Igenis jár a Szabad Föld!

Ha valaki azt hitte volna, hogy a postásverés után – amely azért jócskán megosztotta a győrváriakat – kevesebben mentek el a vasárnapi misére, hát az nagyon téved! Sőt!

Ország-világSzijjártó Gabriella2008. 11. 11. kedd2008. 11. 11.

Kép: KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

Igenis jár a Szabad Föld!
KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

Sokan éppen arra voltak kíváncsiak, vajon a médiavisszhangos esetet követően az indulatos plébános celebrálja-e a szentmisét, vagy esetleg felettesei időközben „eltiltották”. Igen, Dóka Ferenc misézett. Az újdonságot csupán az jelentette, hogy egy bocsánatkérést is beiktatott a szokásos menetrendbe. „Egyet azonban kérnék tőle is meg tőletek is, hogy egymás idegeivel ne játsszunk! Mert lehet, hogy úgy sül el a dolog, ahogyan nem várjuk vagy nem szeretnénk” – ezekkel a szavakkal követte meg a plébános a gyülekezetet és a falu postását.

Azt még nem tudni, milyen penitenciát szab ki az eltévelyedett náspángolóra az egyházi és az állami igazságszolgáltatás. Ám lévén, hogy újra eljő a péntek, hetilapunk megjelenésének napja, bűnmegelőzésképpen kéretik jegyzőkönyvbe venni javaslatunkat a 11., kifejezetten papoknak szóló parancsra: Felebarátodra kezet ne emelj a Szabad Föld miatt!

Ugyanis azóta megtudtam: a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága és kiadónk emberbaráti kapcsolatának gesztusaként novembertől minden plébánia megkapja hetilapunkat. Potenciális veszélybe sodorva ezzel gyengébb idegzetű lelkipásztorait...

Ezek is érdekelhetnek