Hányszor temették már - Mozizni muszáj!

Azért ez nem teljesen szokványos: bolgár filmet csodálunk, németül, angolul feliratozva. A bolgár művészfilm olyan, mint régen a Művészet című gazdagon illusztrált folyóirat volt. Az ember a buszon előszedte, lapozgatta, s a nép ámult: ez a fiú úgy néz ki, akár egy huligán, de művelt ő, művész a szentem, a bohém külső bocsánatos, ne ítéljünk hamar. Bolgár filmre egy pesti romkocsmába, a Szimplába beülni, ami kertmozi is, jó! Összenézhetünk, míg a többiek isznak: bezzeg mi!

Azért nem úgy van, mint régen volt, új idők járnak a kertmozikra is. Ma már üdülőhelyeken nem küldik biztonsági okból a gyerekeket reggel a jegypénztár elé, fagylaltot, lángost, csónakázást ígérve, hogy állnának néhány órát a napon, a sorban, hogy majd a felnőttek időben felváltsák őket, csere van, most rajtuk a sor, a gyerekek mehetnek fürdeni. Várnak, vitáznak egy sort, hogy az üdülőnek momentán elvinnének 120 jegyet a 150-ből...

Ma azért sorállás nincs, még a legszebb napokon, a legjobb filmekre se. Más kor, más szokás.

S elmúlt az az idő is, sajnos, hogy nagybátyámmal azt játszottuk, a fürdőköntöse alá rejtve csempészett be a nézőtérre. Testes ember volt, bő, csíkos köntösben járt, aláfértem, csak arra kellett ügyelni, ha ő ballal lép, lépjek ballal én is. Olyan ügyesen játszottuk ezt el, hogy a jegyszedő talán csak minden második alkalommal szólt halkan: aztán a fiúcskát vetítés alatt ültesse a térdére. Nehéz lehettem, vagy mi, mert idővel feltűnt, beosonás után mindig úgy alakult, a mellettünk levő szék üresen állt. Csusszanj oda, fiam, mondta a nagybácsi, ha jön a jegytulajdonos, majd átülsz a térdemre. S csusszantam, ültem mellette, aggódva, más már ne jöjjön, akkor ráérezve a lényegre, a tiltott gyümölcs a legédesebb. Ötévesen az ember még hiszékeny, betudja a szerencsének, hogy mellettük mindig marad üres hely, ingyen.

Balatonudvari mellett, Fövenyesen járunk, a Mozi utcában. A vetítővászon, ami már rég nem vászon, festett bádogból van (dacolnia kell idővel, a néha 100 kilométeres széllel, a tréfás fiatalokkal, akik jó heccnek tartják, hogy a vetítés alatt hátulról görönggyel megdobják, hátha van ijedős), már messziről látszik, hatalmas, lehet úgy nyolcvan négyzetméteres. Azt látjuk, még a vetítés előtt is szigorúan őrzött a terület: Mazsola, a tacskó posztol. Halkan vakkant csak, az érkező elé siet, a simogatástól boldog. Kutya, aki emberek között él, nem lehet barátságtalan.

Kertmozis ember sem lehet barátságtalan, sőt. Apró gyerek van a háznál, hétágra süt, s dolog a moziban számos, de Pálffy Mátyás mosolyogva fogad. Jó, hogy jöttek, mondja, vigyék hírét a helynek, abból baj nem lehet. Hogy lett kertmozis? Csak úgy, az alma nem esett messze a fájától. Pálffy édesapja Zánkán, az úttörőtáborban a színháztermet üzemeltette. Ott tanulta ki a mozigépész-mesterséget, vetített is. Több lábon állt ő is, Révfülöpön szőlőt művelt, s bort készített, zöldséget termelt, lova volt, s mellé szekér, de a nagy szerelem a mozi lett, s maradt ma is, még 38 év után is.

Más volt régen a vetítés, a kertmozik többnyire kopott kópiát, lepattant filmeket kaptak. Tetszik, nem tetszik, nincs más, persze még szakadtak is, hogy a közönség, míg a gépész ragasztott és újra vetíteni kezdett, fütyült, fújolt, hogy botrány, még ilyet! Igazán senki nem haragudott, hozzátartozott ez is a vetítéshez, s míg a néző balhézott, addig se unatkozott. Mint az izgalom is, hogy a gépész a futárt az ajtóban várta, időben érkezik- e a kópia, vagy ötpercenként bemondhatja, kis türelem, mindjárt kezdünk, a kedves vendégek addig fogyasszanak valamit. De a gépészek is megérték a pénzüket, a film mindig a pikáns, a legizgalmasabb részeknél szakadt, amit ügyesen kivágtak, és a különböző részekből új filmet gyártottak, ám ezt csak szűk körben vetítették, a baráti kör pedig cinkosan kacsintott, merész dolgokra képes a filmművészet.

Aztán a rendszerváltáskor összeomlott a kertmozizás, privatizáció címén vittek mindent, ami mozdítható volt. Maradt a semmi. Pálffy apja úgy öt év múlva, 1994-ben gondolt arra, azért ez feléleszthető. Területet bérelt, székeket, „vásznat”, gépeket újított fel, s belevágott újra. Sokat nem nyert, de a végén már nem is veszített sokat, és a szezon alatt, június elejétől augusztus végéig legalább együtt volt a család: ha nem is kerestek, legalább jól érezték magukat, s tudták, ezzel másokat szórakoztatnak.

Ifjabb Pálffy? Agráregyetemet végzett, de aki filmeken nő fel, tudja, az az igazi világa. Apjától ellesett mindent, amit lehetett; hogy papír is legyen hozzá, tanfolyamot végzett, s mikor az apja szólt, fiam, belefáradtam, becsuknám a boltot, ő szólt, nem adhatjuk fel. Mi változott? Minden. Pálffy az interneten nőtt fel, úgy intéz mindent. Filmet, gépet, alkatrészt Amerikából, Texasból rendel, bérel. A lehető legmodernebbet, gagyival nem lehet vetíteni. Jó szerkezet ez, használtan is vagy 25 milliót ér, ha valami elromlik, szerencsére ritkán, szervizelő ember is külhonból jön, bárki ahhoz nem érhet. De filmhez se, neten jön az is, és Pálffy kap hozzá kódot, másképp meg se nyithatja. Úgy magyarázza, ha június 23-án Amerikában megjelenik egy film, az már aznap nála van, vetítheti, ha megrendeli. Jogdíjat fizet, minden belépő ötven százalékát elutalja; filmes szakmában tilos a trükközés, aki egyszer megbukik, hogy csal, gépet, filmet többé sosem kap.

A gép pontban kilenckor magától indul, s rögzíti, meddig játszik, neki a vetítőben annyi a dolga, izguljon, vihar, áramszünet ne jöjjön. Amúgy ráérő idejében biokertet művel, székeket javít, hűvösben pokrócokat oszt, amit néha elfelejtenek visszaadni, vagy szúnyogriasztót ad, amit saját receptje szerint kever, s működik. Párja a pénztárban ül, édesanyja pattogatott kukoricát is árul, anélkül film nem indul, s egyébként is, az hozza a pénzt. Egyszerre kétszázan férnek be hozzá, de száznál többen az elmúlt években talán, ha tízszer voltak. Vetített már két embernek is, kilométerekről jöttek a film miatt, az nem lehet, hogy csalódottan távozzanak. Vigyék hírül, ember itt, legyen ráfizetéses is, szolgáltatás nélkül nem marad.

Hirdet, szórólapozik, nyilatkozik, ám tudja: csinálhatja bármilyen profin, meggazdagodni ebből soha nem fog. De a kertmozi nem is erről szól. Szerelem a gépésznek, és szerelem annak, aki jegyet vált, beül, s vár, kezdődjék a csoda. A filmnek forognia kell tovább, itt, Fövenyesen vagy pesti romkocsma udvarán, bárhol. Mozizni muszáj!