítik e liturgikus kellékeket, s milyen előírásoknak kell megfelelniük.

Az ostya története messzire nyúlik vissza. Az első misékre még a hívek ajánlották fel az áldoztatókenyeret, és az sem volt baj, ha kovásszal készült. A nyugati-egyház a VIII. században tette kötelezővé a kovásztalan kenyeret a szertartásokon, hiszen Jézus is ilyet adott a tanítványainak az utolsó vacsorán. Később az ostya készítése a papok és a szerzetesek feladata lett. Magyarországon a szerzetesrendek mellett a kántorokra vagy a sekrestyésekre hárult ez a munka, az 1950- ben feloszlatott rendek tagjai közül többen ostyasütők lettek. A Főegyházmegyei Ostyaellátót is szerzetesnővérek szervezték meg, majd amikor kiöregedtek, a helyükben világiakat kezdtek alkalmazni.

– Az egyházmegyék Templomellátó Bizottságot hoztak létre, nekik kellett gondoskodniuk arról, hogy mindenhol legyen ostya, misebor és liturgikus ruha – mondja Ádámcsó Angéla, a Főegyházmegyei Ostyaellátó megbízott igazgatója. Csupán ennek az ellátónak a három sütőüzemében évente csaknem 500 ezer nagy és 9 millió kicsi ostyát készítettek az ötvenes évek végén. Tizennyolc alkalmazott állította elő ezt a mennyiséget, sokan részmunkaidőben vagy nyugdíj mellett dolgoztak. Ahogyan múlt az idő, korszerűsítették a víz- és a villanyvezetéket, a helyiségeket, új gépek érkeztek. Ma már lengyel importból származó, lekerekített szélű kis és nagy ostyákat is forgalmaznak. – A lengyelek és az olaszok automata gépsoron gyártják az ostyát, egyértelmű, hogy olcsóbban állítják elő, mint mi – magyarázza az igazgatónő.

Magyarországon ma három helyen gyártanak áldoztatóostyát: Győrben, Veszprémben és látogatásunk helyszínén, a fővárosban, a Haller utcai Páli Szent Vince-plébánia épületében. – Nálunk 2010-ig két műszakban folyt a gyártás, ma ketten csinálunk mindent a kolléganőmmel. Csilláé a gyártás, az enyém az adminisztráció, az adóbevallás, az értékesítés, az alap- és csomagolóanyagok beszerzése. Ha sok a munka, besegítek a csomagolásba is – mondja Angéla, s az asztalon most is ott áll a mérleg, és a sok üres zacskó várja, hogy megtöltsék friss ostyával. Pihenni nem nagyon lehet, már szeptembertől a karácsonyi forgalomra készülnek, januártól pedig a húsvétira. Malatinszki Csilla reggel hatra jön, a keze szinte magától végzi a rutinos mozdulatokat, 24 éve dolgozik itt. Egy nővér ajánlotta neki az állást, ez az első munkahelye.

Víz és liszt, ennyiből áll az ostya, de csak búzalisztet szabad használni, Jézus kenyere is abból készült. A gép negyedóra alatt kikeveri a palacsintatészta állagú masszát, és máris lehet sütni. Csilla egyszerre három gépet forrósít be, mindegyikből szabályos ostyalapok kerülnek ki. A sütővasakra gyönyörű motívumok vannak vésve, karácsony előtt a Jézust ábrázoló ostyából készül több, húsvétkor pedig a bárányosból. A kisült lapok sorra gyülekeznek egymáson, mégis 4-5 nap kell ahhoz, hogy az ostyákat csomagolni lehessen. – Ezekből a nagy, 30-33 centiméter átmérőjű lapokból vágjuk ki az áldoztató- és misézőostyákat. Sütés után könnyen törnek, ezért nem lehet azonnal vágni, előbb meg kell puhítani őket. Két nap alatt telik meg az áztatóhelyiség – avat be Angéla a részletekbe, s máris megyünk az alagsorból az emeletre megnézni, hogyan puhulnak az ostyalapok.

Szó sincs ázásról: egy párologtató fújja a párát, ennyi nedvesség bőven elegendő ahhoz, hogy a lapok kezelhetővé váljanak. – Fogják be a fülüket, mert a vágógépnek elviselhetetlen a hangja – kapjuk az utasítást. Csilla is fülvédőt vesz föl, s valóban, mintha több tucat traktor dübörögne mellettünk. Húsz-harminc lapot vág, pontosabban fúr egyszerre az elektromos berendezés, a 30-35 milliméter átmérőjű kis ostyákkal szaporán lehet haladni. A hétcentis nagyobbakat egyesével, mechanikus géppel vágják, ügyelve a mintára. – A gyerekek, de a felnőttek is szeretik az ostya készítése során keletkező ostyaszéleket, ezeket ministránscsemegeként forgalmazzuk. A csokoládéval ízesített és a mézeskalácsos ostyadarabok nagyon kelendőek. Haladunk a korral, webáruházat is működtetünk, és gyakran keresnek bennünket magánszemélyek is. Van, aki arra panaszkodik, hogy nem lehet tortához való ostyalapot kapni, nálunk szerezné be. Sokan kérnek ostyát a gyógyszerbevételhez, mert a patikákból már rég eltűnt az ilyesmi. Egyre nagyobb igény mutatkozik a gluténmentes ostyára, nálunk ez is megvásárolható. A karácsonykor sok helyen élő ősi népszokáshoz, az ostyatöréshez is tudunk szép, mintás ostyákat adni. Ezek nagyobbak, mint a szentmisében használatosak. Az ünnepi vacsora előtt minden családtag kap egyet, majd bocsánatot kérnek egymástól. Még az anya és az apa is bocsánatot kér a gyerekeitől. A megbocsátás jeleként letörnek egymás ostyájából egy-egy darabot. Megható, szép ünnepi pillanatok. Mi is őrizzük otthon ezt a hagyományt, amit én a nagyszüleimtől örököltem, s remélem, a négy gyermekem is továbbviszi majd.

DRASKOVICS ÁDÁM FELVÉTELEI