A barna ital dicsérete

A kávé az egyik legnépszerűbb és legismertebb italunk, világszerte másodpercenként 16 ezer csésze fogy el belőle. Hódító útját a XI. században kezdte, amelyet sem a vallási tilalmak, sem az uralkodók rendelkezései nem tudtak megakadályozni. Néhány évszázad alatt Földünk minden részén elterjedt, így nem csoda, hogy világnapja is van, amit szeptember 29-én tartunk.

Ország-világBalogh Boglárka2020. 10. 02. péntek2020. 10. 02.
A barna ital dicsérete

A buzérfélék családjába tartozó kávécserje Afrika és Ázsia trópusi vidékein őshonos, serkentő hatásának felfedezéséről megannyi mendemonda kering. Valószínűleg a mai Etiópia helyén elterülő Kaffa tartományból származik, a legenda szerint 850 táján egy Kaldi nevű pásztor bukkant rá először. A legeltetés során észrevette, hogy a kecskéi jóval élénkebbek, miután egy bizonyos cserje piros húsú, csonthéjas termését fogyasztják.

Kaldi gondolt egyet, elvitte a bogyókat a közeli kolostorba, ahol a szerzetesek is megkóstolták, de mivel az ízét ehetetlennek találták, a tűzbe dobták. Ám ekkor kellemes illatok kezdtek szállingózni a levegőben, így a bogyókból főzetet készítettek, és ezt használták az ébrenléthez az éjszakai imák során.

A növényt az 1100-as évek táján kezdték el termeszteni az Arab-félszigeten, és oly nagy becsben tartották, hogy a kávékereskedelem mesterségét féltve őrző arabok nem engedtek idegeneket az ültetvények közelébe.

A kávécserje. Fotó: Balogh Boglárka

Kávétények

- Az a tejhabos, meleg ital, amit most kapucsínóként ismerünk, régen egyáltalán nem ilyen volt. Kávéból, cukorból, tojássárgájából és tejszínből készült, eredete pedig nem olasz, hanem osztrák. A kapuziner ugyanis már 200 évvel ezelőtt is létezett. - Kávét ma 50 országban termesztenek, 25 millió családnak nyújt megélhetést világszerte. - Az olaj után ez a fejlődő országokból érkező második legértékesebb árucikk. - Egy kávécserje körülbelül 70 évig él, s ezalatt évente 2,5 kg bogyót hoz, melyekből 500 g zöld kávébab nyerhető. - Meglepő módon a skandináv országok fogyasztják a legtöbb kávét, a finnek a világelsők a maguk évi 12 kg/fő adagjukkal.

Végül mégis sikerült egy kávébabot kicsempészni, amely India és Jáva holland gyarmataira került, ezt követően pedig Európába is elért.

A kávézás szokása a XVII. században terjedt el az öreg kontinensen, s bár eleinte gyanakvással tekintettek a muszlimok által kedvelt italra, hamar népszerű lett. Az első európai kávéház, a La Bottega del Caffé 1624-ben nyílt meg Velen­cében.

A kávét ma Kelet-Afrikában, Közép- és Dél-Amerikában, a Karib-szigeteken és Új-Guineában termelt Coffea arabica és a Nyugat-Afrikából vagy Indonéziából származó Coffea robusta magjából, a babkávéból készítik pörköléssel.

Amíg a piros bogyóból az asztalon gőzölgő ital lesz, igen hosszú és fáradságos út vezet odáig. Az első lépés a szüretelés, amit kizárólag kézi erővel végeznek, és csak a piros, érett bogyókat szedik le. Ezt követően száraz, illetve nedves eljárással tisztítják a kávészemeket. A feldolgozás utolsó fázisa a pörkölés, ekkor történik a kávé minőségi besorolása is, mivel csak ezt köve­tően állapítható meg, hogy a bab milyen íz-, aroma- és illatanyagokkal rendelkezik.

A Coffea arabica íze erősebb, de pörköléssel és keverékekkel változtatnak rajta, míg a Coffea robusta jobban alkalmazkodik a meleg, nedves éghajlathoz, és kevésbé támadják meg a kártevők.

Macskából pottyan

Cibetmacska. Fotó: Shutterstock A világ legdrágább kávéja az indonéziai Kopi Luwak, vagy más néven cibetmacskakávé. Hogy mi a speciális íz titka? Ezt a kávét a pálmasodró cibetmacska fogyasztja először, amikor az még vörös színű bogyó. Az állat csupán a termés puha héját képes megemészteni, a többi áthalad a bélrendszerén, majd távozik a szervezetéből. A kávészemekre ennek megfelelően igen nehéz rábukkanni, mert azokat a cibetmacska székletéből válogatják ki. Az ültetvény dolgozói összeszedik, lemossák, enyhén megpörkölik, és kilóját nagyjából ezer amerikai dollárért dobják piacra.

Magyarországon a török hódítással együtt jelent meg a feketézés szokása, azonban igazán népszerűvé akkor vált, miután a katonatisztjeink és a magyar nemesek egyre gyakrabban fordultak meg a bécsi udvarban. Az első pesti kávéház 1714-ben nyílt, ezt követően sorra tűntek fel a hasonló vendéglátóhelyek, így a budapesti kávézás az 1900-as évektől a maga több mint 500 kávéházával és legalább ennyi kávékimérőjével az aranykorát élte.

Illy Ferencnek köszönheti a világ a vérbeli olasz presszókávét. Fotó: Wikipédia.

Illy Ferenc pontosan ebben az időszakban született Temesváron. 22 évesen sorozták be az osztrák–magyar hadseregbe, az első világháború több frontján is harcolt, kiváló tiszthelyettes vált belőle, a béke Triesztben érte. Mivel ott ekkortájt a legtöbben kávéval, déligyümölccsel, borral, olajjal, építőanyaggal kereskedtek, Illy is egy kávéval és kakaóval foglalkozó cégnél helyezkedett el, ahol ráadásul még a kávé pörkölését is kitanulta.

Talán ekkor ütött szöget a fejébe, hogyan is lehetne megőrizni a kávé csalogató illatát a pörkölés után. Évekig gondolkodott rajta, míg feltalálta a vákuumcsomagolást (légmentes), amihez spe­ciá­lis dobozokat használt. Illy Ferenc módszerének az volt a titka, hogy nagy nyomás alatt a kávéban levő oxigént nitrogénnel helyettesítette, így a frissen pörkölt kávé eredeti állapotában konzerválódott.

1933-ban megalapította az Illycaffèt – nem volt könnyű dolga, mert már az 1800-as években 66 kávés vállalat működött a városban. Két évvel később forradalmian új találmányával – amit Illetta névvel védetett le – megszületett a világ első automata eszpresszó­ká­vé­gépe, egy forró gőzzel működő kávéautomata. Az Italian Espresso ma is az olaszok egyik büszkesége.

Fia, dr. Ernesto Illy évekig foglalkozott a kávé kutatásával. Ő alapította Triesztben az Universitá del Caffét, vagyis a kávéegyetemet, melynek Budapesten is működik tagozata: a háromnapos Barista/Kávészakértő kurzus. A cég ma Andrea Illy, a híres unoka kezében van, aki fáradhatatlanul arra törekszik, hogy – az évről évre változó kávétermés ellenére – a kilenc különböző Arabica kávét olyan arányban keverje össze, hogy létrejöjjön az utánozhatatlan zamatú illy – még ennyi év után is.

Ezek is érdekelhetnek