Kísérettel költözött a máriapócsi kegykép

Több ezer zarándok kísérte a Szűz Máriát és gyermekét ábrázoló csodatevő kegyképet, amelyet augusztusig Máriapócsról Hajdúdorogra költöztettek.

Ország-világBalogh Mária2009. 02. 09. hétfő2009. 02. 09.
Kísérettel költözött a máriapócsi kegykép

Egy hónappal ezelőtt még heves tiltakozásba ütközött az a szándék, hogy a Szűz Mária kegyképet – a görög katolikus templom felújítása miatt – Máriapócsról máshová szállítsák. Aztán felmerült az is, hogy ha már elmozdítják a helyéről a csodatevő képet, akkor körbeviszik az országon. Végül megszületett a döntés: a hajdúdorogi székesegyház ad otthont hét hónapra a képnek.

A költözéskor a Mária-kép több ezer hívő hosszan kígyózó kísérő menete, valamint kommandós és rendőri biztosítás mellett érkezett Máriapócsról Hajdúdorogra. Az ikon érkezése előtt felszerelték a biztonsági berendezéseket, míg a kegykép helyét restaurátorok készítették elő, átalakítva a székesegyház szószékét is.

A pócsi ikont 1676-ban Csigri László bíró készítette fogadalomból és hálából a török rabságból történt szabadulásának emlékére. A kép először 1696. november 4-én könnyezett két hétig, szünet nélkül. Ezután I. Lipót osztrák császár és magyar király Bécsbe vitette. A képről több másolat is készült, de ezek közül csak a máriapócsi könnyezett 1715-ben, majd legutóbb 1905-ben. Az ikonon érdekessége 2005-ben arany koronát helyeztek el, amelyet XVI. Benedek pápa áldott meg Rómában.

A hívők szerint – akik közül évente legalább 500-700 ezren zarándokolnak el Máriapócsra – csoda történt velük, ha az ikon közelébe kerültek.

Ezek is érdekelhetnek