Egység a kisebbségekért

Magyarország, Szlovákia és Románia kiemelkedő mennyiségű szignóval járult hozzá a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) petíciójához, amely a nemzeti régiók közvetlen uniós támogatását kéri az Európai Uniótól. A szervezők a kezdeményezéssel azt szeretnék elérni, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek által lakott régiók alanyi jogon pályázhassanak európai uniós forrásokra.

Ez azért is fontos, mert vannak olyan tagállamok, például Románia, ahol a kormány burkoltan előnyben részesíti azokat a térségeket, ahol a többségi nemzetiségű lakosság létszáma a meghatározó.

Az uniós szabályok értelmében azonban még nem lehet az Európai Bizottság elé vinni a kezdeményezést, mert az aláírók számának legalább hét európai uniós tagállamban meg kell haladnia a népességarányos nemzeti küszöböt. Ezt egyelőre csak Magyarországon, Romániában és Szlovákiában sikerült teljesíteni.

A ha­­zai 786 ezer aláírás (mindössze 15 750 volt a minimális követelmény) mellett északi szomszédunknál csaknem 27 ezer ember írta alá a kezdeményezést az interneten (miközben a küszöb ott 9750 aláírás volt), Romániában pedig több mint 169 ezren csatlakoztak, messze túlteljesítve a 24 ezres elvárást.

Azt még nem lehet tudni, hány aláírás jött össze papíralapon. Az SZNT közlése szerint legalább 220 ezer további csatlakozót regisztráltak így, de sok helyen még nem sikerült begyűjteni az íveket. Ezeket az aláírásgyűjtés lezárása utáni három hónapban kell összesíteni és leadni.

Az SZNT elnöke, Izsák Balázs most abban reménykedik, hogy a koronavírus-helyzetre való tekintettel az Európai Bizottság kitolja a határidőt. Ezt azért kérelmezték, mert a veszélyhelyzet miatt nemcsak a papíralapú gyűjtés, de a más országokkal való kapcsolattartás is nehézzé vált.

Ráadásul több ezer aláírás veszhetett el akkor, amikor leállt a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés weboldala, amiért az Európai Bizottságnak kell viselnie a felelősséget. Ha újraindulhat a gyűjtés, a területi reprezentativitás érdekében külön hangsúlyt fektetnek majd négy-öt-hat európai uniós országra – mondta Izsák Balázs.

Az viszont egyelőre nagy kérdés, hogy melyek lehetnek azok az európai célországok, ahol sikert lehetne elérni.

Az eddigiek alapján különösen furcsa az érdektelenség például Spanyolországban, ahol a minimálisan szükséges aláírásoknak kevesebb mint három százaléka jött össze az interneten. Pedig itt évtizedek óta küzdenek a baszkok és a katalánok is a függetlenségért, akiknek érdekében állna, hogy az Európai Unió anyagilag is támogassa az őshonos kisebbségeket.

Az észak-spanyolországi Baszkföld elszakadását célzó Baszk Haza és Szabadság nevű szervezet (ETA) például több mint ötven évig harcolt a független, szocialista baszk állam megteremtéséért. Robbantásos merényleteik során 860-an haltak meg. A spanyol kormánytól kapott több autonómia ígérete fejében a terrorszervezet végül felhagyott a gyilkos akciókkal, de fegyvereiket csak 2018 áprilisában adták át a hatóságoknak.

A sajtó heves utcai tüntetések, összecsapások képeivel volt tele sokáig 2017 őszén, a katalánok függetlenségi népszavazása idején is. A referendumot ezek után a spanyol legfelsőbb bíróság alkotmányellenesnek minősítette. Carles Puigdemont katalán kormányfő és négy minisztere Brüsszelbe, illetve Berlinbe menekült a börtön elől.

A spanyolokhoz hasonlóan csak mintegy három százalékát sikerült összegyűjteni az interneten a minimálisan szükséges aláírásoknak Franciaországban is, ahol szintén számos regionális kisebbség él, például a bretonok, az elzásziak (németek) vagy a provansziak. Nem beszélve a korzikaiakról, akikkel komolyan meggyűlt a hatóságok baja.

A Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front 1976-tól négy évtizeden át harcolt azért, hogy a sziget függetlenedhessen Franciaországtól. Eközben mintegy 4500 robbantásos merényletet követtek el. A félkatonai szervezet végül 2014-ben letette a fegyvert, de az autonómiatörekvések megmaradtak. Emmanuel Macron azonban ebben az ügyben nem bizonyult annyira liberálisnak, mint a politika más területein, és megtagadta a kérések teljesítését.

Akadnak persze pozitív példák is. Ilyen például Dél-Tirol esete, ahol Európa kevés jól működő nemzeti autonómiáinak egyike alakulhatott ki. Olaszország északi részén a nyelvi, törvényhozói és végrehajtói autonómiát először 1946-ban szavatolta egy osztrák–olasz külügyminiszteri egyezmény Bolzano (Bozen) tartományban, az ott élő osztrák-német kisebbség számára.

Aztán az olasz parlament 1971-ben elfogadta a kisebbségi területi autonómiát megteremtő Autonómia Statútumot, mi­után Ausztria az ENSZ közgyűlésén keresztül folyamatos nyomást gyakorolt az olaszokra. Ma Dél-Tirol talán ennek köszönhetően is virágzik, Olaszország egyik leggazdagabb tartománya. Az ott élő osztrák-német kisebbség pedig 1992 óta teljes körű politikai, gazdasági, oktatási és kulturális önrendelkezési jogokat élvez.

Nem véletlen, hogy a nemzeti régiókat támogató polgári kezdeményezés szervezői az olaszokban és az osztrákokban is bíztak. Ausztriában jobbak is az arányok, az aláírási küszöb 17 százalékát sikerült teljesíteni, Olaszországban viszont egyelőre gyászos az eredmény az internetes aláíróknál, a szignók alig érik el a küszöbérték másfél százalékát.

Az is meglepő, hogy Magyarország, Szlovákia és Románia után a legtöbb aláírást Svédországban jegyezték. Egy olyan államban, ahol tilos az embereket nemzeti hovatartozásuk alapján nyilvántartani.

De az is lehet, hogy éppen ez az eljárás volt a döntő, az itt élő kisebbségek felszabadító érzésnek élhették meg, hogy önmagukról nyilváníthatnak véleményt. A helyi törvényes kritériumok alapján Svédországban öt nemzeti kisebbség él. A lappok, akik az őshonos lakosság jogán számítanak ide, a finnek és az ugyancsak finnek számító Torne-folyó völgyiek, továbbá a romák és a zsidók.

A lappok és a finnek legfőképpen az anyanyelvük szélesebb körű használatáért szállnak síkra.

– Legalább négy tagállamban kell még elérni a küszöböt, és ezek után szabad a kezdeményezés útja az ­Európai Bizottság felé. Mivel nem lehet hibázni, még egy dobás nincs, tudományos elemzéssel kívánjuk kiválasztani a célországokat, ahol folytatni kell a kampányt – tudtuk meg Pesty Lászlótól, az aláírásgyűjtés hazai kampányfőnökétől.

Szerinte erre még van idő, hiszen az Európai Parlament július közepe előtt nem hoz döntést a meghosszabbításról. Ehhez azonban három fő szempontot kívánnak figyelembe venni. Egyrészt azt, hogy mely tagállamban vannak olyan kisebbségek, amelyek fogékonyak a székelyek ügye iránt.

Másrészt az is fontos, hogy ne legyenek ellenségesek az ilyen típusú európai kezdeményezésekkel kapcsolatosan, és hogy be lehessen jutni a kampánnyal a helyi médiába, befolyásolva a közvéleményt.

Figyelembe veszik ugyanakkor a Minority Safepack kezdeményezés tapasztalatait is – ez a polgári kezdeményezés ugyanis már 2013-ban megfogalmazta azt, hogy a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelmet az uniós jog részének kell tekinteni.