Közlemény

A megmaradt kormánytól független újságok szellemiségének megőrzése és kiszámítható finanszírozása érdekében az októberben megkötött adásvételi szerződés felmondása után új tulajdonosa van a korábbi Geomédia-lapoknak, így a Népszavának, a Vasárnapi Híreknek és a Szabad Földnek.

Ország-világSzabad Föld2016. 12. 20. kedd2016. 12. 20.
Közlemény

A lapokat korábban megvásárolni kívánó liechtensteini bejegyzésű XXI. Century Invest AG-vel kötött megállapodás egyoldalú felmondására azt követően került sor, hogy a szerződés hatályba lépéséhez szükséges feltételek többszöri hosszabbítás után sem teljesültek. Az októberi aláírás óta bekövetkezett események kiszámíthatatlansága, nem csak a lapok stabil finanszírozását nehezítették meg, de megkérdőjelezték a külföldi tulajdonos-jelöltek elkötelezettségét a lapok szellemiségének, közéleti-politikai irányultságának megőrzése mellett.

Az elmúlt hónapokban, tekintettel a Népszabadság-bezárását követő eseményekre is, a független  és kritikus sajtó ügyét fontosnak tartó, a baloldali, demokrata szellemiség és az európaiság fogalmával leírható értékrend megőrzését fontosnak tartó üzletemberek megteremtették a lapok hosszú távú finanszírozásához szükséges forrásokat. A befektetés kezelését a bécsi székhelyű Horizont Handels und Industrie AG-re bízták, így ez a cég a Népszava, a Vasárnapi Hírek, a Szabad Föld és a hozzá tartozó lapcsalád új tulajdonosa.

A Horizont Handels und Industrie AG Puch László volt szocialista politikus és Simon Dénes tulajdonában álló vállalkozás. Puch László kedden tájékoztatta a lapok vezetőit a tulajdonosváltásról. A kiadó vezetését a jövőben a korábbi Geomédia-menedzsment látja el. Puch László közölte, hogy a szerkesztőségek önálló, független működését szerkesztőségi statútumban rögzítik. Eszerint a tulajdonos a szerkesztőségi tartalomba semmilyen módon nem kíván beavatkozni, megóvja a független szellemi műhelyeket mindenféle politikai befolyástól, a szerkesztőségek számára teljeskörű szabadságot biztosít.

A tulajdonos és a menedzsment célja, hogy a Szabad Föld megőrizze vezető pozícióját a hetilapok piacán. Folytatódik a Népszava és a Vasárnapi Hírek integrációja, az átalakítás célja, hogy az integrált szerkesztőség megőrizze a Népszava baloldali-demokrata hagyományát és értékeit, ugyanakkor a megújult napilap képessé váljon a Népszabadság által hagyott űr betöltésére, az egykori Népszabadság-olvasók megszólítására is.

Budapest, 2016-12-20

Ezek is érdekelhetnek