Feltárni és néven nevezni a múlt eseményeit

– A kuláküldözés áldozataira idén tizedik alkalommal emlékezünk Péter–Pál napján. Kikre gondoljunk június 29-én?

– A kulák kifejezéssel eredetileg a pénzéhes orosz gazdákat illették. Ezt a rendkívül negatív jelentéstartalmú kifejezést használták a kommunisták a magyarországi gazdaelitre is, hogy ezáltal a magyar társadalomban kialakuljon egy velük kapcsolatos ellenségkép. Az úgynevezett kuláklistákon több mint hetvenezer fő szerepelt, legalább ennyi családot véreztettek ki az ötvenes évek elején.

– Hogyan törték meg a magyar parasztságot?

– A paraszti identitástörésnek több állomása is volt: az 1945-ös év a földosztással, majd 1948-tól a Pócs­petri-per, a kuláklista, a megbélyegzés, a beszolgáltatás, a tanyafelszámolások, a zaklatások, verések, továbbá internálások, kivégzések, munkaszolgálat, kitelepítés, valamint a földelhagyás. Ezt követte az 1958 és 1961 közötti kényszerkollektivizálás befejező szakaszának egyéni és kollektív traumája.

Több dolog miatt nem lehet földreformnak nevezni az 1945-ös földosztást: egyrészt zavarosak voltak a tulajdonviszonyok, másrészt néhány nap alatt, sokszor a kommunisták utasítására terror alatt osztották fel a földeket, harmadrészt pedig nem kínáltak hosszú távú megoldást. Ezután a földéhséget felváltotta a földtől való megszabadulás folyamata, hiszen az új birtokosoknak nem volt szaktudása és anyagi lehetősége a kapott földterület megműveléséhez. 1948-tól elindult a kényszerkollektivizálási és a kuláküldözési kampány.

– Miért akartak leszámolni a parasztság vezető rétegével?

– A szovjethatalom már a húszas években megfogalmazta, hogy két ellenpolitikai bázisa van a kommunista programnak: a parasztság és az egyház. Azt is tudták, hogy egyféleképpen lehet őket megtörni: ha kihúzzák a földet a lábuk alól. Mindazt, ami megtörtént a két világháború közötti Szovjetunióban, 1945 után Magyarországra is exportálták: az egyéni parasztgazdaságok felszámolását és az egyházközségek uralmuk alá hajtását.

A kommunisták fő célja az volt, hogy ipari nagyhatalommá fejlesszék az országot, ehhez azonban munkaerőre volt szükség, amit vidéken találtak meg. A katonai tervek logikája mentén kívánták meghódítani a vidéket, és mindeközben a propaganda elvárásai szerint a szavak eredeti jelentéstartalmát is megváltoztatták.

– Ennek kapcsán Donáth Ferenc tevékenysége juthat eszünkbe, aki a „kulákok” üldözése idején Rákosi Mátyás főtitkársági irodájának volt a vezetője, és folyamatosan „kulákszabotázsról”, „kuláktámadásról” szólt, és harcot hirdetett a parasztság ellen.

– A kommunista program nagyrészt az emberekben meglévő irigységre épített. Egyenlőséget hirdettek, de végig azt látjuk, hogy új kiváltságos réteg alakult ki. Azzal, hogy 1945 után kiiktatták a hagyományos társadalmi csoportokat, mindenkit a bérmunkás ka­te­gó­riá­ba kívántak besorolni, és sok esetben alkalmatlan embereket juttattak döntéshozói helyzetbe. Donáth Ferenc a hetvenes években már úgymond tudományos pályára lépett, és az egyik legmegtévesztőbb munkát tette le az asztalra a mezőgazdasággal kapcsolatban.

– Ennek a szemléletnek ma is vannak követői?

– A kényszerkollektivizálás sokszor semleges mó­don, szövetkezetesítésként, a mezőgazdaság sikeres szocialista átszervezéseként jelenik meg a politikatörténeti munkákban. Addig nem lesz reális történeti képünk, amíg ezeknek a szómágiát tükröző kifejezéseknek nem adjuk meg a valódi jelentéstartalmukat. A marxista történetírói megközelítés szerint szükségszerű volt a kollektivizálás. Ezt nem látom szakmai álláspontnak, és kettős mércét alkalmaz, hiszen más kollektív traumánál, nagyon helyesen, nem beszélnek szükségszerűségről. Ha ezt a nézetet elfogadnánk, akkor mit mondanánk a testi kínzásokra és az öngyilkosságokba hajszolásokra? Üzemi balesetek voltak?

– Hogyan zajlott az államosítás?

– 1956 őszén két hét alatt feloszlott a korábbi években állami erőszakkal összetákolt kolhozok kétharmada. 1957-ben az illegitim Kádár-kormány még békén hagyta a parasztságot, a következő évtől viszont Moszkvával egyeztetve jött az új célkitűzés, a mezőgazdaság államosítása. 1958-ban még 1,6 millió egyéni parasztgazdaság működött, 1961-ben már csak 140 ezer. Van olyan történeti leírás, amely szerint szinte békés eszközökkel ment végbe a téeszszervezés.

– Megvalósulhat három év alatt békés eszközökkel egy ekkora átalakítás?

– Nem kell ahhoz történésznek lenni, hogy elgondolkodjunk ezen. Az ország összes megyéjében kutattam a levéltári dokumentumokban, hogy mi történt 1958 és 1961 között. Az állami erőszak, a kollektivizálás terrorja során háromféle módszert alkalmaztak: egyrészt pszichikai nyomásgyakorlást agitációkkal, másrészt adminisztrációs eszközöket, például kitették a gyereket a kollégiumból, harmadrészt mindenhol testi kínzások sorát hajtották végre.

A kommunisták célja az volt, hogy nagy parcellákat hozzanak létre, gépesített munkát folytassanak és hatalmas termelési eredményeket produkáljanak. A mezőgazdaságot kényszerkollektivizálással alakították át, és ez az egyéni parasztgazdaságok erőszakos felszámolását jelentette. Ezért, amiket létrehoztak, azok csak kényszerszövetkezetek lehettek. Akik ebbe a helyzetbe születtek bele, erről nem tehettek, számukra már ez volt a reális valóság.

– Milyen hatása volt a kényszerkollektivizálásnak?

– A hagyományos parasztságot 1961-re felszámolták, eközben a test és a lélek egyaránt sérült. A belső hódítás során létrehozott téeszvilág működésképtelen volt, a fiatalok többsége elmenekült a falvakból, élelmezési problémák és önpusztító magatartásformák jelentek meg, valamint társadalmi mértékű önkizsákmányolásra kényszerítették az embereket. A háztáji biztosította a megélhetést. A kommunisták folyamatosan munkaerő-átcsoportosításról beszéltek: 1950 és 1970 között mintegy egymillió ember hagyta el a mezőgazdaságot, ők jellemzően városlakóvá és ipari dolgozóvá váltak.

– Mikor kezdett összeomlani a kialakult rendszer?

– Már a hatvanas években csődhelyzet alakult ki a mezőgazdaságban. Később a műtrágyázás, az iparszerű mezőgazdaság révén ugyan értek el eredményeket, de ennek káros hatása miatt 1990-ig egymillió hektár földet vontak ki a művelésből. Kitalálták az új gazdasági mechanizmusnak nevezett kampányt, amely valójában csődeljárási technika volt. Az eladósodás, eladósítás miatt az állam hiteleket vett fel, kaotikus állapotok alakultak ki a gazdaságban. A nyolcvanas évek csődje után jött az úgynevezett kárpótlás, amelynek keretében az egykori károsultak nyolcvan százaléka nem jutott hozzá korábbi földtulajdonához.

– Történt paraszti ellenállás?

– Diktatúrában kevés lehetőség van nyílt ellenállásra, maradnak a rejtett formák. Azonban több településen is voltak tüntetések 1960 elején. A legismertebb eset Nyírcsaholyban történt, ahol a helybeli asszonyok több napig ellenálltak, majd gumibottal szétverték őket.

– Hogyan lehet az emberek lelkében keletkezett sebeket gyógyítani?

– A kényszerkollektivizálás az eddigi utolsó kollektív, tabusított trauma, amelyet nem lehet egyik napról a másikra orvosolni. Ez a tömeges társadalomátalakítás összefüggésbe hozható a vidéki települések kiürülésével, és nemcsak a falvak, hanem a városok és a vidék közös története.

Kádárék gondoskodtak róla, hogy az emberek ne beszéljenek arról, hogyan történt a kényszerkollektivizálás. A történetkutató feltárja és nevén nevezi a múlt eseményeit, és ezzel tudja szolgálni az emlékezetet. A mindenkori államnak oldania kell az elfojtott emlékezetet, és az is segíthet, ha a településeken legalább emléktáblát állítanak. Emellett a véleményformálóknak ezt a témát is be kell emelniük a közbeszédbe.