Mi mindenre képes az orr?

Sokszor még magunknak sem tudjuk megmagyarázni, miért vált ki belőlünk váratlan érzelmeket egy-egy illat. Mi okból mosolyodunk el, ha a nagymamánk főztjét idéző szagkombináció csapja meg az orrunkat? Van rá magyarázat.

Ország-világPuskás Kati2019. 10. 27. vasárnap2019. 10. 27.
Mi mindenre képes az orr?

Bár az emberek szaglása korántsem olyan kifinomult, mint az állatoké, de az ősidőkben bizony az életük múlt azon, hogy megérezzék a kipárolgásokat. Az idegek ugyanis a szaglóhámtól közvetlenül agyunk limbikus rendszerébe futnak, amely az érzésekért és az ösztönökért felelős felület.

Ez az ősi agyterület nemritkán önállóan anélkül hozza meg a döntéseit, hogy erről tájékoztatná a nagyagyat. Az illatoknak, szagoknak jelentős a szerepe a szimpátia és az antipátia kialakulásában is.

Az orrunk sosem csap be minket, mert nem befolyásolja tanult viselkedésünk, a szagok a tudatos érzékelés szintje alatt maradnak.

Miért parfüm? Csaknem négyezer éves lelet az illatszerkészítésről az első írásos emlék, egy mezopotámiai kőtábla, amelyen elmélyülten dolgozó alkimista nő látható. Ebben az időben az illatösszetevőket tűzbe dobták és elégették, aki pedig a fenséges parfümillatot akarta viselni, egész egyszerűen átsétált a füstön. Bár a módszer mára már elavult, egyvalami miatt örökké emlékezetes marad a füstön átlépés momentuma: a mai parfüm szó ennek az eljárásnak a nevéből ered – a parfüm szó a latin „per fumum” szóból származik, amelynek jelentése „a füstön át”. Ekkoriban elsősorban virágszirmok és különböző olajok segítségével állították elő az illatokat.

„A szagát sem bírom” mondjuk, ha egy embert ki nem állhatunk, anélkül, hogy pontosan tudnánk, miért. A szakértők magyarázata szerint az emberi izzadság olyan illatkeverék, amely csak az adott személyre jellemző, aminek alapján például a kutyák megkülönböztetik a gazdájukat más emberektől.

Azonban molekuláris szempontból mind a mai napig nem tudják pontosan megmondani, miért érezzük egyesek illatát kellemesnek, másokét kellemetlennek. Szerepet játszhatnak ebben az illető által használt illatszerek is, de leginkább a test saját kipárolgása a meghatározó.

Ezért szokták azt mondani, hogy két ember között vagy stimmel a „kémia” vagy nem. Orrunk kiemelkedő szerepet játszik a párválasztásban. A szexuális vonzalom egyik meghatározója a szag, ami nem is feltétlenül tudatosuló érzelmet jelent.

Tudományos kutatások megállapították, hogy az ízélményt körülbelül kilencven százalékban az orrunknak köszönhetjük. Fotó: Németh András Péter

Kísérletek igazolták, hogy a nők látatlanban képesek kiválasztani azoknak a férfiaknak az izzadt edzőpólóit, akiket korábban fénykép alapján vonzónak találtak.

A saját illatot számos tényező befolyásolja: például ami a testünkkel, lelkünkkel történt az elmúlt időszakban, amit megeszünk, megiszunk, amit magunkra kenünk, vagy az, hogy mennyit alszunk, boldogok vagyunk-e vagy szomorúak.

Eső után nap – Ölelés

Egy nő és egy férfi megálmodta és létrehozta Magyarország illatát. Először Katrics Krisztina – az Örökség Műhely alapító vezetője – fejében született meg az idea: – Mi lenne, ha botanikailag lefordítanánk az általunk tervezett, matyó hímzésekkel díszített ruhákon alkalmazott mintakincset, amit a régi tudók rajzoltak? A Kárpát-medencében termő növények hazai lepárlásából származó illóolajaiból a magyar anyaföld, szülőföldünk illatait is megalkothatnánk! Így született a Terra Hungária parfümkollekció. Az alkotásban társul szegődött Bálint Csaba vajdasági magyar parfümőr: – Nyárelőn egy zöldellő szántóföldön találom magam… Nemrég múlt el az első nyári záporeső. Ózonnal dúsította a fekete föld felől érkező nedves, zöld, friss étert, ahogyan körülöttünk ismerős aurát teremt a parfüm, ez a magyar föld illata zápor után – mondja az After rain megalkotásának inspirációjáról a parfümőr, aki a Sun embrace (A Nap ölelése) születését is lírain fogalmazza meg: – Augusztus derekán járunk. A nyári nap ereje mézédes ambróziává, ragacsos nektárrá érlelte a gyümölcsök zömét. Forró, száraz szellő borzolja az arany-sárgásan csörgősre érett búzakalászokat, magával ragadva szalmás, tejédes illatát, tovaröppentve a vadvirágos legelők, hűsítő vizek felett, beleborzolva a mély lila levendulamezők domboldalába, mígnem a lemenő nap ölelésével, puhán, simogató érintésével feloldódik a horizontban.

 

Ezek is érdekelhetnek