Láthatatlan látványosságok

KÉPZELJÉK EL: egészen Spanyolországig utaznak, hogy megtekintsenek egy nevezetességet, ám a balszerencsés sorsolás miatt nem juthatnak be. Kellemetlen, igaz? Pedig könnyen megtörténhet: az őskori művészet legismertebb lelőhelyén, az Altamira-barlangnál például heti öt főben korlátozták a turisták számát – de akadnak látványosságok, melyeket még ennyien sem vehetnek szemügyre.

Ország-világBeró Zsolt2018. 05. 09. szerda2018. 05. 09.

Kép: This picture publicly distributed by the Vatican Secret Archives on Wednesday, Feb. 29, 2012, shows the storehouse of the Vatican Secret Archives. The "Lux in Arcana" (Light in secret matters) exhibition at Rome's Capitol Hill will bring into the public domain for the first time in 400 years 100 original historic documents from the Vatican Secret Archives. The exhibition will open to the public on March 1 through September 2012. (AP Photo/Giovanni Ciarlo, ho), Fotó: Giovanni Ciarlo

Láthatatlan látványosságok
This picture publicly distributed by the Vatican Secret Archives on Wednesday, Feb. 29, 2012, shows the storehouse of the Vatican Secret Archives. The "Lux in Arcana" (Light in secret matters) exhibition at Rome's Capitol Hill will bring into the public domain for the first time in 400 years 100 original historic documents from the Vatican Secret Archives. The exhibition will open to the public on March 1 through September 2012. (AP Photo/Giovanni Ciarlo, ho)
Fotó: Giovanni Ciarlo

Az észak-spanyolországi barlangban 1879-ben a latin-amerikai szappanoperákba illő nevű Marcelino Sanz de Sautuola márki és nyolcéves kislánya, Maria fedezték fel a több száz, elsősorban állatokról készült festményt. Míg apja a járatok kibontásán dolgozott, a gyerek elcsatangolt, s egy oldalsó teremben megpillantotta a történelmi jelentőségű leleteket. Ezután, mint később visszaemlékezett, azzal rohant az apjához, hogy látott egy bikát, hiszen a leghíresebb rajzot, a vörös-fekete bölényt először annak vélte. Sautuola – amatőr paleontológus lévén – azonnal felismerte a képek jelentőségét, és egy kisebb tanulmányban publikálta is felfedezésüket. A kor tudományos közvéleménye viszont – főként a rajzok művészi minősége és kitűnő állapota miatt – nem fogadta el őskori eredetűnek, sőt úgy vélték, hogy maga a márki készítette azokat, esetleg felbérelt egy kortárs festőt a csaláshoz. Sautuola egész hátralévő életében küzdött az igazáért, de hiába: 1888-ban kigúnyolt, megtört emberként távozott az élők sorából.

TÁMADNAK A MIKROBÁK. Hamarosan egyre-másra kerültek elő a térségben a hasonló alkotások, így végül alaposabb vizsgálatok után 1902-ben kimondták, hogy a művek több ezer évesek. Hogy pontosan mennyi idősek, azt szinte lehetetlen megállapítani. A korai régészeti feltárások 15–17 ezer évesnek saccolták, később ez radiometrikus kormeghatározással (azaz a természetben előforduló radioaktív izotópok felezési idején nyugvó módszerrel) 20 ezer év fölé kúszott. Utoljára 2012-ben került sor átfogó, urántórium-alapú vizsgálatra, amely már 35–40 ezer évre datálta a legkorábbi rajzok keletkezését. Ez azért fontos, mert így elképzelhető, hogy a képeket a Neander-völgyi ember készítette, aki a jelenlegi ismereteink szerint éppen ez idő tájt halt ki, vagyis szorította ki őt a homo sapiens. Akárhogy is, a közönség számára 1917- ben megnyitott barlang hamar világhírű lett, idővel évente csaknem 200 ezren keresték fel. A látogatók sokasága alaposan megváltoztatta a bemutatóhely hőmérsékletét, páratartalmát és szén-dioxid-szintjét, ami kedvezett a barlang falán – így a rajzokon is – megtelepedő mikroorganizmusoknak, például az algáknak. A biztonságos séták miatt bizonyos mesterséges fényforrásokat is el kellett helyezni, ami előnyös a fototróf baktériumoknak, melyek a fényből nyerik az energiát. A „mászkálás” miatt beinduló légáramlást pedig a spórával szaporodó élőlények, elsősorban a gombák köszönték szépen. Így a rajzok gyors pusztulásnak indultak, folyamatosan tisztítani kellett őket, majd 1977-ben, a folyamatok kritikussá válásakor a barlangot lezárták. Végül 2014-ben a Spanyol Kulturális Minisztérium úgy döntött, hogy az időközben az UNESCO világörökségi listájára is felvett helyszínt heti 5 fő számára teszi látogathatóvá. Számos tudós tiltakozott a lépés ellen, mondván, a lelet fennmaradása csak a teljes „stop” mellett garantálható, ám az azóta eltelt négy évben sikerült kordában tartani a festményeken megtelepedni igyekvő élőlényeket.

BELÉPŐ SORSOLÁSSAL. A túrák minden pénteken helyi idő szerint 10.40-kor indulnak, és pontosan 37 percig tartanak – számítások szerint ennyi idő alatt még nem okoz visszafordíthatatlan kárt az emberi jelenlét. A résztvevők vegyvédelmi ruhára emlékeztető öltözéket kapnak, s végig szorosan követniük kell az idegenvezetőt, nincs lehetőség egy-egy kép előtt elidőzni. Bejutni azoknak van esélyük, akik aznap reggel 9.30 és 10.30 között belépőt váltanak a szomszédos „másolatmúzeumba”: közülük véletlenszerűen választanak ki öt személyt a szervezők. Óriási tömeg gyűlik össze a sorsolásokra, a legnagyobb drámák pedig akkor játszódnak le, ha két együtt érkező turista közül az egyikük bebocsátást nyer, míg a másikuk nem. Persze szemlélhetjük abból a nézőpontból is, hogy itt legalább napi öt vendégnek kedvez a szerencse – szemben a paleolit kor művészetének másik legfontosabb lelőhelyével, a franciaországi lascaux-i barlanggal, amely 1963 óta lényegében „láthatatlan”: csupán egy kétfős, speciális egység járhatja be, hogy óvatosan eltávolítsa a falon megjelenő mikrobákat.

FÉLTVE ŐRZÖTT TITKOK. Nem ezek az őskori remekművek az egyetlenek, melyek csupán a legkiváltságosabbak számára tárulhatnak fel – elég csak a különböző privát klubokra, vallási szentélyekre vagy katonai létesítményekre gondolni. Az utóbbiak közül például az amerikai Nevada államban lévő, legendás 51-es körzetet is csak kívülről nézhetik az egyszerű földi halandók – bár ha igazak a „pletykák”, akkor „földönkívüli halandók” azért már láthatták belülről is.

Szintén a leginkább féltve őrzött helyek közé tartozik a Vatikáni Titkos Levéltár, ahova csak tudományos kutatómunka céljából juthatnak be a kiválasztottak, de ők is pusztán a töredékét vizsgálhatják meg a becslések szerint 85 kilométer hosszúságú polcrendszernek. Ha nyilvános lenne a gyűjtemény, özönölnének a turisták: ugyanis az iratok között olyan kuriózumok is fellelhetők, mint Galileo Galilei perének irata vagy VIII. Henrik angol király levele, amelyben kérte a pápát a házassága felbontására – amikor még ekként akarta megoldani a válópert, s nem lefejezéssel…

Ezek is érdekelhetnek