Huncutkodás mesterfokon

– Ennyi cukorral issza a kávét?! – kérdezem döbbenten, amikor látom, hogy Horváth Olga egy marék cukrostasakot tesz az asztalra.

– Cukor nélkül iszom, de nézze csak, ez egy sorozat! – s máris sorba rendezi előttem a hat kis tasakot. A fehér zacskókon más-más minta kacskaringózik, ugyanabban a stílusban. Még soha nem jutott eszembe, hogy a cukrostasakok mintázatát elemezgessem, de mostanáig nem is tudtam, mit jelent kávécukorzacskó-gyűjtőnek lenni. Igazi szenvedély, komoly identitástudat a gyűjtők eme táborához tartozni.

Olga gyerekkorában képeslapokat és szalvétákat gyűjtött, „teljesen normál keretek között”, ahogyan fogalmaz. Felnőttként már inkább a munkájának élt, a nagykanizsai kórház csecsemő- és gyerekosztályán lett ápoló és nagy kávés. Pár éve Olaszországban kávézgatott, nézegette a mellé kapott kis cukroszacskót, nem volt benne semmi extra, a kávézó logója volt rajta. Mégis eltette, jó lesz emléknek, gondolta, aztán lassan többtucatnyi cukroszacskó boldog tulajdonosa lett, amiket különböző országok különböző kávézóiból szerzett be.

– A párom mondta, hogy kutakodjak az interneten, nincs-e másnak is hasonló hóbortja, mint nekem. Megdöbbentem. Nem csak Európa több országában van egyesületük a kávécukorzacskó-gyűjtőknek, hanem Magyarországon is. Felkerestem a HUNCUT-ot, vagyis a HUNniai Cukorzacskógyűjtők Társaságát, és rögtön be is léptem hat évvel ezelőtt. Igencsak színes a tagság, van köztünk bíró, pszichológus, óvónő, rabbi, tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi kirendeltséget vezető, mérnök és kereskedő. Kisgyűjtőnek számítok a mintegy 16 ezer darabból álló gyűjteményemmel. Egy olasz hölgy viszi a prímet, Guinness-rekorder: több mint 400 ezer darab cukorzacskója van. Az egészet akkurátusan elrendezte a háza egyik külön helyiségében, ha ezeket átnézegetné az ember, komoly kortörténetet kapna a XX. századról.

Olgának sem kell szégyenkeznie a gyűjteményével, az Európában gyártott első tasakok közül többel is büszkélkedhet, ezeket 1914-ben készítették Hollandiában. Egyfajta reklámhordozók voltak, a kávézók címe és logója olvasható rajtuk. Cukor már nincs bennük, de egy gyűjtőnek így is értékesek. Persze nem azoknak, akik annak alapján szelektálnak a zacskók között, hogy milyen fajta cukor rejlik bennük. A legtöbben inkább a rajtuk látható képek, grafikák vagy témák alapján gyűjtenek.

Olgának a sorozatok a gyengéi. Nemrégen szerezte be az első világháború 100 éves évfordulójára kiadott, 32 darabos sorozatot, amely egyenesen Olaszországból érkezett. A háborúban részt vevő országok mindegyike „kapott” egy tasakot, hazánkat az első magyar részvény serfőzde kapcsán ábrázolják. Olga albumaiban több sorozat is szerepel, előkelő helyen vannak az állatos és az egyiptomi tematikák. Láthatók itt a női divatot vagy a magyar kastélyokat bemutató példányok, másokon énekesmadarak ékeskednek vagy a magyar gyógyfürdők fényképei, de pár szív és kávéscsésze alakú zacskó is felbukkan. A riói olimpiára és a cseh város, Brno születésnapjára készült tasakokat puzzle-darabokként kell egymás mellé tenni, és megkapjuk a kívánt képet. Aztán vannak még gyerekrajzok és egy-egy kisváros nevezetességei, mint például Nagykanizsáé. Sok gyűjtő maga rendel a gyártóktól cukroszacskókat, természetesen a szívéhez közel álló témában.

– Ezeket most hozta a postás, Olaszországból rendeltem – s máris bontja a kis csomagot. A 16 darabból álló sorozatokon békebeli karácsonyi képeslapok színes figurái elevenednek meg. Összesen 160 darab. Cukor alig van bennük, hogy sehol se púposodjon a zacskó, szépen el lehessen simítani – a gyűjtőknek így készül.

Érdekes, hogy a tasakokban rejlő cukormennyiség az idő múlásával fokozatosan csökkent, természetesen az egészségtudatosság jegyében. Míg a '70-es években még 7,5 gramm cukrot töltöttek egy adagba, ma már csak 2,5 grammot. Az talán magától értetődő, hogy az orosz cukorszemcsék a legnagyobbak, az amerikaiaké pedig szinte olyan, mint a porcukor.

– Olcsóbb Olaszországból rendelni, ott a cukorgyárakban megcsinálják, nálunk 3-4 erre szakosodott üzem van, azok drágábbak. Hatezer forintomba került ez a 160 darabból álló küldemény. Mert kell cserének is. Ha nemzetközi találkozókra megyünk, a ruháimat belepréselem egy kis táskába, a cukroszacskóknak meg viszem a bőröndöt. Amikor a magyar gyűjtőknek nem voltak cseréik, pálinkát és pirospaprikát adtak a vágyott zacskókért. Magyarországon 50-60 gyűjtő lehet, közülük harmincan tagjai az egyesületnek. Főleg az európai országokban népszerű ez a hóbort, Horvátországban például minden kávézónak egyedi zacskója van. A franciák és a spanyolok is nagy gyűjtők, de az olaszok járnak az élen. A világháló megkönnyíti a kommunikációt, van thaiföldi, török és görög cserepartnerem is.

Az idei világtalálkozót az egyesület megbízásából Olga szervezte, mégpedig Zalakaroson. Hat országból 50 gyűjtő érkezett, többmázsányi cukorral a bőröndjeikben. A kétévente megrendezett háromnapos találkozó arra is jó, hogy megismerjék egymás kultúráját, hiszen van ilyenkor múzeumlátogatás, városnézés és esti borozgatás. A HUNCUT-tagok évente kétszer találkoznak, mindig valamelyik gyűjtő lakóvárosában. Az oldott együttlét mellett komoly célt tűztek maguk elé, már ami a cukrot illeti.

– Magyarországon valamikor 27 cukorgyár működött, ma egy, Kaposváron. A szerencsi cukorgyárnak volt egy gyönyörű múzeuma, amely évek óta az enyészeté. Megvette az egyesületünk, és szeretnénk újra létrehozni egy méltó cukormúzeumot.

Olga jelentős kockacukor-gyűjteménnyel is bír, színes papírkákba csomagolva sorakoznak egymás mellett egy dobozban. Gazdájuk legnagyobb ellensége a hangya, de eddig még sikerült épségben megőrizni a gyűjteményt. Nem maradhat el a kérdés, hogy melyik a számára legkedvesebb darab.

– Egyszer azt mondta a párom, van egy meglepetése. Régi malévos cukorzacskókat vett elő az egyik fiókból, még évekkel ezelőtt tette el. Azt hiszem, ezek állnak a szívemhez legközelebb.

NÉMETH ANDRÁS PÉTER FELVÉTELEI