Elveszik a holmijukat

Október 15-én életbe lép a rendelet: tilos közterületen életvitelszerűen tartózkodni. A hajléktalanságot ugyan a legutóbb július 20-án módosított Alaptörvény betűi sem tudják betiltani, a rendőrség mégis eljárást indíthat az ellen, akinek nincsen otthona és az utcán él, és akár elzárással is büntethető.

Ország-világ-ftb-2018. 10. 14. vasárnap2018. 10. 14.

Kép: Hajléktalan szegénység aluljáró csöves, Fotó: Üveges Zsolt

Elveszik a holmijukat
Hajléktalan szegénység aluljáró csöves
Fotó: Üveges Zsolt

A kormányrendelet elkövetőnek nevezi azt, aki a jövőben a tiltás ellenére is az utcán tartózkodik életvitelszerűen, a szabálysértőkkel szemben pedig a hatóságok a törvény erejével lépnek fel és járnak el. A kormány ugyanakkor hajléktalanellátási tartalékalapot hozott létre azért, hogy a jövőben összehangoltan működjenek a nappali melegedők és az éjszakai menedékhelyek, a hajléktalanokat befogadó szállók. Azt nem tudni, mire lesz elegendő az információk szerint erre szánt 300 milliós forintos alap, de az már bizonyos, hogy a kormányrendelet betűinek betartatása költségekkel jár. Egyrészt a sok papírmunka miatt, másrészt azért, mert a hajléktalanoktól elvett holmit tárolni kell valahol. Ami viszont nem tárolható, azt meg kell semmisíteni, erről pedig jegyzőkönyvet kell felvenni. A hajléktalannak meg kell mondania, milyen holmijára tart igényt, és ha azt már megsemmisítették, annak árát meg kell téríteni számára. Igaz, ebből az összegből előbb le kell vonni a tárolás és a megsemmisítés költségeit. Ami nem semmisíthető meg: például személyes tárgyak, személyes iratok, köziratok, fényképek, gyógyászati segédeszközök.

Ami viszont gondot jelenthet, az a hajléktalanok számára kijelölt férőhelyek száma. Az majd csak most derül ki, hányan férnek el a hajléktanok számára kijelölt helyeken. A hajléktalanok pontos száma ugyanis nem ismert, mint ahogyan arról sem tudni, hányan maradtak az utcán annak következtében, hogy a hatóságok, a bírósági végrehajtók Magyarországon csak április eleje és június vége között naponta 15 lakásból kilakoltatták az ott élőket: férfiakat, nőket, gyerekeket.

FOTÓ: AFP/DPPI ÜVEGES ZSOLT FELVÉTELE

 

Ezek is érdekelhetnek