Gryllus Dániel: A zene a közös nyelv

Túl van az ötvenedik születésnapján a Kaláka együttes. Ezerháromszáz dalt jegyeznek, koncertjeik száma meghaladja a tízezret, a világ negyven országában turnéztak. Kétszer kaptak Kossuth-díjat, 2000-ben és 2020-ban. Az alapító testvéreknek ítélték nemrég a legjobb keresztény szellemiségű előadónak járó Szikra-díjat. Gryllus Dániel is ünnepel: áprilisban hetvenéves lett.

Ország-világBorzák Tibor2020. 05. 10. vasárnap2020. 05. 10.
Gryllus Dániel: A zene a közös nyelv

– Eggyé vált az életével a Kaláka?

– Nyilván elválaszthatatlan tőlem. Mindannyiunk számára első a zenekari tevékenység, mindazonáltal vannak más irányú projekt­jeink is, öcsém, Gryllus Vilmos sokat muzsikál szólóban gyerekeknek, Radványi Balázs dalnokklubot tart fenn, nekem pedig egyebek mellett több bibliai tematikájú lemezem jelent meg.

– Elmúlt ötvenéves a zenekar. Gondolta az elején, hogy eljutnak idáig?

– Amikor megalakultunk, még húszéves sem voltam. Nem képzelegtünk a jövőről, még rövid távú terveink sem voltak. Manapság egy induló zenekarnál elengedhetetlen, hogy ne építsék fel a stratégiájukat a célközönségtől kezdve az első produkcióig.

Rögzítenek egy fülbemászó nótát, amit felpörgetnek az interneten, és ha sikeresnek ítéltetik, csak azután kezdenek koncertezni.

Nálunk ez fordítva történt. Magyar költők megzenésített verseivel jártuk az országot, és jó pár évnek el kellett telnie ahhoz, hogy nagylemezünk legyen. Futótűzként terjedt a hírünk, hívtak a rádióba, a televízióba, miközben egyre több hazai és külföldi fellépésünk lett.

– Tulajdonképpen kézről kézre adták ­önöket.

– Igen, ez a jó megfogalmazás. Csodálkoztam, honnan tudják a telefonszámomat. Az 1970-es években hol voltunk még a mostani kommunikációs lehetőségektől?!

Bizonyára létezett valamiféle adatszolgáltató hálózat az egyetemi klubok, a kultúrházak népművelői között, vagy baráti kapcsolatokon keresztül próbáltak eljutni a meghívandó művészekhez. Ha visszatérünk a hajdani helyszíneinkre, azt tapasztaljuk, hogy a közönség érdeklődése töretlen, pedig a világ igencsak megváltozott körülöttünk.

– Hogyan tudnak lépést tartani a változásokkal?

– Ott kell lennünk a különböző közösségi platformokon. Például egy honlap vagy egy Facebook-oldal ma már alapból kötelező. Ami a tartalmat illeti, nem hinném, hogy le kellene cserélnünk a repertoárunkat.

Szeretjük az akusztikus koncerteket is, így muzsikálunk a kezdetektől fogva, havonta a budapesti Marczibányi Téri Művelődési Központban. Mindent egybevetve, álljon itt egy kínai bölcsesség, amit ottani turnénk során hallottam: „Ahhoz, hogy az ember mindig ugyanolyan maradjon, egyfolytában változnia kell.”

– Egyediek abban is, hogy három generációnak játszanak.

– Számunkra az a legfontosabb visszajelzés, hogy mindegyik korosztály élvezettel hallgatja a zenénket. Ülhet a nézőtéren óvodás vagy nyugdíjas közönség, mi egyforma lelkesedéssel és tudással játszunk nekik.

– Vannak még kihívások?

– Ezt jókor kérdezi! Fontolóra vettük, hogy bezárjuk a Kaláka Zeneboltunkat, mert nem tudjuk tovább fenntartani. Nincsenek fellépéseink, pillanatnyilag nehéz lenne megmondani, mikor indulnak be újra. Addig a Facebook-oldalamra töltök fel esténként karanténvideókat.

Kányádi Sándor bácsi már tíz évvel ezelőtt azt tanácsolta, hogy fel kell hurcolkodni az internetre. Hát ennek is eljött az ideje. Húsvét előtt elérhetővé váltak a Lackfi Jánossal közösen írt nagyheti dalciklusunk darabjai, a húsvéti ünnepkör mind­egyik napjára egy új dal, melyekkel az elmaradt előadásainkat kárpótoljuk valamelyest.

– Gutenberg könyvekbe zárta a verseket, pedig akkor élnek igazán, ha mondják vagy éneklik azokat.

– Egyetértek. Mi a közvetítő szerepére szövetkeztünk. Szívemnek kedves a Hangzó Helikon sorozat, amelynek lemezein József Attila, Arany János, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Kányádi Sándor megzenésített verseit játsszuk, ezek a gyűjtemények meglepően sikeresek lettek.

– Milyen viszonyban van a kortárs köl­tőkkel?

– Kányádi Sándor az idősebb generációhoz tartozott ugyan, de ennek ellenére atyai jó barátunk volt. Sokat utaztunk, iszogattunk, beszélgettünk együtt. Lackfi Jánost említettem az előbb, ő viszont életkorban a gyere­keimhez áll közelebb, s ide sorolhatnám Szabó T. Annát is. Mindkettőjüktől éneklünk verseket.

Nehogy kihagyjam Sumonyi Zoltánt, akivel a zsoltáros lemezeim készültek. Nem vagyok minden költővel szoros személyes kapcsolatban, de akiknek a művei bekerülnek a műsorunkba, azok kifejezetten örülnek neki.

– Vannak a Kalákának „slágerei”?

– Bizonyos dalok előadása nélkül nem jöhetünk le a színpadról, holott a több mint ezerháromszáz szerzeményünkből akár számtalan koncertet is meg tudnánk tölteni ismétlődések nélkül. Kányádi Sándor, Kosztolányi Dezső, József Attila vagy Weöres Sándor kihagyhatatlan.

Arra a közönség tudna válaszolni, hogy melyik a legnagyobb „slágerünk”. Ritkán hallani bennünket az éterben, a zenerádiók gyakorlatilag nem játsszák a felvételeinket, de szerencsére néha-néha szól egy-egy dalunk például a Kossuth rádió, a Karc FM, a Magyar Katolikus Rádió vagy a Klubrádió adásaiban. Az InfoRádió is rendszeresen hírt ad rólunk.

Gryllus Dániel. Fotó: Bakos Edina

– Mi az oka a mellőzöttségüknek? Netán irigység?

– Jaj, nem! Még az is lehet, hogy a szerkesztő kedveli a zenénket, esetleg a gyere­kével hallgatja a lemezeinket. Mégsem bennünket választ, mert egyszerűen nem illünk bele a műsorszerkezetbe. Egy hatperces Arany-balladát nem lenne ajánlatos a felénél lekeverni, akkor inkább bele sem kezdenek.

– Nemcsak a közönség, hanem a szakma is elismeri a munkásságukat, hiszen pályafutásuk során nemrég másodszor kapták meg a Kossuth-díjat.

– Valóban, nem sokan mondhatják ezt el magukról. Ha a 2000 óta eltelt időszakot vesszük alapul, már csak a Hangzó Helikon-lemezek és -előadások miatt is érdemes volt dolgoznunk. És ebben a két évtizedben a világ még több pontjára eljutottunk, egyebek közt koncerteztünk Észak- és Dél-Amerikában, Japánban, Indiában is.

– Ha nem magyar publikum előtt szerepelnek, hogyan értik meg önöket?

– Ez nem szokott problémát okozni. A zene közös nyelv, amit a versekkel megkoronázunk. Külföldön gyakori, hogy velünk van még valaki a színpadon, aki ismeri a befogadó közösség kulturális érdeklődését és felkészültségét, két szám között elmeséli nekik a szövegek tartalmát.

Ezt húsz évvel ezelőtt „találtuk fel”, amikor egyik párizsi fellépésünkön a nézőtéren ülő Lackfi Jánost megkértük, hogy mielőtt elkezdenénk Villon verseit játszani, olvassa fel azokat francia nyelven. Amikor pedig Ady Endre következett, nagy költőnk irodalmi jelentősége és párizsi kötődései kerültek szóba.

Mire az est végére értünk, az összekötő szövegek beiktatásával létrehoztunk egy új műfajt, ami magyarságunk, identitásunk, történelmünk, költészetünk mozaikdarabkáiból megalkotott előadás és koncert fúziója lett. Mint a fogaskerekek, a próza és a zene úgy illeszkedett egymásba.

Azóta sok helyen alkalmaztuk ezt a módszert, Londonban Sárközi Mátyás és Nádasdy Ádám, Indiában Szabó T. Anna volt a társunk.

– Ötvenedik születésnapjukra rengeteg köszöntés érkezett. Nyáry Krisztián író így fogalmazott: „A Kaláka az irodalom kapudrogja.” Mit szól hozzá?

– Első hallásra talán erősnek hangzik, de mégis találó hasonlatnak tartom, hiszen kapudrognak az enyhe kábítószert nevezzük, aminek használata bevezet a keményebb szertől való függőségbe. Ennek értelmében mi is függőséget okozunk, természetesen kulturális vonatkozásban, ahol a költészet, a zene jelenti a narkotikumot.

Hogy ez mennyire így van, azt napról napra megtapasztalom. Legutóbb Kaliforniából küldött valaki egy kis videót, amelyen egy hároméves gyerek nézi a Három székláb című gyerekdalunk animációját, majd a végén követeli, hogy még egyszer látni akarja.

– Nemcsak a zenekar, hanem ön is szülinapos, tortájára hetven szál gyertya került.

– Hatalmas menetelésen vagyunk túl. A zenekari jubileum komoly elfoglaltságot jelentett, csak felnőttkoncertből százat tartottunk, gyerekeknek szintén sokat játszottunk, és karácsony előtt a betlehemesünket is műsorra tűztük. Elhatároztuk, hogy két hónap szünetet tartunk és márciusban újrakezdjük.

Tartottuk az ígéretünket, volt is pár fellépésünk, de a koronavírus-járvány közbeszólt. Koromnál fogva én nagyobb veszélynek vagyok kitéve, úgyhogy ki sem mozdulok itthonról. Jönnek az ötletek, körvonalazódnak az újabb dalok. Verseskötetektől rogyadoznak a polcaim, kifogyhatatlan a kincsestár.

Sokat gondolkodom azon, milyen irányba lehetne még elindulni, mi legyen a következő lemezünk tematikája. Most nem szorítanak határidők, nyugalom van. Persze nincs mindig munka, hagyok időt a családomra is. Azt azonban nem úgy terveztem, hogy a hetvenedik születésnapomat önkéntes karanténban töltöm.

Ezek is érdekelhetnek