Egyből egy, avagy út a csúcsra

MOLNÁR BENDEGÚZ tavaly ősszel lett az OXXO Hungary Truck Racing Team versenyzője. A kétszeres Eb-győztes, kétszeres angol bajnok kamionversenyző-csapat pilótája az idén márciusban megnyerte élete első kamionversenyét (The Bandit Big Rig) az Alabama állambeli Mobile International Speedwayen. Győzelme tízezer dolláros (mintegy hárommillió forintos) fődíjat ért.

Ország-világF. Tóth Benedek2019. 04. 11. csütörtök2019. 04. 11.
Egyből egy, avagy út a csúcsra

– Miután az USA-ban a minap első nekifutásra megnyerte élete első kamionversenyét, azt mondták, hogy Molnár Bendegúz az egyik legígéretesebb autóversenyző. Hogyan lesz valaki a legígéretesebb?

– Nekem a versenyzés az életem, így ezen nem szoktam gondolkozni. Az egyetemen, ahol kereskedelmet és marketinget tanulok, vannak, akik nem is tudják, mivel foglalkozom, mert nem szoktam vele büszkélkedni. A versenyzésbe egyszerűen csak belenőttem. Négyévesen már motoroztam, ami annak is köszönhető, hogy az édesapám harminc évig versenyzett. Még járni sem tudtam, de a műanyag motoron hetvennel száguldottam lefelé a hegyről. A motorozással azonban fel kellett hagynom, mert hiányzott hozzá az anyagi háttér. Kaptam viszont egy kormányt, amit a számítógéphez lehetett kapcsolni, s így kezdtem el autót vezetni.

– Ugye, nem akarja azt mondani, hogy a monitor előtt ülve tanult meg vezetni?

– Pedig mondhatjuk így is. Kiskamaszként nagyon sok Forma–1-es belső kamerás felvételt néztem végig, így szinte az elmémbe égett minden hang és mozdulat, tempó, ahogyan az autó bemegy a kanyarba, majd kijön onnan.

– Most kamionnal nyert versenyt, ez azért mégis más, nemde?

– Ugyanolyan versenyautó, mint bármelyik másik, csak egy kicsit nagyobb és nehezebb. Vagyis autóversenyző vagyok akkor is, ha éppen kamiont vezetek. Na, jó, a váltója talán kicsit más, de a kamiont leginkább a gokarthoz tudnám hasonlítani.

– Kívülről nézve pedig nagyon más.

– A működési rendszerük hasonló, és még csak másként sem kell vezetni. A gokarthoz képest csak a súlya és a mérete tűnhet furcsának, mintegy ezer lóerő és a nyomaték.

– Erre mondják, hogyha szárnya lenne, felszállna.

– Tény, az ereje meglenne hozzá. De a versenykamiont senki ne akarja egy átlagos utcai kamionhoz hasonlítani. Ezek ugyanis épített versenyautók.

– Miben kell másként vezetni?

– Nincsen benne belső visszapillantó, így kamerákon követjük a mögöttünk történő eseményeket. Másrészt sokkal jobban kell figyelni például a fékek hőmérsékletére: a nagyobb súly ugyanis nagyobb hőt termel, így nem mindegy, mikor és hogyan hűtöm.

– Ki gondolná, hogy a versenyzés fizika is, nem csak száguldás?

– Nagyon észnél kell lenni, és tudni, egy-egy változás milyen következményekkel jár. Itt van például a 16 sebességes, felezős váltó: ha egy kanyart háromféle sebességgel lehet bevenni, akkor nem mindegy, mikor milyen fokozatba váltok.

– Az amerikai versenyt megelőzően mikor ült először kamionban?

– Három nappal a verseny előtt.

– Vagyis volt három napja megtanulni a kamiont?

– Lényegében igen, de ezért is fontos, hogy előtte hány órát töltött valaki a szimulátor előtt. Én sok időt, így élesben a súlyt és a kormányzást hamar meg lehet szokni. Ennél nagyobb kihívást jelentett a pálya, mert azt Amerikában kellett megismernem és megtanulnom. De ezzel meg úgy vagyok, mint bármelyik versenyző: ha rajthoz állok, a versenyt meg akarom nyerni. Terveztem, felkészültem, s lám, sikerült.

– Említette a szimulátort: tényleg ennyire hasznos tudást ad?

– Kétféle ember van: az egyiknek jól megy a szimulátorozás, a másiknak nem. Visszafelé, vagyis az autóból a szimulátorba, általában nem működik. Manapság viszont arra van már példa, hogy a versenyzők nem is ülnek igazi versenyautóba. Sokat figyelem az e-sport kiválóságait, és látom, hogy a beállításaik nem minden esetben adják vissza a valóságot, de az végül is egy virtuális világ. Az életben, kint a pályán azért nem árt, ha a versenyzők tisztában vannak azzal, hogy a fizikának mik a szabályai és a határai, s a pályán vannak változók. Az autó másként megy, ha kopik a gumi, ha fogy az üzemanyag, ha esik az eső.

– Amerikai győzelme után főként kamionon fogjuk látni?

– Mostanában igen. Az idén külföldön, de jövőre talán már hazai közönség előtt is.

FOTÓ: OXXO RACING

Ezek is érdekelhetnek