Népfőiskola dán módra

A sarokba húzódva ülök és figyelek. A társaságot figyelem. És szeretném megfejteni azt, ami két nap alatt, persze, megfejthetetlen. A népfőiskolák titkát.

A hallgatóság döntő többsége fiatal felnőtt. Pisszenés nélkül hallgatnak – egy mesét. Igen, ezt szó szerint tessék érteni: Else, a népfőiskola igazgatója az Ezeregy éjszakából mesél. Ciki? Mármint ilyen életkorban mesét hallgatni? Dehogy.

Minden nap ezzel kezdődik, ebben a teremben. Pontosabban ma a tornateremben kezdődött, ahol a fiatalok egy dán népdallal és a tőle elválaszthatatlan néptánccal ismerkednek. A párok szemben állnak, fogják egymás kezét, közben Elsére figyelnek. Egyszerű társastáncot képzeljünk el, az egyik pár lépegetve kerüli a másikat, az a következőt, és így tovább.

Itt, a nagyteremben a mesehallgatást követően zongorakísérettel énekelnek még egy dán egyházi dalt, majd szétszéled a társaság. Indulnak a foglalkozásokra.

Az iskola Vellingben, egy alig 200-300 lelkes falu határában található Dánia nyugati részén, közel a tengerhez, hatalmas kerttel, benne a természettel harmonizáló építményekkel. Az iskola egyike a jelenleg is működő 70-80 dán népfőiskolának. Volt már több is, kevesebb is az elmúlt csaknem 200 év alatt.

A főépület folyosóján, az egyik sarokban pulpitus, rajta hatalmas mellszobor. Grundtvig evangélikus püspöké, minden népfőiskola atyjáé. Grundtvig elsősorban költőként ismert a dánok körében. Ahogy az életrajzát olvasom, afféle polihisztor lehetett, akinek legmaradandóbb műve minden bizonnyal éppen a népfőiskolák eszméjének megalkotása. Egy vesztes háború után Dánia padlóra került, ő pedig gondolkodó, kiművelt emberfők sokaságával kívánta felemelni népét. A népfőiskolákkal. Számítása bevált, naggyá tette Dániát és tehetős országgá.

Járjuk az épületet, termekbe, foglalkozásokra kukkantunk be. A tanórákat gyakorlatilag szabadon választhatják a diákok, igaz, ami mellett elkötelezték magukat, azon részt is kell venniük. Ismét csak a tornateremben járunk. Nem is tornaterem ez, inkább a táncórák számára kialakított helyiség, amelynek egyik fala csupa tükör. Kígyózik a sor, az élén az oktató mutatja a figurákat. Utána vagy negyvenen igyekeznek másolni a mozdulatait. Egyszerűekkel indítanak, amelyeket egyre bonyolultabbak követnek. A foglalkozás igen népszerű, a beiratkozott diákok csaknem fele részt vesz rajta. Világtáncot sajátítanak el. Igen, a reggel a dán hagyományokba ágyazódó néptánccal kezdődött, most más népekét sajátítják el ugyanolyan odaadással.

Némelyik terem most éppen üres, csupán hangszerekkel van gazdagon felszerelve. Másutt kerámiákat készítenek magas színvonalon, ismét másikban színjátszáshoz készülődnek légzőgyakorlatokkal. Ha az a benyomásunk támadna, hogy a vellingi népfőiskolán elsősorban művészetekben mélyedhetnek el a hallgatók, nem tévedünk. Ez az intézmény erre, valamint az ember és a természet kapcsolatára összpontosít, ám van olyan népfőiskola az országban, amelyik a sportra, más a filozófiára, a mezőgazdaságra, és még sorolhatnám, mi mindenre szakosodott.

Az ember és természet kapcsolatából következik a biogazdálkodás fontosságának megértetése, ehhez pedig kert is dukál, amely némileg spirituális benyomást kelt a maga építményeivel. A hangsúly a biogazdálkodáson van. Nem is annak módját sajátítják el a hallgatók, sokkal inkább a fontosságát tudatosítják.

Dánia síkvidéki ország, és ha síkvidéki, akkor mezőgazdasági. Vagy legalábbis volt valamikor. A tájat legelők uralják, facsoportok és részben már elhagyatott tanyák. Gazdaságát a mezőgazdaságra alapozta, annak szerepe ma is óriási, ám aránya az iparéhoz képest egyre kisebb.

Szállásadónk, az egykor több száz tehenet tartó Boi és a dán gazdák közül számosan nemcsak támogatják a népfőiskolákat, hanem az irányításukban is részt vesznek. Tudják, hogy a dánok világra nyitott szemlélete részben innen eredeztethető: „A  népfőiskolákon a vaj készítését sohasem tanították, ám hogy Dánia a világ legnagyobb vajtermelője lett, azt a népfőiskoláknak köszönheti” – járja a mondás.

Miképpen lehetséges ez? A népfőiskolák nem az ismeretanyag átadására törekszenek elsősorban, hanem szemléletformálásra. Mert az ismeretek folyamatosan változnak, bővülnek, korszerűtlenné válnak vagy éppen megújulnak, ám a szemlélet olyan, amilyent egyszer a fiatalba plántáltak.

Hogy miként illeszkedik Dánia színes oktatási rendszerébe a népfőiskola? Nehéz meghatározni, különösen a dánnál sokkal kötöttebb magyar rendszert ismerve. Valójában egy három-hat hónapos vagy akár egyéves szabad, amúgy költségtérítéses oktatási rendszer, amely a hallgatót gondolkodó, képességeit kibontakoztató, közösségben alkotó emberré igyekszik formálni – életkorától függetlenül. A vellingi diákok kavalkádja ugyancsak színes. Jó része dán, aki befejezte az iskoláit, de még nem helyezkedett el, vagy folytatni fogja a tanulmányait, csak most úgy érzi, hogy valami miatt itt kell lennie.

Az iskola kapcsolata Magyarországgal, pontosabban a Fejér megyei Hantossal igen szoros. Még a rendszerváltás idején formálódott, a két háború közötti népfőiskolai mozgalom hazai újjáéledésének idején. Bolye Ferenc 1990-ben tanult a Röddingi Népfőiskolán, s ismerkedett a dán népfőiskolák szellemével – és az eszmét hazavíve vette rá az agrármérnök Ács Sándornét és a hantosiakból álló közösséget a Kishantosi Népfőiskola megalakítására. Bolye Ferenc azóta ugyan már az égi mezőkön gazdálkodik, ám a kapcsolat azóta sem szakadt meg Kishantos és Velling között, 1994 óta 229 magyar diák kapott útravalót a dán népfőiskolák legjavából.

Mint ahogy ottjártunkkor is három magyar tanult az iskolán. A kulturális sokkot említik elsőként, amikor benyomásaikról kérdezem őket. És azt, hogy a diák és a tanár egyenrangú, a tanárnak mégis megvan a tekintélye. Talán azért, mert elfogadja a diákjait olyanoknak, amilyenek. És ezáltal észrevétlenül tudja formálni őket. Az egyik előadóval, Andreasszal beszélgetünk is erről. A filozófia mellett az ő egyik órája a történetmesélés. Egyszerűnek tűnik, mégsem az: miképpen tudod kifejezni magad, elmondani, megértetni a véleményedet.

A közös együttlétek legfőbb színtere amúgy az ebédlő. Az étkezések végeztével bárki felállhat és elmondhatja véleményét, javaslatait. Ilyenkor beszélik meg a teendőket, legyen az csak a takarítás vagy a konyhai munkában való részvétel. És adhatják elő a műveiket, verseiket, amit a többiek nagy odaadással hallgatnak. „Ezek egész nap nem csinálnak semmit, csak szórakoznak.” Ez volt az első benyomása egy magyar szülőnek, akinek a fia a népfőiskola hallgatója volt. Mire véget ért a kurzus, megváltozott a véleménye. A félénk gyerek helyett egy határozott, magát vállaló, a másikra odafigyelő felnőttet kapott vissza. Talán ez lehet a dán népfőiskolák legfőbb titka.