A világutazó, kincskereső kislány felnőtt: Berg Judit portréja

Eredetileg a gyermekkönyvek nemzetközi napjára, április elejére, egy budai kávézóba időzítettük a találkozót a József Attila-díjas írónővel, Berg Judittal. Ehelyett Rumini, Maszat, Hisztimanó, Csiribi és Füttyös Vilkó „szülőanyjával” telefonon beszélgettünk, húsvét idején, szigorú hatósági karanténban, a négy gyerekétől elkülönítve...

Ország-világSzijjártó Gabriella2020. 04. 27. hétfő2020. 04. 27.

Kép: Budapest, 2012. március 30. Berg Judit József Attila-díjas író budapesti otthonában. Az írónőnek az idei könyvhétre jelenik meg huszonötödik kötete, Rumini Ferrit-szigeten című műve, amelynek színpadi feldolgozása a Magyar Színházban jelenleg is látható. MTI Fotó: Czimbal Gyula, Fotó: Czimbal Gyula

Berg Judit
Budapest, 2012. március 30. Berg Judit József Attila-díjas író budapesti otthonában. Az írónőnek az idei könyvhétre jelenik meg huszonötödik kötete, Rumini Ferrit-szigeten című műve, amelynek színpadi feldolgozása a Magyar Színházban jelenleg is látható. MTI Fotó: Czimbal Gyula
Fotó: Czimbal Gyula

– Semmi sem úgy alakult, ahogyan terveztük.

– Március elején egy háromhetes álomutazásra indultam Dél-Amerikába. Peruban öt napig elképesztően gyönyörű helyeken csatangoltunk, amikor minden előzmény nélkül a kormány bejelentette, hogy a koronavírus-helyzet miatt másnap lezárják a nemzetközi légteret, a belföldi repülőutakat törlik, és egy nap múlva teljes kijárási tilalmat vezetnek be az országban.

Hajszálon múlott, hogy kijutottunk az Andok hegységből! A kilencfős csapatunk megszavazta, hogy az egyetlen buszjárattal azonnal menjünk vissza a kétmillió lakosú Arequipába. A 12 órás úton a sofőr a sebességhatárokat megszegve száguldott, hogy odaérjünk a város lezárása előtt; hiába hánytak az utasok az 5200 méter magas hágón átvágva, akkor sem állt meg.

Éjfél, egyszersmind a lezárás előtt tíz perccel értük el a rendes infrastruktúrával rendelkező nagyvárost, ahol aztán egy hostelben – csak mi, magyarok – vártuk a „szabadulásunkat”.

– Mit tapasztalt a perui vesztegzár alatt?

– Sok mindenben ugyanaz történt a világ másik felén is, mint idehaza, a vécépapír-felvásárlási láztól a duplájára emelkedő árakig. A perui kormányzat egyébként két nap alatt példás vírusvédelmi intézkedéseket vezetett be: ha kiléptünk az utcára, ellenőrző rend­őrökbe botlottunk; az élelmiszerboltban a biztonsági őr minden vásárló kezére fertőtlenítőt fújt.

Arequipában legalább toleránsan fogadták a külföldiek jelenlétét, míg az andokbeli falvakban néhol gyűlölködve kiabáltak utánunk, ujjal mutogattak ránk: az idegenek, akik behurcolják a koronavírust. Nem jó érzés a kirekesztett kisebbség oldalán lenni.

– Hogyan sikerült hazajutniuk?

– Két hosszú héten keresztül vártuk a híreket. Végül a perui magyar nagykövetség rendkívül segítőkész dolgozóinak sikerült megszerezniük az engedélyt, hogy elhagyhassuk a lezárt Arequipát; egy zsúfolt buszon nyomorogva 18 óra alatt eljutottunk Limába, és egy nap pihenő után felfértünk a portugálok egyik mentesítő járatára.

A Lisszabon–Frankfurt–Bécs repülőutat követően a Külügyminisztérium különbuszt küldött értünk. Megtudtuk, hogy idehaza két hetet hatósági karanténban kell töltenünk. Hatan együtt vonultunk karanténba Budapesten, egy üres lakásba, a szeretteink hoznak nekünk ennivalót.

– Hogy viseli ezt az immár sokhetes bezártságot?

– Nehezen. Rosszul bírom, ha korlátozzák a szabadságomat, eleve imádok jönni-menni, kirándulni. Peruban még az is nyomasztott, hogy egy éven keresztül terveztük ezt az utat, pontosan tudtuk, hová szeretnénk eljutni, mit fogunk megmászni

– ehhez képest két héten keresztül ültünk egy hostelben, aminek a tetőteraszáról a 6000 méteres hegycsúcsokat láttuk és sóvárogtunk. Ugyanakkor több mint 21 éve vagyok anyuka, azóta nem volt ennyi időm pihenni, és arra, hogy amikor csak kedvem tartja, a billentyűzetet nyomogassam.

– Mitől álomút egy utazás önnek?

– Hogy hátizsákkal izgalmas helyeket, rejtett falvakat, hágókat és dzsungeleket járhatok be. Hogy közvetlen közelről ismerhetem meg a helyiek életét és kultúráját, miközben a fizikumot és a lelket is próbára tehetem.

Amióta nagyobbak a gyerekeim – Lilu már egyetemista, Bori és Dalma gimnazista, és a legkisebb, Vilmos is 12 múlt –, szakítok időt a kalandvágyó önmagamra. Úgyhogy a közelmúltban jártam Ecuadorban és Vietnamban, kóstolgatom ezt a műfajt. Egész évben, 49 héten át helytállok mint anya és író, most már évente 3 hét jár nekem.

– A gyerekek is így gondolják?

– Olyan jó fejek, nemcsak engednek, de biztatnak is. Ezenkívül most, amikor naponta beszélünk, chatelünk, elképesztő nagyvonalúan megkímélnek attól, hogy a legnagyobb otthoni keserveiket rám zúdítsák.

Berg Judit József Attila-díjas író. Fotó: Czimbal Gyula, MTI

– Egy író mit tud profitálni ebből a helyzetből?

– A munkám egyben a hobbim, különválaszthatatlan az író és a magánember, aki ezekben a hetekben sokat gondolkodik: ennek a vírusnak a hatására a történelem során először megbénult az egész világ, mindenhol hasonló kínokat és örömöket élnek át a családok.

Például a gyerekek hónapokon át otthon lesznek, gyakran nincs más társaságuk, mint a szülők és a testvérek – ami egyfelől izgalmas együttléteket, beszélgetéseket, egymás felé fordulást indíthat el, másfelől a pokol lehet azokban a családokban, ahol szűk a hely, ahol a szülőknek nem jó a viszonya, ahol nehezek a körülmények.

– Naiv idealizmus azt remélni, hogy a kényszerű bezártság elgondolkodtat és jó irányba formál sokakat?

– Én több olyan családról tudok, ahol néhány hét elteltével máris történt ilyen. A saját gyerekeim esetében is rácsodálkozom a változásra. Például korábban nehezen lehetett rávenni a két gimnazistát, hogy kijöjjenek pingpongozni az öccsükkel – most pedig azt mesélik, hogy a házbeli összes gyerek kijár játszani a kertbe.

Ezenkívül a lányaim rendbe rakták a spájzot, nagy családi társasjátékozásokat tartanak, festegetnek a teraszon. Szóval hiszem, hogy a sokadik számítógépes játék és tévésorozat után olyanok is könyvet olvasnak majd, akik már régen nem tették. Én hajlamos vagyok mindig optimistán látni a dolgokat.

– Szóval a József Attila-díjas, 55 kötetes írónő gyermekei is hús-vér XXI. századi gyerekek!

– Persze, ne képzelje senki a hivatásom miatt, hogy ők született könyvmolyok. Sajnos az én gyerekeim is a trendi kütyük rabjai, de nagyon büszke vagyok rá, hogy emellett beszélgetnek velem, szeretik hazahozni a barátaikat, megmutatják a kedvenc netes videóikat, vagyis a bizalmukba fogadnak, betekintést engednek az életükbe. És olykor hajlandóak elolvasni valamit, amit én ajánlok.

– Az ön könyveit is?

– Többnyire igen, de nem olvasta minden gyermekem minden könyvemet. A kisfiam az én hangomon szereti hallani a történeteimet, bár a Rumini-sorozat készülő 10. kötetének – Rumini és az elsüllyedt világ a címe – kéziratát hiába kéri, nem kezdem felolvasni neki, amíg be nem fejeztem.

A karanténban sok más elfoglaltság mellett folytattam ezt a történetet is. Furcsa most ez a sok idő! Egész életemben pici darabokból építkeztem, mert a családom mellett sosem volt annyi időm, mint amennyi a mondanivalóm. Szerencsére mindig, minden körülmények között tudok írni; gyakran azért megyek vonattal vidékre író-olvasó találkozókra, hogy útközben egy eldugott zugban is írhassak.

– Mikor vette észre magán ezt a közlési vágyat? Akkor lesz valaki gyermekkönyvíró, amikor szülővé válik?

– A legtöbb gyermekkönyvíró kiskorúak közelében él, ezen belül a többség a saját gyerekei születése után kezd el ilyen történetekkel foglalkozni. Velem is így esett: a Hisztimeséket a legnagyobb lányomnak találtam ki, a teljes kétségbeesés szülte őket.

Amikor rájöttem, hogy a meséim milyen jól hatnak a hisztis gyerekre, ez lett a túlélésünk záloga; ezekből született aztán az első kötetem. Nem készültem írónak, holott gyakorlatilag egész gyerekkoromban sztorikat találtam ki, gondolatban a saját fantáziám kalandjait éltem át: világutazó, kincskereső kislánynak képzeltem magam.

Berg Judit:„Olyan történeteket írtam, írok, amelyek az általam jól ismert korosztályokat foglalkoztatják.”Fotó: Németh András Péter

– Az idei Év Gyerekkönyve Díjra nevezett könyvek közül Az őrzők című munkája a legjobb öt listájára került az ifjúsági könyvek kategóriában. Ahogy nőnek a gyerekei, úgy emelkedik a célközönség életkora?

– Így van. Egy sokgyerekes anyuka nemigen lát ki a gyerekszoba keretei közül; olyan történeteket írtam, írok, amelyek az általam jól ismert korosztályokat foglalkoztatják. Ahogy cseperedtek a gyerekeim, úgy tágult az én írói világom is.

Engem leginkább mindig az izgat, ami az ő fejükben van, és nagyon szeretem picit általuk látni a világot. Elárulom, évek óta szeretnék felnőtteknek is írni; most még csak a rövidebb műfajokra van időm, például novellára, de formálódik bennem sok-sok ötlet, forma.

– Majd ha kirepülnek otthonról a múzsák…

– Igen, igen, de előre félek, mennyire nehéz lesz nélkülük.

– Olyan lendület van önben! Cseppet sem félti a könyveket, az olvasást ebben a kütyükkel terhelt világban?

– Azzal a gondolattal meg kell barátkoznunk, hogy a digitális kor előrehaladtával sok olvasót veszítünk. De töretlen optimizmussal hiszem, hogy az embereknek alapvető igényük van a művészetekre, színházra, mozira, zenére, irodalomra.

Mindegy, hogy az írott szó e-könyvben vagy papírlapon jut-e el hozzánk, az a fő, hogy olvassunk. Hiszek az írás örök életében, még akkor is, ha nem biztos, hogy a Gutenberg-galaxis örökre megmarad.

Utóirat: „Örömmel értesítelek Benneteket, hogy öthetes »utazás« után végre hazatértem a családomhoz.”

(Berg Judit Facebook-oldaláról, április 16.)

Ezek is érdekelhetnek