Enya pipacsba bújt

Magánéletéről nem sokat tudni – de nem is az a lényeg, hogy férjnél van-e vagy sem. Írország első számú énekesnője, Enya a hangjával bűvöli el a világot. Azért azon pedig lehet csodálkozni, hogy még sosem lépett koncertszínpadra.

Ország-világBorzák Tibor2009. 12. 13. vasárnap2009. 12. 13.
Enya pipacsba bújt

Ha Eithne Patricia Ní Bhraonáin néven mutatkozna be,nem tudnánk, hogy kihez van szerencsénk. Viszont Enyaként nagyon sokan ismerik. Varázslatos hangjával, légies dalaival, alázatos viselkedésével már pályája kezdetén belopta magát a szívünkbe. Az évek során Írország egyik legismertebb énekese lett. És becsületére váljék, hogy nem költözött el hazájából, továbbra is észak-dublini otthonában él. Nyilván luxuskörülmények között – bár a magánéletéről keveset tudunk. Időről időre előkerül a pletyka, hogy férjnél van-e vagy sem, az igazságot azonban csak ő tudja. Nekünk elég annyi, hogy magas színvonalú lemezekkel ajándékoz meg bennünket, ha nem is túl sűrűn.

Az énekesnő első nagy sikere az Orinoco Flow volt a nyolcvanas évek végéről. Azóta húsz esztendő telt el és mindössze tíz stúdióalbumot adott ki. Általában három évet kell várni az újdonságaira, de volt úgy, hogy öt esztendő is eltelt két lemeze között. Enya nem csak angol nyelven énekel, hanem előszeretettel alkalmazza az ír gael és a latin nyelvet is, sőt nem esik zavarba, ha spanyolul, franciául vagy japánul kell előadnia a dalait. Egyik legcsodálatosabb lemezét karácsonyi és téli ihletésű szerzeményekből állította össze, írt betétdalokat A Gyűrűk Ura fejezeteihez – az egyiket még Oscar-díjra is jelölték, de sajnos nem ő kapta meg az aranyszobrocskát.

Most viszont képletesen átnyújthatunk neki egy életműdíjat, mivel megjelent egy újabb válogatáslemeze. Tizennyolc dal sorakozik rajta, köztük az Orinoco Flow, az Only Time, az Anywhere, az Amarantine, a Watermark, a May It Be. Rendkívül különös, hogy ezek koncertszínpadon még soha nem csendültek fel: Enya ugyanis nem híve a koncerteknek. Így továbbra is csak otthonunkban „találkozhatunk” vele, esetleg a televízióban csíphetjük el spirituális videoklipjeit. Enya ezúttal belebújt egy pipacsba, amiként azt új lemezének borítóján láthatjuk: fodrozódó piros szoknyája formázza a vadvirágot. Nagyon jól áll neki... (Warner Music)