Nemcsak a búbos a szíve csücske

A magyar ember még mindig szeret a tűz közelében üldögélni – állítja Pap Lajos, a balatonendrédi kemenceskanzen megálmodója. A kemence időtlen idők óta része az életünknek, Pap Lajos szerint ez olyan érték, amelyet meg kell őrizni. Ezért is boldogan adja át több évtizedes tudását bárkinek, aki igényt tart rá.

Ország-világBiczó Henriett2019. 12. 11. szerda2019. 12. 11.

Kép: Pap Lajos Kisbence Kemence skanzen és Gasztroudvar Balatonendréd 2019.11.07 fotó: Németh András Péter, Fotó: Nemeth Andras Peter +36208281361

Nemcsak a búbos a szíve csücske
Pap Lajos Kisbence Kemence skanzen és Gasztroudvar Balatonendréd 2019.11.07 fotó: Németh András Péter
Fotó: Nemeth Andras Peter +36208281361

Nem mindennap találkozni olyan emberrel, aki gondol egyet, és nyit egy skanzent, vagyis szabadtéri múzeumot. Még akkor sem, ha megvoltak hozzá a kellő alapok.

Pap Lajos szerint lehetne akár hétköznapi történet is az övé, nem szeretne ő mást, mint megőrizni a meglévő értékeket. Tárgyakban és tudásban egyaránt.

Siófoktól pár kilométerre, Balatonendréden nyílt meg október végén a Kisbence Kemence és Gasztroudvar, és az biztos, hogy Európában nincs hasonló, de talán szerte a nagyvilágban sincs. A családi ház kapuján tábla jelzi, hogy itt egy skanzen is van, különben senki sem gondolná, milyen építményeket rejt a kerítés túloldala.

Pap Lajos létrehozta a kemencék birodalmát. Fotó: Németh András Péter

Pap Lajos, amióta az eszét tudja, vonzódott a kemencékhez. A Somogy megyei Kapolyon élt hároméves koráig, jól emlékszik a meleg kemencesutra, az illatos pomposra és a heti egyszeri kenyérsütésre.

Négy kenyeret sütöttek egy-egy befűtés után, a kemence ajtaja mögé pedig apró tésztadarabokat raktak, hogy gyorsan megsüljenek, és be lehessen tömni velük az éhes gyerekszájakat. Üresen ették, ropogósan, olyan finom volt, hogy semmi nem kellett rá.

– Ma már nincsenek ilyen kemencék, nem sülne meg bennük a malac. Ahhoz legalább 250 fok kell, ezek pedig nem tudnak többet 130-150 foknál. Kenyérre, süteményekre meg levesre persze jók – érkezik a szakszerű magyarázat, amikor arról faggatom, hogy a skanzenben is van-e hasonló kemence.

Miután elköltöztek a szülőfaluból, jó ideig nem volt kemence az életében, de az atavisztikus vonzódás megmaradt.

– Kőművesnek tanultam, építőipari technikumba jártam, ahol az ember akkoriban egyszerre tíz másik szakmát is megtanult. Kemenceépítést? Nem, azt nem. Az egyszerű kőművesmunka. De megtanultam a fizikát, a hőtágulást és az áramlástant.

Ha ezt valaki nem tudja, kemencét sem tud építeni. Építésvezető lettem, a feleségem fizika–matek szakos tanár, elég sokat költöztünk. A ’90-es évek elején az állami iparból átmentem a magánba, csináltam egy kandalló-bemutató­termet. Többen megkérdezték, miért nem építek kemencét is. Így kezdődött.

Hívogató részlet a skanzenből. Fotó: Németh András Péter

Pap Lajos alapelve volt, hogy nem elég „mutatványkemencézni”, annak működnie is kell, és a leendő vásárlónak meg kell tapasztalnia, mit tud a kiszemelt kemence. A balatonendrédi családi ház udvarán, pontosabban a skanzenben éppen ilyen kemencék sorjáznak, szám szerint tizenöt.

Amint belépünk a kapun, két hatalmas búbos kemence fogad bennünket. Míves, kalocsai minták díszítik mindkettőt, szeretik a látogatók.

– Egy kalocsai hölgy festi a mintákat, látná csak, hogyan kanyarintja az ecsetet! Nem rajzol előre mintákat, rögtön fest – mondja Lajos, majd hozzáteszi, hogy régen különbséget tettek a dunántúli és az alföldi kemencék között, de ennek csak egy muzeológus számára van jelentősége, ma már az a fontos, hogy jól lehessen bennük sütni.

Egy kalocsai hölgy keze munkája... Fotó: Németh András Péter

A mai boglya- vagy búbos kemencék ősei a XV–XVI. századi bögreszemes kemencék voltak. A búbos kemencék oldalát csempékkel rakták ki, fűtésük kívülről történt. Természetesen kemencéket korábban is használtak, ezt támasztja alá a szó eredete is, a magyarság a kemencét a délorosz pusztákon ismerte meg a honfoglalás során.

Honfoglaló őseink jurtaszerű sátrakban, kisebb felszíni házakban és földbe mélyített veremházakban laktak. Ez utóbbiaknak elmaradhatatlan velejárója volt a sarokba épített, kissé a földbe nyúló tűzterű kemence. A magyar falvakban a XV. század közepétől jelennek meg az első kemencés házak, először a nemesek, majd a módosabb parasztok használták.

A XVI. század eleji török betörések következtében elpusztult falvakban a lakóházak zöme már füstmentes szobával és kemencefűtéssel volt ellátva. A fejlődés nem minde­nütt egyszerre következett be, először csak az ország központi, alföldi területein és a Dunántúl keleti vidé­kein jelenik meg ez a nagy jelentőségű újítás, majd a XVII-XVIII. században a Dunántúl többi részén is általánossá válik.

A XVIII. században honosodik meg a padkák alkalmazása a szobában és a konyhában egyaránt, ez vezet a kemencék földön fekvő tűzterének felemelkedéséhez. A megbüntetett gyereket sokszor ide ültették fel, ezért duzzogónak is nevezték.

Pap Lajosnak is van köze az archaikus kemencékhez, pár évtizeddel ezelőtt nem akármilyen élményben volt része. Német muzeológusok római kori, kémény nélküli kemencéket tártak föl, ennek a mintájára kellett építenie egyet Veszprémben. Kémény híján, a kemence oldala úgy volt kialakítva, hogy az vezesse ki a füstöt.

– Kipróbáltuk, működött, még sütöttünk is benne. A tűzrakás a lényeg, a legtöbb probléma a tűzrakás fortélyának hiányában van – mondja Lajos, miközben hozzálát, hogy megrakja és begyújtsa az egyik kemencét. A felesége már készíti a konyhában az ebédet, a tűz dönti el, hogy milyen lesz az ebédnek szánt hús.

A tűzrakás a lényeg – vallja Pap Lajos. Fotó: Németh András Péter

– Az összes szükséges fát egyszerre be kell rakni, nem lehet pakolgatni. Az újságpapír sem ördögtől való, azzal is rá lehet segíteni. Legalább két óra kell a kemence felfűtéséhez, és ahhoz, hogy egy komolyabb húst megsüssünk, legalább 25-30 kiló fát kell egyszerre bepakolni.

Az elején van egy kis macera, de megéri. Meg kell várni, míg a parázs is eltűnik, akkor lehet csak jól sütni, az átforrósodó kemencében így is 250-300 fok van. És máris akkurátusan rakja a fát, először a gyújtóst, a papírt, utána jöhetnek a fahasábok.

Ahogyan fellobban a láng, lassan érződik a meleg, a macskák is egyre közelebb merészkednek. Amíg a tűz végzi a dolgát, megnézzük a többi kemencét. Az egyik olyan, akár egy kis házikó, sátortetővel, kéménnyel.

A tűzifa a sorsára vár. Fotó: Németh András Péter

– Ez egy autentikus magyar kemence, fegyverzete van, ami összetartja az építményt, nem engedi „szétmászni”. A füstjáratok is teljesen egyediek, ha mindennap ráfűtünk egy picit, akár egy hónapig is tartja a meleget. Van itt szárító és aszaló, mellettük mobil kemencék, több mint 400 kilót nyomnak.

Közben ránézünk a tűzre, pontosabban a kéményből gomolygó füstre, az is sok mindenről árulkodik: ha nem fehér a füst, akkor már nincsen benne gőz, vagyis a fában már nyoma sincs nedvességnek. Lassan mehet be a hús. Pár méterre kisebb kemencék sorakoznak, olyanok egymás mellett, mint a galambdúcok.

Omlós, puha, tökéletes. Fotó: Németh András Péter

Vasbetonból vannak, emelődaruval szállíthatók. Munka és megrendelés volna bőven, a 73 éves Pap Lajos leginkább a szakértelmével van jelen, egyik fia beszállt a vállalkozás vezetésébe. Korábban három csapattal dolgoztak, most már csak egy van. A legtöbben elszegődtek külföldre.

– A legügyesebb kemenceépítőnk Angliába ment rákot csomagolni, jó lenne visszacsábítani. Azt tervezzük, hogy jövőre szakmai kemencés napokat tartunk, hogy átadhassuk a tudásunkat másoknak.

Jöjjön kőműves, mérnök, laikus, aki magának szeretne kemencét építeni, bárki, és nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is megmutatjuk, hogyan kell profi kemencét építeni – és mutat a kert végébe, hol képzelik el az oktatást.

A skanzent bármikor ki lehet próbálni. Fotó: Németh András Péter

Egyre népszerűbbek nálunk is a mediterrán kemencék, de amíg a déli országokban a kemencék már csak az étel elkészítésére szolgálnak, a közösségi tér pedig már nem is feltétlenül a közelében van, a magyar ember még mindig szeret a tűz közelében ülni.

Pap Lajos szerint haladni kell a korral, és ha a kemencék külsejükben a múltat is idézik, nem biztos, hogy mindenki a fával akar vesződni. Átmeneti időszakban vagyunk: sok szempontból vonzóbbak és kényelmesebbek a gázzal működő nyári konyhák, de még nem akarunk megválni a tűztől.

A skanzent bármikor ki lehet próbálni élesben is, hamarosan egy társaság jön disznóvágásra, lesz sütés, főzés, iszogatás. A jókedv itt alap, és nem csak a ropogós húsok és a finom illatok, sokkal inkább a kemencék nyújtotta melegség miatt.

Pap Lajos 1993 óta fiával, Loránd építésztechnikussal építi a kemencéket családi vállalkozásban Balatonendréden. Őszi skanzen­megnyitójukat így harangozták be: Mi fűtjük a Balatont! Tervük az, hogy fellendítve a balatoni turizmust, egyben a magyar kemenceépítészet kulturális (íz)lelő- és zarándokhelyévé is tegyék a térséget. A skanzen 15 kemencés kiállítótere mindennap nyitott kapukkal várja az érdeklődőket, idén ingyenesen látogatható.

 

Ezek is érdekelhetnek