„Mink nem kakukkfészekben lakunk!”

Ami történt, az tulajdonképpen visszaélés a törvénnyel, mert a program kedvezményeire csak azok jogosultak, akiknek állásuk, jövedelmük, a vételhez önrészük is van. Rendszeres szociális támogatást viszont csak az kap, akinek se munkahelye, se jövedelme nincs. Kedvezmény lehet, ha a gyerekek után járó szociálpolitikai támogatást (gyerekenként mintegy 600 ezer forintot) önerőnek beszámítják a bankok, s a lakáshitel negyven százalékára az állam ad garanciát.

A háromhavi állandó munkaviszony igazolásának lehetőségével eddig sokan élet. Ám az Avason élőket nem lepte meg a Borsod megyei Főügyészség szóvivőjének, dr. Martossy Györgynek a múlt heti közleménye, hogy Káli Sándor polgármester és Fodor Zoltán önkormányzati képviselő ügyészségi vizsgálatot kért „fészekrakó” ügyben. Legfeljebb az, hogy „csak” harminc a csalással gyanúsított, mikor ide a múlt évben tömeges vándorlás indult meg vidékről és a miskolci nyomortelepekről.

– Ide, meg el innét! - morogja egy gépgyári nyugdíjas férfi a Szilvás utcából. – Mi a párommal 32 éve itt élünk. Jó hely volt ez, bár az úri népek „munkásgettónak” fikázták. Most, hogy lassan „romagettó” leszünk, az őslakosok menekülnének. Van fogalma róla, mi folyik itt éjjel-nappal? A lakásokban bömböl a zene, fentről leszórják a szemetet az utcára, kukáznak, és mindent lopnak, ami fém - pinceajtót, aknafedelet. Ki adna ezek után itt még 5-6 milliót is 66 négyzetméterért?  Egyszer szóltam csak a szomszédnak – nemrég jöttek ide –, hogy nem tudunk a zajtól aludni, a pofámba röhögött: „Papa! Menjenek szanatóriumba!” Még szerencse, hogy van már ez a Városőrség. Kemény fiúk, és huszonnégy órát talpalnak, de kevesebb is az utcai vircsaft.

Az itteniek szerint a Szilvás utcai tízemeletes házban már csak elvétve akad „őslakó”. Találomra becsengetek pár lépcső után (a lift nem működik) az egyik lakásba. Az ajtón kivételesen nem madzag, hanem rézkilincs van, s egy zömök, középkorú cigányember nyitja ki. Ha nem írja meg a nevem, vonakodik, akkor bejöhetek. Tizennyolc éve élnek itt, lakásuk tanácsi kiutalású. Ő pedig 24 évet gürcölt a kohászat melegüzemében, amíg volt a gyár.

 – Sose ittam, cigarettáztam, a játékgépet is kerültem. Hét gyerek mellett ez luxus! Már nagyok, az unokákkal szanaszét laknak. Most éppen ápolási segélyen vagyok, a feleségem súlyos beteg.

A lakásban szép szőnyegek, csillárok, bőr ülőgarnitúra. Abba süppedve magyarázza:

– Nincs két egyforma ujj, nincs két egyforma roma se. Laknak itt olyan magyarok, hogy miattuk kellett elintéznie a ház teljes csótányirtását. Egyik lányuk lakása „fészekrakósi”, de nekik van munkájuk. És nem jöttek tükörszemüveges emberek, hogy mindent intéznek, önrészt, munkáltatói igazolást, csak gyerek legyen, s persze jusson nekik is ebből egy-két milliócska. A
nyomor és az iskolázatlanság létrehozta ezt a bűnözői iparágat – vonja meg a vállát. – Sajnos az is igaz, hogy sokan nem fizetnek semmit, és csontig lelakják a lakást. A mai helyzetben a 17 éves, igen szép lányomatt este már le sem engedem az utcára.

– Mink nem kakukkfészekben lakunk! – háborog egy másik lakásban Horváth Lászlóné, Julika, a család hangadója. – Ezt vegye igaznak! Párommal, gyerekeinkkel, két unokámmal, vejemmel nyolcan vagyunk. A vejem a Bosch cégnél dolgozik, két gyerek után kaptak szocpolt. Volt egy önerő is, mert eladtam a kis miskolci lakásomat.  Férjem szerszámgépgyárban dolgozott, míg megvolt, ott takarítottam én is. Ő most segélyezett, én meg épp’ tegnap írattam fel magam a munkaügyi központban, majd csak akad valami. Hallottunk a simlizésről, de mi közünk nekünk ehhez? Mi kiszámoltuk a rezsit, hitelt, az összjövedelmünket, és tudunk fizetni. Mégis törölgethetjük magunkról a sarat, mert ugye romák vagyunk...