Koppenhága rendhagyó múzeuma

A dán fővárosban boldogságnézőben járok. A Boldogságkutató Intézet igazgatója, Meik Wiking újabb nagy dobása ez a gyűjtemény, a pincelabirintus kiállítási anyaga alaposan körbejárja a témát, melynek fókuszában a dán életérzés, a hygge (hüge) áll – nem véletlenül, hiszen a direktor több könyvet is írt már a témáról, ez a legfőbb kutatási területe.

Szembeötlő, hogy mintha több lenne a szöveges tabló, ami megbocsátható, hiszen a boldogságot tárgyiasult formájában elég nehéz bemutatni, noha kísérletet tesznek rá. Bevezetőként a „nagy város – kis boldogság” összefüggésének magyarázatát ismerhetjük meg, amit akár magunktól is meg tudnánk fogalmazni: ahol több a lehetőség, ott több a probléma, magasabbak a kiadások, zsúfoltabbak az utak, szennyezettebb a levegő.

Tehát a városi élet egyáltalán nem teszi boldogabbá az embereket, sőt sokkal elégedetlenebbek, mint a vidékiek. Ezt támasztják alá a Dániában és Angliában végzett felmérések is.

Hogy mit keres Donald Trump elhíresült, Make Amerika Great Again! (Tedd Amerikát újra naggyá!) feliratú baseballsapkájának pontos mása a kiállításon? Nagyon is illik ide, hiszen a politika, a közélet igencsak befolyásolja a napi boldogságindexet.

A londoni „Mappin­ness” projekt során egyebek mellett arról kérdezték meg az angolokat, hogy a 2016-os esztendőben melyik volt számukra a legboldogabb, illetve a legboldogtalanabb nap. Előzőre többségében a karácsonyt nevezték meg, utóbbira pedig november 9-ét, amikor az angolok is arra ébredtek, hogy Trumpot elnökké választották. Ehhez igazítva így szól a szlogen: Tedd Angliát újra boldogtalanná!

Némi magyarázatra szorul az It’s Happiness, Stupid! (Ez a boldogság, te hülye!) tablócím is. A korábbi amerikai elnök, Bill Clinton kampánya során azzal próbálta meggyőzni a választóit, hogy az emberek életminőségén egyedül csak a gazdasági fejlődés képes változtatni, úgyhogy molinójára ezt írta: It’s The Economy, Stupid! (Ez a gazdaság, te hülye!). Egy 2019-ben publikált, a szavazói viselkedés és a boldogság viszonyát vizsgáló tanulmány konklúziója szerint azonban a nemzeti elégedettség tekintetében nem a gazdaságnak, hanem a boldogságnak van nagyobb szerepe, ami a választási eredményekben is megmutatkozik.

Ez a következtetés az 1950-es évek Szovjetuniójában sem volt ismeretlen, amit alátámaszt a kiállításon látható Sztálin-plakát jelmondata, ami az emberek boldogságára utal, vagyis imádni kell a nagy vezért, és akkor minden rendben lesz. Egyébként pedig azt a szovjet enciklopédiában is lefektették, hogy a boldogság az emberek veleszületett joga, ami meglehetősen szépen hangzik, ám a személyi kultusz olyan mély nyomot hagyott az utódállamok polgáraiban, hogy boldogságmutatójuk máig a legalacsonyabbak egyike.

Miért lett múzeumi tárgy teniszütőből, kávéfőzőből vagy legóelemből? Azért, mert mindegyik örömet szerzett valakinek. Történetek kapcsolódnak hozzájuk, amelyeket az eredeti tárgy kíséretében megismerhetünk a feliratokból.

A skót Laura egy kiárusításon vett két egyforma kék pulóvert, egyiket magának, másikat az édesapjának. Amikor átadta az ajándékot, az azonosság láttán a papája alig tudta abbahagyni a nevetést – és ez az önfeledt pillanat mindörökre rögződött benne. Édesapja pulcsija a halála után is őrzi az ő illatát. Amikor a lányt valami bántja, csak belebújik, úgy érzi, hogy újra vele van az apja, s visszanyeri boldogságát.

A francia Holy férjével és három gyerekével Nice-ból költözött Koppenhágába. Korábban a legkisebb csemetéjük asztmás volt, sok időt töltött kórházban, de nem tudtak rajta segíteni. A dán fővárosban azonban megváltozott az életük: a kocsit biciklire cserélték, sokat tartózkodtak a természetben, jó munkájuk lett – és megszűnt a kisfiú asztmája. Mára csak a gyógyszeresdoboz és az oxigénmaszk maradt a rémálomból, és ezek arra emlékeztetik az anyukát, hogy mennyivel boldogabb most a családja a vikingek földjén.

Az ukrán Anastasiia először egy indiai fesztiválon viselte azt a bakancsot, amelyikben később elzarándokolt Lappföldre, hogy megcsodálja az északi fényt, aztán első hegyi túráján is azt húzta fel, itt ismerkedett meg a barátjával, aki azóta a férje. Tehát a megkopott cipő az ő boldogságának is tanúja.

Az amerikai Stephanie elragadtatással ír arról, milyen sok örömet szerez számára, hogy felszámolta tengerentúli múltját, és az egyszerűbb koppenhágai életformát választotta. Drága autó helyett olcsó bicikli, stressz helyett szabadság – amit azzal tudna tovább fokozni, hogy a fővárosból vidékre költözik.

A koppenhágai Boldogság Múzeumban külön termet szenteltek a nem verbális kommunikációnak, vagyis a mosoly, a nevetés témakörének. A leghíresebb és a legtitokzatosabb mosoly Leonardo da Vinci Mona Lisa című festményén látható, egyesek azt állítják, a rezzenéstelen arcú hölgy nem is mosolyog, egyszerűen ilyen az arcberendezése. De vannak másféle, főleg mobiltelefonos üzenetekben használt írásos mosolyok, amelyek mára meghódították a világot. Az első, érzelmeket megjelenítő emoticon 1982-ben született: Scott E. Fahlman a vicces posztok után :-), a szomorúbbak kifejezésére pedig :-( írásjelekből képezett formát javasolt.

Csupa szeretet hajpánt

A Miamiben élő magyar származású Dorottya kézzel kötött hajpántjának megható története van. Szíve Amerikából Norvégiába vitte, ahol nagy szeretetben nevelte a férje korábbi házasságából született lányokat. Egyikükkel nagyon közel kerültek egymáshoz, sokat kézimunkáztak, kötni is megtanította a lányt, első munkája egy hajpánt volt. Aztán a felnőttek szakítottak, az asszony visszaköltözött Amerikába. Egy nap csomagot kapott Norvégiából, benne kedvenc édességei és az a bizonyos hajpánt. A kislány ragaszkodása láttán a nő a meghatódottságtól sírva fakadt.

Később, 1999-től futótűzként terjedtek a digitális világban a japán Shigetaka Kurita mobiltelefon-fejlesztő által megalkotott emojik, amelyek lényegében tárgyakat, szimbólumokat formáznak. (E = kép, moji = karakter). 2015-ben a sírva nevető arc lett az év szava. Hogy milyen különleges értékteremtésről van szó, annak bizonyítéka, hogy 2016-ban a New York-i Modern Művészetek Múzeuma megvásárolta a feltalálótól az eredeti karakterkészletet.

Létezik már csak jelekkel írott könyv is: az Emoji Dick a Moby Dick című regény „fordítása”, ami Fred Benenson amerikai adatmérnök szüleménye. Tízezer mondatot nyolcszáz ember ezer óra alatt ültetett át jelekre, amelyek gyűjteményét az Amerikai Kongresszusi Könyvtár mint egyedi digitális nyelvet ismert el 2013-ban.

A kiállításon egészen Arisztotelészig visszamenőleg nyomon követhető a boldogság történelmi előzménye, a reklámokban használt happy-gondolat, de a jövő kérdései is felmerülnek, például az, hogy miféle boldogságot jelent majd az, ha a mesterséges intelligencia érzelmi megnyilvánulásai tökéletessé válnak. Addig a dánoknak meg kell elégedniük a hygge érzésükkel, amit a múzeum ablakában berendezett enteriőrben akár ki is próbálhatunk.

A széles párkányra terített gyapjúpléden kényelmesen el lehet nyújtózni, hátunkat puha párnáknak döntve egy jó könyv és egy forró tea társaságában máris kiderül, mi is az a boldogság...