A komor zseni emlékezete

2020-ban az egész világ Ludwig van Beethoven születésének 250 éves jubileumát ünnepli: művei sorra csendülnek fel nívós zenekarok előadásában, a legismertebb koncerttermekben. A német zeneszerzőzseni élete sem nevezhető átlagosnak.

Ország-világSzijjártó Gabriella2020. 07. 20. hétfő2020. 07. 20.
A komor zseni emlékezete

A legközismertebb Örömódán és a mozifilmek róla elnevezett bernáthegyijén kívül talán azt tudják róla a legtöbben, hogy hallása fiatal korától egyre romlott.

„Nyomorúságos életet élek. Két év óta kerülök minden társaságot, mert nem mondhatom meg az embereknek: süket vagyok. Ha más foglalkozásom lenne, még csak tűrhető lenne a dolog, de az én mesterségemben rettenetes ez a helyzet – írta a 30 éves zenész egyik levelében.

– A színházban egészen a zenekar mellé kell ülnöm, hogy megértsem a színészt. Nem hallom a hangszerek és a szavak magas hangjait sem, ha kissé távolabb ülök le… Ha halkan beszélnek, alig hallom… ha pedig kiabálnak, elviselhetetlen számomra. Nagyon gyakran megátkozom létemet… Dacolni akarok, ha ez egyáltalán lehetséges, dacolni akarok sorsommal; de vannak életemnek pillanatai, amelyekben én vagyok Istennek legnyomorultabb teremtménye.”

Felfoghatatlan tragédiát jelentett ez a fényes karriert befutó Ludwig van Beethovennek, akinek családja generációkra visszamenően zenével foglalkozott: nagyapja Leu­wenben volt karnagy és basszista, később a bonni udvar muzsikusa, apja udvari énekes a kölni érseknél.

Tehetsége korán feltűnt: 8 évesen már szerepelt zongoristaként, 12 évesen tanára helyett orgonált, 13 éves korában három zongoraszonátája jelent meg, 14 évesen udvari orgonista, majd zenekari brácsás volt. A maga erejéből, zenekari munkája során képezte magát.

Kobajasi Kenicsiro a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát vezényli. Forrás: MÜPA

Beethoven Európa számos városában koncertezett, de romló hallása miatt 1814-ben, 34 éves korában lemondott a nyilvános szereplésről, a komponálás felé fordult. Amikor pár év múlva teljesen megsüketült, a társaságkerülő, bezárkózó, beteges férfi végképp magányos különccé vált, aki ráadásul dührohamoktól is szenvedett.

Egy idő után már a külsejére sem adott: elvadult haja megszürkült, szája körül mélyültek a ráncok. Csak írásban tudott érintkezni másokkal, utolsó éveit 400 beszélgetőfüzetéből ismerjük (a halál 56 éves korában, 1827-ben érte utol Bécsben).

Amennyi örömre lelt a zenében, legalább annyi szenvedés jutott neki osztályrészül a magánéletében. Soha nem házasodott meg, gyermeke sem született. Vesztére főleg olyan nőkért rajongott, akik nem viszonozták érzelmeit, társadalmilag elérhetetlenek vagy házasok voltak.

Például a Brunszvik grófok Fejér vármegyei birtokán nagyokat sétált Brunszvik Jozefinnel, az eszményi nővel, az „örök kedvessel”. Nem tudni, pontosan történt-e köztük valami, ahogy az is máig kérdés, hogy Beethoven a leghíresebb, A halhatatlan kedveshez írott szerelmes levelét neki címezte-e, s neki írta-e A távoli kedveshez című dalciklusát, mindenesetre hazánkban Martonvásár lett a Beethoven-kultusz központja, a kastélyban működik a zeneszerző emlékmúzeuma.

A Beethoven-hangversenysorozatot annak emlékére rendezik meg évente, hogy a világhírű zeneszerző mint a család barátja gyakran időzött a zenerajongó család vendégeként Martonvásáron. (Idén nyáron a rendkívüli vírusveszély miatt a Beethovennel a szabadban című sorozatot nem tartották meg.)

Mindezek dacára műveit a felvilágosodás és a humanizmus eszméi hatják át, a hagyományos kereteket szétfeszítve a zene kifejező erejét a maximumra fokozta. Támogatói révén tehetsége kötöttség nélkül bontakozhatott ki, újszerű muzsikája a szalonokból kitört a tömegekhez.

A „lágy” Mozarton felnőtt ízlés kezdetben nehezen fogadta be muzsikáját, de a bécsi közönség mindig mellé állt, s ítélete maradandóbbnak bizonyult, mint a korabeli szakma kritikája.

Beethoven vérbeli demokrata volt, ezért az Eroica szimfónia Napóleonnak szóló dedikációját széttépte, amikor a címzett császárrá koronáztatta magát. A sokszor fölényes vagy gyanakvó zeneszerző impulzív természetével sokakat megsértett, noha rajongott a nagybetűs Emberiségért – mint azt a schilleri Örömóda impozáns feldolgozása érzékelteti a IX. szimfóniában.

Hússzor öt perc

A Művészetek Palotája #Beet­ho­ven250Challenge elnevezésű akciójához bárki csatlakozhat, aki pár hónap leforgása alatt, szórakoztató formában szeretne átfogó képet kapni a zeneszerzőről. A nézők egy húszrészes, egyenként ötperces epizódból álló video­sorozat segítségével ismerkedhetnek meg közelebbről Beethoven jelentős alkotásaival – e kivételes művek révén igyekeznek közelebb hozni a közönséghez a klasszikus dallamokat.

A Müpa a pá­­ratlan kincseket rejtő archívumából válogatott koncertfelvételekkel, világhírű karmesterek tolmácsolásában, elismert hangszeres szólisták játékán keresztül vezeti be az érdeklődőket ebbe a varázslatos univerzumba. Júniusban nyitásképpen a csellóra és zongorára írt g-moll szonáta került terítékre Várdai István és Frankl Péter előadásában; a húsz hét során egyebek mellett sor kerül az A-dúr vonósnégyesre, a Holdfény-szonátára és a Sors-szimfóniára is.

Kocsis Zoltán vezényel.

A karmesterek és előadóművészek közül többek között Kocsis Zoltánnal, Vásáry Tamással, Baráti Kristóffal, Hollerung Gáborral, Giovanni Antoninivel, Gyenyisz Macu­jevvel, Maxim Ven­­gerovval, Shai Wosnerrel, Kobajasi Keni­csi­róval és Pinchas Zuker­­mannal találkozhatnak egy-egy felvétel erejéig. A közönség a zene élvezetén túl minden részből érdekességeket tudhat meg az elhangzó zeneművekről és az azo­­kat előadó művészekről is.

Aztán a sorozat végén, ősszel a nézők e tudással felvértezve élvezhetik majd a Müpa Beethovent ünneplő programjait, a többi között egy nagyszabású szimfónia­ma­ra­tont és egy zongoraszonáta-hétvégét.

Ezek is érdekelhetnek