Kutyaposta – Egy állatbefogadás története

„Ha itt, Magyarországon lenne gazdája egy 12 éves, háromlábú kutyusnak, miért viszik ezer kilométerre, az ismeretlenbe, azt sem tudva, kihez kerül?”

Ország-világSzücs Gábor2020. 07. 01. szerda2020. 07. 01.

Kép: Kecskemét, 2013. augusztus 16. Kutyaterápia az onkoradiológián Kecskeméten. Fotó: Ujvári Sándor

Kutyaposta – Egy állatbefogadás története
Kecskemét, 2013. augusztus 16. Kutyaterápia az onkoradiológián Kecskeméten. Fotó: Ujvári Sándor

Szívszorítóan szomorú levelet hozott a posta a Kutyapostásnak. Íme, a Kiskunhalason élő Orbán Istvánné írása:

„Hetvenkilenc éves, egyedülálló ember vagyok. Eddig négy, utcáról befogadott kutyusom volt, köztük például egy kis fehér pulika, aki két hátsó lábára csonkolva került hozzám. Most már nem akartam újabb kutyát, féltem a kötődéstől. Mégis kivételt tettem, amikor megkért a helyi állatvédő egyesület, hogy fogadjak be egy 12 éves, háromlábú kutyust átmeneti jelleggel, mert viszik majd Németországba, ahol a végleges gazdája várja.

A múló napokkal bekövetkezett, amitől féltem: Trixie-vel megszerettük egymást. Mivel már a kutyusnak és nekem sincs sok időm hátra, gondoltam, bearanyozhatjuk még egymás életét. Kértem, könyörögtem, hogy a kutya hadd maradjon nálam, kifizetek mindent, amit eddig az egyesület a kutyára költött, de nem hagyták. Hárman jöttek érte, és elvitték, azóta még egy fotót sem kaptam róla.

Ha itt, Magyarországon lenne gazdája egy 12 éves, háromlábú kutyusnak, miért viszik ezer kilométerre, az ismeretlenbe, azt sem tudva, kihez kerül?”

Tényleg: miért? – kérdeztem a Kiskunhalasi Állatvédő Egyesületet. Íme, hosszabb válaszuk lerövidítve:

„Trixie-t hat évvel ezelőtt hoztuk el, szemétdombra volt kikötve. Azonnali orvosi segítségre volt szüksége, sajnos részleges amputációt kellett végezni az egyik mellső lábán. Lábadozás után egy kelebiai család fogadta be. Úgy nézett ki, boldog élete lesz. Volt is, azonban 5 év után meghalt a gazdája, így azonnal új gazdát kellett keresnünk.

Németországban törvényileg szabályozott az ivartalanítás és a kutyatartás, így nincs fölösleges kutya, ezért sokkal könnyebb ott családot találni egy gazdit kereső kutyának. Trixie fotóját kiküldtük németországi segítőinknek, akik nagyon gyorsan találtak is egy szerető családot, vagyis Trixie attól kezdve »le lett foglalva«. Már csak pár oltásra volt szüksége, hogy átléphesse a határt. Erre a rövid időre (11 nap) kértük meg Orbán Istvánné, Julika nénit, hogy átmenetileg fogadja be a kutyust.

Julika néni 17 éve jó ismerősünk, ismeri egyesületünk munkáját. Jó barátságot ápolunk vele; állatmeséket írt, amiket mesekönyv formájában egyesületünk segített kiadni. Julika néni tisztában volt azzal, hogy átmenetileg lesz nála Trixie.

Ha tudtuk volna, hogy ilyen szándéka van, meg sem hirdettük volna Trixie-t, örökbe fogadhatta vol­na. Azóta már számtalan képet kaptunk Trixie-ről, és látszik, hogy boldog az új családja körében.”

Ilyen is van tehát, amikor egy alapvetően jó hír okozhat bánatot, keserűséget. Javaslom, küldjék el Trixie örömteli fotóját Julika néninek, hátha megnyugvást talál…

Ezek is érdekelhetnek