Hé, főhercegnő!

Ujlaki Ágnes tévéjegyzete a Szabad Föld hetilapban, Az én képernyőm rovatában.

Ország-világUjlaki Ágnes2018. 01. 18. csütörtök2018. 01. 18.
Hé, főhercegnő!

Hát ez a Mária Terézia-film közepesre sikerült. Pedig négy ország koprodukciójában, nagy költségvetéssel, mindent bedobva állt össze ismét a monarchia a királynő születésének 300. évfordulójára. A cseh–osztrák–magyar–szlovák film a fiatal főhercegnőt mutatja be, akinek egyszer csak nyakába szakad a hatalmas birodalom kormányzása, amire egyébként nagy ambíciót érzett. Hogyan vált Európa egyik legjelentősebb uralkodójává – ez a folyamat lett volna igazán érdekes, de éppen ebben maradt adósunk a mű.

Az első részben megismertük az akaratos, apuci kedvence hercegnőt, ez rendben is van. A második rész arról szólt (volna), hogy nem elég az akaratosság, tudás is kell a helyes döntésekhez, s a tekintély sem magától születik. Persze egy kosztümös filmtől nem feltétlenül muszáj tökéletes történelmi hűséget várni, de azért fő vonalakban be kellett volna mutatni, hogy milyen utat járt be ez a fiatal lány, mire erőskezű uralkodóként 40 évig kormányozta soknemzetiségű birodalmát. A titka, a rátermettségen kívül, az volt, hogy kiváló tanácsadókkal vette körül magát, no meg az, hogy gyermekeit – összesen 16-ot szült – Európa különböző uralkodóházaiba házasította a „boldog Ausztria, csak házasodj!” elv jegyében.

A kétrészes film csak a kezdeti éveket villantotta fel, szerelmét jóképű, csapodár férje iránt, de tágabb horizontot nyithatott volna. A történelmi fordulatot, a magyar rendek támogatásának megszerzését szexuális motivációkkal magyarázza, ami talán színt visz a történetbe, de a valósághoz kevés a köze. Esterházy Miklóst Adorjáni Bálint játssza, a fenti koncepció jegyében. A tehetséges színész bizonyára rendezői utasításra formált a bunkóságig macsó figurát a legbefolyásosabb magyar főúrból. Például így kiált a főhercegnő után: „Hé!” Azért ez eléggé vicces a XVII. századi bécsi udvarban… (Netán így látnak minket a csehek és az osztrákok? Bunkók vagyunk, de legalább férfiasak?)

A filmet, cseh kezdeményezésre, négy ország köztelevíziója készítette, a rendezésre pedig a magyarul jól beszélő, temesvári születésű, Amerikában élő Robert Dornhelmet kérték fel. A filmben csaknem félszáz színész játszik, köztük négy magyart is láthatunk, kettőt fontos szerepben. A főszerepet pedig az osztrák Marie-Luise Stockinger, a Burgtheater színésznője kelti életre, igen tehetségesen. Főként az uralkodásra áhítozó fiatal lányt ábrázolja sokszínűen. Arról már aligha ő tehet, hogy nem tudta élettel megtölteni a forgatókönyv egyes elnagyolt jeleneteit. Például elég hiteltelen az a katarzis, melyet akkor él át, amikor találkozik egy szegény falu éhező jobbágyaival.

Sokan szeretik a kosztümös történelmi filmeket. Ebben a műfajban bizony sokat számít a beletett pénz, hiszen alap a korhű, látványos és esztétikus megjelenítés. Itt is szépek a helyszínek, a jelmezek, ezzel nincs is baj. Mint ahogyan a szándékkal sem. Hiszen négy mai ország közös múltjának kiemelkedő személyiségéről van szó. A kissé elpuskázott lehetőség ellenére azért ez nézhető film, nyilván többször ismétlik majd a tévében. A mai szemmel iszonyúan giccses Romy Schneider-féle Sissi-filmek népszerűségét persze soha nem fogja utolérni. (Amúgy elképzelhető, hogy az alkotók agyában már alakul egy korszerűbb, árnyaltabb Sissi-film. Erzsébet királynő Mária Teréziánál nyilván közelebb áll mai ízlésünkhöz, érdeklődésünkhöz, elvégre ő volt a XIX. század Diana hercegnője.)