Lelkében megőrizte szabadságát: Mészöly Miklós

„Mindig a lehetetlenre kell rákérdezni – és az elért csúcson mindig újra –, mert csak így derülhet ki a lehetséges és a tudható határa” – írta a Kossuth-díjas Mészöly Miklós, aki száz évvel ezelőtt született, és már húsz éve nincs köztünk.

Ország-világL.Fábián Anikó2021. 01. 31. vasárnap2021. 01. 31.
Lelkében megőrizte szabadságát: Mészöly Miklós

Enigmatikus, szikár írásmódja, precíz logikája ebben az idézett egy mondatban is jól azonosítható. A szekszárdi születésű író-drámaíró ráadásul református értelmiségi család sarja volt – hozta magával a kíméletlen önelemzés igényét. Mindenekfelett pedig a természet iránti mély tiszteletet, szeretetet.

Gyermekkora meghatározó élménye volt a gemenci táj és a zene. A Mészöly nevet írói névként, nagyszülei tiszteletére vette fel. 1942-ben végzett jogászként, s franciául is kiválóan tudott – az útlevélre várva egyetemi tanulmányokra készült a Sorbonne-on. De minden másképpen alakult, mert kikerült a frontra. Gyűlölte a háborút. Ez az időszak és a szökések, a szerbiai, majd a szovjet hadifogság tán még zártabbá érlelte személyiségét.

Hazatérve sem volt könnyű nemzedékének „kihordani” azt a megválogatott anyagot, amelyet papírra kívántak vetni – és íróként létezni sem, hiszen a szocializmus igyekezett őt is élve eltemetni. Első műve, a Vadvizek című novelláskötet 1948-ban jelent meg. Írói munkásságával azonban igazán csak az 1960-as évektől tudott/hagyták érvényesülni.

Nem lepi meg az olvasót, hogy sokakhoz hasonlóan Mészöly is a gyermekkönyvírásba menekült. Világirodalmi tájékozottsága, elmélyült figyelme, rendkívüli olvasottsága pedig – melyet a pontosan rendszerezett otthoni könyvtár is fémjelzett – magyarázatot ad egyedülálló írói pályájára is, hiszen hazája iránti szüntelen szeretete mellett európaiságát, sőt a közép-európaiságot is fontosnak tartotta.

Felelősséggel vallotta s képviselte is: nem lehet a civil életben mozgó, közéletet ismerő embert és az alkotót elválasztani egymástól. Lelkében megőrzött szabadságát 1970-től kisoroszi házuk magányában tudta erősíteni, ugyanakkor alkotóművész szomszédaival estéket beszélgetett át.

Gazdag életművéből csupán néhány kiragadott példával idézzük még őt: bibliai tematikájú kisregénye, a Saulus (1968) egy döbbenetes erejű belső átalakulást mesél el; a természettel való együtt létezés is mindig varázslatos nála, elbeszéléseiben gyakran kiemelten fontos, ahogy a Magasiskolában is (1985), amely az eget uraló sólymok és a solymászok világát mutatja be jelképes erővel. Ez utóbbi műből film is készült Gaál István rendezésében, 1970-ben, s különdíjat kapott a Cannes-i Filmfesztiválon.

A nyolcvanas években írt műveiben pedig talán még erősebb a sűrű szöveg súlya, mint korábban, például a Megbocsátás című kisregényében vagy az édesanyja alakját megrendí­tően idéző Anyasiratóban.

Hosszú betegsége alatt is támasza volt erős egyéniségű író-pszichológus felesége, Polcz Alaine. 2001 augusztusában halt meg.

Ajánló

Az idei kettős Mészöly-évfordulón (a járvány miatt) a Magyar Művészeti Akadémia jú­niusban Móser Zoltán kültéri fotókiállításával, egy szeptemberben elkészülő tanulmánykötettel és a tervek szerint az ősszel elkészülő, In memoriam… portréfilmmel tiszteleg az író emléke előtt.

 

Ezek is érdekelhetnek